A Lipót soha nem volt a Schwartzereké?

Az ügy előzménye, hogy az intézmény megszüntetésének hírét követően jelentkezett a Schwartzer család leszármazottja, aki szerint felmenője, Schwartzer Ferenc annak idején azzal a feltétellel ajándékozta az államnak a lipótmezei ingatlant, hogy ott kétszáz évig elmeintézetet működtetnek.

A nyilvánosság elől elzárkózó leszármazott, akit az ügyben Bárándy György ügyvéd képvisel, úgy véli: az intézmény bezárását követően, miután nem telt le az előírt idő, a családnak vissza kellene kapnia a felbecsülhetetlen értékű ingatlant.

Az elmúlt hetekben ugyanakkor nem sikerült ajándékozásra utaló dokumentumot fellelni, ám az ügyet tovább bonyolítja, hogy telekkönyvi bejegyzésekben találtak téves bejegyzést is, ami szerint 1840-ben az akkor még nem létező Fővárosi Tanácsnak már köze lehetett az ingatlanhoz.

Kapronczay Károly történész az intézmény történetét felelevenítve emlékeztetett arra, hogy a „neoabszolutizmus korában„, 1849 és 1867 között rendeleti úton írták elő a kórházépítési programot.

A Belügyminisztérium 1857-ben rendeleti úton, „a császár akaratából” hívta életre azt a gondolatot, hogy fel kell építeni a tébolydát. Ekkor a monarchián belül már hat hasonló intézmény működött – mondta a történész. Hozzátette: három évvel később ugyancsak rendeletben rögzítették az építkezés 1,7 millió forintos költségét.

Az intézmény felépítésének helyet adó telket 1829-ben Buda városa ajánlotta fel. Kapronczay Károly kitért arra is: az építkezés egy időre megakadt, mert rossz építőanyaggal dolgoztak, így csak 1868 februárjában készült el az intézmény.

Arra is felhívta a figyelmet, hogy Schwartzer Ferenc a tébolyda létrehozásánál csak szaktanácsadóként tevékenykedett, az ingatlan tehát nem volt az övé. Mint fogalmazott, Schwartzer Ferencnek és leszármazottainak csak „eszmeileg„ lehet köze a Lipóthoz.

Utalt arra, hogy Schwartzer Ferenc 1850-ben maga is alapított egy elmegyógyintézetet Vácott, amelyet két évvel később áthelyezett Budára. Ez az intézmény a mai Kékgolyó utcai onkológia területén működött, nem a Lipótmezőn – szögezte le a történész.

Kapronczay Károly kitért arra is, hogy a Buda városa által felajánlott lipótmezei ingatlant később bővítették. Elképzelhetőnek mondta, hogy az 1896-os bővítés csatolt iratait jegyezték be a telekkönyvbe.

A főigazgató a Lipót bezárásáról szólva azt mondta: „meggondolná” az intézménynek, mint „európai modellnek„ a megszüntetését. Indoklásként azt közölte, úgy látja, az OPNI egy olyan szakmai központtá is vált, amit nem lenne szabad „elfecsérelni”.

Nem értek azzal egyet, hogy csak a szerek gyógyítják a beteget, a környezet, a nyugalom igenis meghatározó – jegyezte meg Kapronczay Károly.

Bárándy György, a Schwartzer család ügyvédje azt MTI megkeresésére elmondta, ő azt vállalta, hogy megpróbálja „tisztázni„ az egykori tébolyda ingatlanának eredeti tulajdonviszonyait.

Egyelőre nem találtam olyan nyomot, ami az ajándékozási szerződés meglétét erősítené – fogalmazott az ügyvéd, aki ugyanakkor nem zárta ki ezt a lehetőséget.

Mint mondta, egyelőre csak ügyfelei előadása támasztja alá az ajándékozási elméletet, közvetlen bizonyítékot még nem talált. „Ez egy családi hagyomány, ami él, és amit ők szeretnének érvényesíteni” – mondta Bárándy György. Megjegyezte azt is, talált „bizonyos nyomokat„, amelyek ellentmondanak az említett ajándékozásnak.

Mind a két lehetőséget tisztázni kell, a cél, hogy kiderüljön az igazság – szögezte le Bárándy György, megjegyezve: hatvanéves ügyvédsége alatt már számos meglepetés érte.

MTI