Orbán Viktor Fidesz-konferencián elmondott beszédének szó szerinti leirata

Orbán Viktor - a Római Szerződés aláírásának 50. évfordulója alkalmával szervezett Fidesz-konferencián elhangzott - beszédének szó szerinti leirata:

Jó napot kívánok tisztelt hölgyeim és uraim!

Szeretettel és tisztelettel köszöntöm Önöket! Mindig is bámulattal és elismeréssel tekintettem a katonaemberekre, márpedig az alapvető szabály ott úgy szól: az utolsó parancs az érvényes parancs. Ezek szerint nekem is magyarul kell beszélnem, és örömmel vetem magam ennek a parancsnak a hatálya alá.

Tisztelettel köszöntöm a jelen lévő vendégeket, közöttük is megkülönböztetett tisztelettel köszöntöm a külföldi államok Magyarországra akkreditált nagyköveteit. Igazán köszönjük, hogy megtiszteltek bennünket az érdeklődésükkel. Kicsit alkalmazkodva ehhez a helyzethez, én arra fogom használni a rendelkezésemre álló néhány percet, hogy – túl persze a néhány mondatnyi történelmi méltatáson – megpróbálom néhány tézisszerű mondatban összefoglalni a Fidesz – Magyar Polgári Szövetség Európa-politikájának pilléreit, meghatározó gondolatait.

Ha az ember Brüsszelben jár, és kinyitja a napilapokat, és az Európai Unióval foglalkozó cikkeket keres ezekben az újságokban, akkor születésnap ide, születésnap oda, ötven év tekintélyt parancsoló közös élete ide vagy oda, mégiscsak ezekben az újságokban, híradásokban Európa ma egy gondokkal, az Európai Unió egy gondokkal küszködő intézmény képét mutatja, amellyel kapcsolatban a leggyakrabban emlegetett kifejezés a válság, valamint az Európai Unió polgárainak a közös intézménybe vetett bizalmi indexének csökkenése.

Márpedig, tisztelt hölgyeim és uraim, azt javaslom, hogy legalább egy nap erejéig mi ne vessük magunkat a kordivat erejének hatálya alá, hanem mondjuk ki, hogy az ötven év, amely mögöttünk van, ez a világpolitika és a világtörténelem egyik legsikeresebb vállalkozása, és ezen a tényen nem változtatnak azok a gondok, melyekről később majd beszélni szeretnék, melyek manapság gyötörnek bennünket.

Két szempont, két tényező kiemelése talán kellő súlyt ad annak a megállapításomnak, hogy ez az ötven év, amely mögöttünk van, a világpolitika egyik legsikeresebb közös vállalkozása. Két vívmányt köszönhetünk neki, sok egyéb jelentős vívmány mellett, de két olyan kiemelkedő vívmányt, pillért, amelyre ma szerintem az európai élet, az egész európai élet épül.

Az egyik a béke, amiről Schöplin György is szólt már előttem, a másik pedig a szociális piacgazdaságnak nevezhető új európai társadalmi-gazdasági modell, amely kétség kívül az angolszász hatások alatt él. Angolszász, illetve ilyen hatások alatt élő népek esetében talán kevésbé nyilvánvaló, mint a kontinentális hagyományt követő európai népek esetében.

Tisztelt hölgyeim és uraim! Az ötven év háború nélkül – ötven év béke nagyon ritkán adatott meg az európai történelemben, ez a tartós béke -, ez egy nagyon régi európai álom. Ha az ember fellapoz régi írásokat, akkor találkozhat például Kantnak még a bázeli békét követően készített híres tervezetével – ami az 1795-ös évre megy vissza -, ahol már arról gondolkodik, hogy vajon mi lenne az a helyes magatartás, közös politika, amellyel az európai népek elkerülhetnék, hogy újra és újra háborúba sodródjanak egymással: vagyis hogyan teremthető meg az örök európai béke.

Kant nem állt messze a megoldástól – ha jól figyeljük a szavait -, hiszen annyit mond, hogy azok a népek, amelyek képesek megalakítani a republikánus jogállamokat, az Európai Közösség kiindulópontjává, vagyis magjává válhatnak, és a többi állam majd fokozatosan csatlakozhat hozzájuk – mondta ő 1795-ben.

