Az adventi időszakra, amely a karácsony előtti várakozás ideje, több ünnep is esik, mint például a Luca napja. Az úgynevezett asszonyi ünnepek közül Luca napja hazánkban a legjelentősebb. Ezen a napon az asszonyoknak és a lányoknak tilos volt dolgozni. Nem is egy történet szól arról, hogy hogyan büntette Luca azokat, akik ezen a napon szőni, fonni, varrni vagy mosni mentek.
A magyar néphitben Luca nem hasonlít a legendabeli Szent Lúciához, sokkal inkább kísértetszerű, kitalált alak, kinek külseje csúnya öregasszonyé vagy fehérleples alaké. Szerepe a büntetés és a rontás. Megbünteti azt, aki fon, kenyeret süt, vagy mos december 13-án. Kölcsönadni sem volt ajánlott ilyenkor semmit, mert az elvitt dolog boszorkányok kezére kerülhetett.
Az ardói lányok ezen a napon szerelmi jóslásokat végeztek. Összeverődtek és csapatostól elindultak. Egy lány megzörgette a disznóól tetejét. Ha a malac megijedt, akkor röfögött. Ez nem feltétlenül jelentett jót, ugyanis az jelezte a közeli házasságkötés eljövetelét, ha a disznó nem szólalt meg. Ha pedig már elröffentette magát, akkor annyi évet kellett várni, amennyit röfögött.
Luca nap estéjén és éjszakáján nemcsak tréfálkozni lehetett, de még a lopkodás is megengedett volt. Voltak, akik az udvarokon álló kútból vizet loptak, volt, aki bohócnak öltözve koldulni indult. Rengeteg ház udvara reggelre kapu nélkül maradt, mert a lopkodók magukkal vitték. Megtalálni csak valamelyik szomszédnál lehetett, vagy egy gödörbe vagy a pincébe hajítva.
Luca napi szokás volt az is, hogy egy cserépbe búzát vetettek, hogy karácsonyra kikeljen. Akkor a karácsonyfa alá tették, mint az élet jelképét. Ha karácsonyig minden elvetett szem kikelt, akkor a következő évben bőséges termésre lehetett számítani. Luca napjától figyelték az időjárást is. A karácsonyig eltelt 12 nap a 12 hónapot jelölte.
A nagylányok süteményt sütöttek és minden kis kalácsban elrejtettek egy fiúnevet. Amelyik utoljára maradt meg, az a fiú volt a várva-várt jövendőbeli. Híres volt még a Luca-cédula is. 12 papírra ráírták 12 fiú nevét, egyet pedig minden nap tűzbe vetettek. Akinek a neve rajta volt az utolsó fennmaradó cédulán, az volt a leányzó jövendőbelije.
A legnevezetesebb népi szokás az úgynevezett Luca székének faragása. Ennek a szabályos ötszög köré írt, öt egyenlő szárú háromszögből formált csillag volt az alakja. Készítője Luca napjától kezdve mindennap faragott rajta egy kicsit, de csak karácsony estéjére volt szabad elkészülnie vele. (Ezért terjedt el a mondás: Lassan készül, mint a Luca széke.) A hagyomány szerint többnyire kilencféle fából állították össze: kökény-, boróka-, körte-, som-, jávor-, akác-, jegenyefenyő-, cser- és rózsafából.
Arra szolgált, hogy segítségével tulajdonosa felismerje a falu boszorkányait. Ha a széket magával vitte karácsonykor az éjféli misére, ott ráállva nyomban megláthatta azt, mert az illető ilyenkor szarvat hordott. Ám a boszorkányok is meglátták a széken ágaskodót, kit próbáltak elkapni. A menekülőnek az úton hazafelé szüntelenül mákot kellett szórnia, amit a boszorkányoknak kötelességük volt felszedni, s így nem érhették utol. Miután az illető szerencsésen hazaért, a Luca-széket el kellett égetnie.
Elődeink azonban nem érték be ennyivel, hiszen a jövőt és a termékenységet is meg akarták tudni, sőt, befolyásolni is szerették volna azt. Ez volt a lucázás szokása. A fehér lepelbe öltözött lányok ilyenkor házakhoz mentek, ahol általában különböző jókívánságokkal a tyúkok szaporulatára akartak hatni. Máshol ilyenkor a gyerekeket ijesztgették. A legények pedig a lányos házakhoz jártak, s ott ilyen és hasonló mondókákat mondtak. A jókívánságokért cserébe pedig tojást kaptak ajándékba.
(sulinet.hu)
Magyar Péter
A Tisza agrárszakértője viccesnek tartja a gazdákat csimpánzokhoz hasonlító kijelentését
