Egri Fidesz – Egri Lokálpatrióta Egylet – együttműködés

Együttműködési megállapodást kötött az Egri Lokálpatrióta Egylet (ELE) és a Fidesz egri szervezete; a megállapodás egyben az önkormányzati Fidesz-frakció tagjait is kötelezi az együttszavazásra – jelentette be a hevesi megyeszékhely fideszes alpolgármestere hétfőn Egerben.

MNO
2007. 09. 17. 10:41
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ez utóbbi deklarálása azért szükséges, mert a korábban is együttműködő frakciók egységes voksolását eddig sem a polgármestert delegáló ELE képviselői hiúsították meg, hanem a fideszes városatyák egy része – közölte Szeleczki János, a Fidesz városi szervezetének alelnöke sajtótájékoztatóján.

A tagság által egyhangúan jóváhagyott együttműködési megállapodás megsértése, vagyis a kiszavazás személyi konzekvenciákkal is járhat a jövőben – tette hozzá.

Az együttműködési megállapodás aláírására azt követően került sor, hogy az önkormányzati választások után még a fideszes alpolgármester megválasztása sem sikerült elsőre, majd Demeter Ervin volt titokminiszter, egri választókerületi elnök, a helyi önkormányzat képviselője az elmúlt időszakban nyilvánosan bírálta a város vezetését, illetve párttársait.

Augusztus végén a városi közgyűlés fideszes tagjai már deklarálták, hogy a jövőben szorosan együttműködnek egymással a város érdekében, és energiáikat nem egymás bírálatára, hanem egymás elképzeléseinek támogatására fordítják. Most pedig így tett az ELE és a helyi Fidesz is.

Az ellentét azt követően vált nyilvánossá, hogy Demeter Ervin májusban sajtótájékoztatón bírálta a Fidesz támogatásával megválasztott lokálpatrióta polgármester tevékenységét.

Az érintett, Habis László, aki egyben az ELE elnöke is, akkor barátságtalan lépésnek nevezte a képviselő nyílt bírálatát, majd június elején Demeter Ervin helyett Magyar István került a városi pártszervezet élére. Igaz, a volt miniszter nem indult a tisztségért, de megőrizte választókerületi elnöki posztját.

Magyar István a most megrendezett sajtótájékoztatón hangsúlyozta, hogy a megállapodás a város érdekében köttetett, a település kormányozhatóságát szolgálja.

Ugyanis csak a két frakció valamennyi tagjának együttes szavazatával biztosítható a stratégiai, várospolitikai célok megvalósításához szükséges többség. Ugyanakkor így csökkenthető az ad hoc módon a közgyűlés elő kerülő előterjesztések aránya is – mondta a politikus.

Egerben nyolcévi szocialista-szabad demokrata városvezetés után választották polgármesterré a helyi lokálpatrióta egylet színeiben induló Habis Lászlót. A jelöltet a teljes jobboldal támogatta, a többi között a Fidesz, a KDNP, az MDF, a Vállalkozók Pártja és más jobboldali szervezetek is.

A közgyűlésben 9 fideszes mellett egy MIÉP-es, a polgármesterrel együtt három „lokálpatrióta„ és egy MDF-es alkotja a jobboldali többséget. A szocialisták 9, az SZDSZ pedig 3 képviselővel rendelkezik.

MTI

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.