Ötven év béke után persze nehezen érthető az a nagyon fontos mondat, ami már nem Kanthoz, hanem Bismarckhoz köthető, aki úgy fogalmazott, hogy aki nem akar háborút, az sose kössön békeszerződést. Az európai történelemre visszatekintve – még egyszer mondom, ötven év békéről beszélünk – ez a mondat nehezen érthető. De ha mélyre hatolunk, akkor láthatjuk, hogy a békementes időszak kialakulásának Európában egyik legnagyobb akadálya éppen az volt, hogy rossz békéket kötöttek egymással az európai népek, amelyek újabb és újabb véres konfliktusokba kergették az európai nemzeteket.

Tisztelt hölgyeim és uraim! Itt nem egyszerűen arról van szó, hogy az európai népek rájöttek arra, hogy a béke jobb, mint a háború, hanem alapvető gondolkodásbéli változás áll be Európában. Schöplin György talán nálam jobban meg tudná mondani, hogy ez a gondolkodás mennyire sajátosan európai társadalomfejlődési termék, és mennyire érvényes vagy nem az európai kontinens határain kívül. Arról beszélek, hogy az európai népek arra jöttek rá – ez magyarázza az ötven év háborúmentes időszakot -, hogy egy európai nemzet győzelme egy másik európai nemzet felett sohasem lesz teljes, hogyha a győzelemből fakadó többleterejüket a legyőzött rovására akarják érvényesíteni, mert ez a viselkedés a vesztesekből nem csinál győzteseket, ellenben a győzteseket következő véres háborúkba fogja sodorni.

Ez az igazi megfejtése a bismarcki mondatnak, vagyis Európa népei a II. világháború után megismerték, felismerték, hogy Európa győztes és vesztes nemzetekre osztása – az rövid távon, a katonai sarcnak köszönhetően – ugyan egyes európai államokat megerősíthet, de összességében gyenge Európát, és csak gyenge, vagyis mindig vereségre ítélt nemzeteket fog eredményezni. Tehát ez a háború és béke, a győzelem értelmének egy teljesen új felfogása Európában.

Ez vezetett el bennünket oda, hogy az Európai Unió létrejöttével megteremthettük az európai tartós béke garanciáját. A születésnap egy alkalmas pillanat, amikor emlékeztethetjük magunkat arra, hogy ezt a gondolatot nemcsak a saját gondolatunknak érezhetjük. Ez nemcsak feltétlenül európai gondolat, mert egy európai – bocsánat -, egy egyesült államokbeli döntés és tett is kellett hozzá, ami a Marshall-tervben fejeződött ki, és amely terv az újjáépítésnek a lehetőségeit nemcsak a II. világháborút megnyerő győztes államok számára teremtette meg.

Nemcsak Franciaország számára volt ez elérhető, hanem a legyőzött nemzetek, így Németország számára is. Az egy külön szerencsétlenségünk, hogy ennek a gondolkodásmódbeli változásnak mi nem lehettünk részesei – mint ahogy a Marsall-tervből sem részesedhetünk -, mert amikor ez a lehetőség kinyílt és az európai békéről való gondolkodás új áramához csatlakozhattunk volna – illetve erőforrásokat nyerhettünk volna – a Marsall-terv keretén belül, akkor számunkra moszkvai utasításra ezt megtiltották. Ezzel a lehetőséggel nem élhettünk. Ennyit a békéről.

Ami az Európai Unió másik nagy, az életünket meghatározó vívmányát illeti, ez a szociális piacgazdaság, amiről szeretnék szintén néhány szót szólni.

Először is szeretném világossá tenni, hogy a szociális piacgazdaság mind a mai napig a neoliberális, illetve liberális piacgazdasággal ellentétes, attól lényegesen eltérő felfogás, nem annak egy alfaja.

A liberális felfogás szerint – miszerint a társadalmi életet a piac elvű működés axiómájára kell felépítenünk – minél kisebb állam, minél több piac. Minél több munkát, feladatot adunk át a piacnak, annál boldogabb életet nyújtó társadalmi berendezkedés jöhet létre. Ez egy olyan gondolat, amit a szociális piacgazdaság nem fogad el. És helyette egy másik axiómát tett az európai élet alapjául. Kimondta, hogy az állam szerepét fenn kell tartani.

