Körmendy Zsuzsanna: A külföldön előadásokat tartó református teológustól megtudtuk, hogy Jób neve azt jelenti: hol az Atya? Végignézett a közönség sorain, rezonálnak-e a mély igazságra, ami a névetimológiában rejlik. Rámutatott, hogy helyenként a fordítások pontatlanok, mert amikor Jób a fiatalságát vágyja vissza, a héber szövegben valójában az van, hogy ki az, aki őt a korábbi állapotába visszahelyezi. Miért is éppen a fiatalságát akarná visszakapni Jób annyi csapás között, hiszen amire vágyik, az éppenséggel a nemlét. Az előadás itt is beletorkollt a kérdések deltájába. Az egyik hozzászóló a hitéről beszélt, a másik a kitéréséről. Mások megpróbáltatásaikról, veszteségeik feldolgozásáról vallottak, beleértve a teológus előadót is. Hogy akik itt voltak, azok Jóbot akarták-e érteni vagy a saját életüket, majdnem mindegy. Talán az egyik megértése által a másikban is könnyebb eligazodni. Harmadik napon az író (Visky András) hozta el gondolatait, érzékeny értelmezéseit. A teológiai magyarázatok itt már háttérbe szorultak, egy író-rendezőtől nem is vártunk mást. Furcsamód Jób barátairól alakult ki a legélénkebb beszélgetés. Kit is tarthatunk a barátunknak? Aki szemünkbe mondja az igazságot? Vagy aki magára veszi a szenvedésünket? Valóban arról lenne szó, hogy Jób barátainak, Elifáznak, Bildádnak és Czófárnak esze ágában sem volt tudomást venni a szenvedőről? No de hát mégiscsak egy héten át némán gubbasztottak Jób mellett, egyetlen szót sem szólva. (Mesésen régi idők, amikor egy héten át tűnődni a másik baján nem számított különösnek.) Ez a hallgatás lett volna a részvétük? Igazi érzések lettek volna bennük, csak a megfelelő szavaknak voltak híján? Vagy inkább arról volt szó, mint azt a vitavezető teológus megjegyezte, hogy kész szentenciáik nem értek el a szenvedő ember lelkéhez, amelyhez mellesleg olyan nagyon nem is keresték az utat? Egy asszony fölállt, és megindítóan megvédte Jób barátait. Egy pszichológusnő arról beszélt, hogyan segítenek neki ezek a beszélgetések abban, hogy mélyebben megértse betegeit, akik tőle várják a megoldást, hogyan folytassák megsérült életüket. Egy idősebb hölgyről kiderült, jutott neki is bőven a huszadik századi Jób-sorsból: megjárta a gulagot. Aztán mindenki hazaindult. A zsidó rabbi és a két református teológus mondatai szépen egymásra rakódnak, s majd leülepszenek. Valami mindegyikük szavaiból megmarad. A Hold utcából kifelé tartva már messziről látszik, hogy a Vértanúk terénél kisebb tüntetés van. Valaki egy újságot lobogtat. Valamit valakik fölgyújtottak, valahol valakik egymásra acsarognak. Szavak röpködnek, „fasiszták”, „antifasiszták”, „zsidók”, „antiszemiták”. Készen állnak a billogok, bele lehet őket sütni a bőrbe. Égett szag terjeng. Mobilon érkeznek hírek az Újlipótvárosban rögtönzött Lipótmezőről.
Két hozzáállás, két problémaérzékenység, két viselkedéskultúra. Két világ.
Te melyikben szeretnél élni?
(Magyar Nemzet, 2008. április 17.)
