Tihanyi Örs: Az MSZP nem feltétlenül jár rosszul a szétválással. Kifejezetten érdekében áll, hogy képviselői a bársonyos reformok híveinek szerepében tetszelegve kapjanak némi sanszot a népszerűségi mutatók javítására, és nem mellesleg további, klientúraépítésre is alkalmas pozíciókat zsákmányolhassanak maguknak. Ugyanakkor az egy-két százalékos „népszerűségű” szabad demokratáknak is kapóra jön, ha a kormányzati felelősségtől megszabadulva időt nyernek, reménykedve abban, hogy a következő parlamenti választásokig kvázi ellenzékként össze tudják szedni magukat. Rövid időn belül kiderülhet, hogy tényleg lángokban áll-e az együttműködés hídja, vagy csak a sűrűn gomolygó füst keltette a katasztrófa illúzióját. Ha visszafordíthatatlanul megromlott az együttműködő felek kapcsolata, akkor aligha fognak könnyen kiegyezni a kormány további támogatásának módjáról. Még abban az esetben sem, ha a fideszes gőzhenger miatti félelmeik megalapozottnak tűnnek. Találgatásra adhat okot a két pártelnök további sorsa is. Bár e pillanatban úgy tűnik, hogy mindketten maguk mögött tudhatják a kemény magot, ám egy ilyen mondvacsinált okok miatt kierőszakolt szakítás, és az utána következő permanens bizonytalanság nem feltétlenül fogja segíteni a pártvezérkedésük hosszú életűvé válását, illetve Gyurcsány további miniszterelnökségét. Akárhogyan taktikáznak azonban, közös bukásukat csak késleltetni tudják, ám elkerülni nem. Csupán az a kérdés, hogy mikor fog mindez bekövetkezni, és kik állnak majd velük szemben. Bárkik alakítják azonban a párton belüli nagy ellenfelek szerepeit, mindenképpen nagy szolgálatot fognak tenni a magyarországi demokráciának, ha megszabadítják a közéletet Gyurcsány Ferenc és Kóka János alakjától.
(Magyar Nemzet, 2008. április 4.)