A szociális piacgazdaság gondolata arról szól, hogy be kell látni Európában azt, hogy – persze az állam határait pontosan körül kell határolni – a kelleténél nagyobb állam komoly kockázatokat rejt egy-egy társadalom számára, tehát az optimális méretű államot ki kell jelölnünk. De amit kijelöltünk, azon az állam méreti kereten belül a tevékenységeket, a missziókat, a küldetést, a funkciót nem lehet a piacra bízni. Ezért vannak a szociális piacgazdaság felfogása szerint olyan területek, ahol a piac illetéktelen, másfajta axiómára kell építeni ezeknek a területeknek a működését. Ilyen Európában maga az államigazgatás, amely nem piacosítható. Ilyen az egészségügy, ilyen a szociális ellátás, ilyen az oktatás és ilyen a kultúra is.

Ezeken a területeken a szociális piacgazdaság szerint a haszonelvű – tehát piacelvű, tehát profitot termelni akaró – megközelítések nem alkalmazhatóak, mert összességében nem a közellátások és a közigények kielégítését, magasabb színvonalú kielégítését fogják eredményezni, hanem jelentős társadalmi csoportok kiszorításával járnak együtt az egészségügyből, az oktatásból, a kultúrából, a szociális ellátásból és az államigazgatás jótékony hatásaiból is.

Tisztelt hölgyeim és uraim, tehát a szociális piacgazdaság a piac axiómája helyett bizonyos területeket a társadalmasítás, a társadalmi kohézió axiómájára helyezett.

Tisztelt hölgyeim és uraim, éppen ezért fontos azt látnunk, hogy elsősorban a kontinentális államai az Európai Uniónak ma azzal a kérdéssel foglalkoznak, hogy a szociális piacgazdaság, mint egy sajátos európai társadalmi modell releváns-e, érvényes-e még a globalizáció körülményei közepette.

A Fidesz – Magyar Polgári Szövetség azon az állásponton van, azok közé az európai erők közé tartozik, amelynek álláspontja az, hogy releváns, hogy érvényes. Németországban a legnagyobb Európai Néppárt, a CDU is ezt a társadalmi vitát folytatja éppen, hogy a német szociális piacgazdaság mennyiben releváns a jövőt illetően a globalizáció körülményei közepette, és ott is a Fideszéhez hasonló válasz született erre a kérdésre. Vagyis a szociális piacgazdaságot nem feladni kell, nem szabad ezt a vívmányt átadni a múltnak, hanem inkább hozzá kell igazítani a globalizáció kihívásaihoz.

Tisztelt hölgyeim és uraim, ha sikerről beszélünk – ötven év világpolitikai léptékű sikeréről -, akkor külön kell beszélnünk az utolsó másfél évtizedről, mert ha az ötven év sikeres volt, akkor nem is tudom mi a megfelelő kifejezés a legutolsó másfél évtizedre. Ugyanis az kivételesen sikeres időszaka volt az Európai Uniónak.

Ne felejtsük: maastrichti szerződés, egységes piac, az 1995-ös bővítés – amit már régen elfelejtettünk, de az is csak 12 évre van a mai naptól -, az euró bevezetése, majd 2004-ben az Európai Unió eddigi legnagyobb bővítése, majd ehhez kapcsolódóan Románia és Bulgária felvétele. És ahogy Schöplin György is reményét fejezte ki, magam is osztozom a Fidesz nevében is abban a reményben, hogy Horvátország is hamarosan csatlakozhat.

A horvátokkal szembeni elbírálás, eljárás alapvető erkölcsi érzékünket sérti, Horvátország ugyanis számos, az Európai Unióban már tagsággal rendelkező államnál felkészültebb, és alkalmasabb tagállam lenne, hogyha mindenfajta politikai megfontolások – szerintem erkölcsileg tarthatatlan módon – nem állítanának tilalomfát Horvátország tagsága elé.

Tisztelt hölgyeim és uraim! Ezek után, ha megengedik, az Európa-politika legizgalmasabb, néhány komoly, és még nem sikeresen megválaszolt kérdésére szeretném ráirányítani a figyelmüket.

Csatlakozni szeretnék Martonyi Jánosnak ahhoz a gondolatához, miszerint a világnak is, Európának is – különösképpen Közép-Európának -, azon belül pedig speciálisan Magyarországnak egy erős Európára van szüksége. Mi erős Európában vagyunk érdekeltek. De szeretném az érem másik oldalára is ráirányítani a figyelmüket: erős Európa erős nemzetállamok nélkül nem jöhet létre. Tehát miközben Európának szüksége van egy erős Magyarországra, aközben Magyarországnak szüksége van egy erős Európára.

Mindannyian a saját életünkből, a barátaink életéből, a bennünket körülvevő személyes életből ismerhetjük az emberi életnek azt a törvényét, miszerint az, aki a saját identitásában bizonytalan, az sohasem lehet erős. Ezt tartom ma Európa legnagyobb problémájának. Nem a legpragmatikusabb problémája, nem a legkönnyebben megoldható, technikailag kezelhető ügynek, hanem a legtávlatosabb, ezért leginkább történelmi jellegű kihívásnak.

Mikor jut el Európa oda, hogy képes lesz vállalni a saját identitását? Mert az a kontinens, amely – egy saját magáról szóló legmagasabb érvényű dokumentumban, nevezzük ezt Alkotmánynak, vagy új alapszerződésnek – nem képes arra, hogy a saját kulturális örökségének a tényeit beismerje, az egy gyenge bizonytalan identitású személyiséget mutat, amely soha sem lehet erős. Az, hogy Európa a kereszténység nélkül nem lehetne az, ami, ez nem pártpolitikai kérdés. Nem ideológiai kérdés, még csak nem is a Jóistenbe vetett hitnek a kérdése. Egész egyszerűen kultúr-antropológiai ténykérdés.

A demokrácia a kereszténység nélkül nem jöhetett volna létre. Soha a kereszténységet megelőzően az a gondolat, hogy egyébként egymástól fizikai képességeiket, szellemi képességeiket, kulturáltságukat, anyagi helyzetüket tekintve egymástól fényévnyi távolságban lévő egyedek egymást mégis egyenlőnek fogadják el minden megszorítás nélkül,a kereszténység előtt nem létezett Európában. Az ókori demokráciák csak bizonyos körére terjedtek ki az embereknek. És nem mindenkinek, és nem feltétel nélkül.

Az emberi személyt értékként, egyenrangú társként elfogadó, az emberi méltóságot középpontba állító első eszme, amely korlátlanul érvényesül Európában, amely mindenkire kiterjedt, mindenkit bevont ebbe a körbe, az a kereszténység volt. És ma Európa gyenge lelkileg ahhoz, hogy ezt az egyszerű tényt elismerje, ha az Isten nevét nem is említve, de legalább a keresztény hagyományokat megemlítve elfogadja és megjelölje a saját alkotmányában. Ezt tartom Európa jövőjét illetően a legaggasztóbb jelnek, az identitás, az identitásának gyengeségét, amit orvosolni kell.

Büszkék vagyunk arra, hogy az önök által is kézbe vehetett, itt szétosztott, az Európai Néppárt által kibocsátott dokumentum – amelyet az ötvenedik évfordulóra adtunk ki Berlinben, ahol az Európai Néppárt külön csúcstalálkozót is tartott – válaszol erre a kérdésre, kezeli ezt a kihívást, és világosan állást foglal Európa kulturális gyökereinek tekintetében. Mintegy – a korábbi alapító kereszténydemokrata atyákhoz méltó módon – utat mutatva a következő évek, évtizedek Európa politikája számára.

Tisztelt hölgyeim és uraim! A következő nagy kihívás, amely az Európai Unió előtt áll – és amiről nem szeretnék hosszan beszélni, csak érintem -, ez a transzatlanti együttműködés.

Az Európai Unió jövője szempontjából kulcskérdés, hogy az európai kulturális gyökerekből felépült Egyesült Államok és az Európai Unió között egy szoros stratégiai együttműködés maradjon fenn. Beleértve ebbe ennek katonapolitikai, biztonsági, emberi jogi és gazdasági dimenzióját is. A harmadik számú kihívás, amivel szembe kell nézni az Európai Uniónak, az a demográfia kérdése. Nem lehet nem észrevennünk, hogy Európa haja egyre inkább őszbe csavarodik. Ennek számos messze ható következménye van.

Tisztelt hölgyeim és uraim, ez azt jelenti, hogy az Európai Uniónak nagyon világosan előbb vagy utóbb szembesülnie kell a