Pilhál György: Ha a cár nem szól bele a küzdelmekbe, a magyarság szinte bizonyosan kivívja, visszaszerzi függetlenségét. A harctereken akkortájt csillogott a magyar kard, tartott a csodálatos sikerű tavaszi hadjárat, pár nappal később (május 21.) Buda is a miénk lett, Erdélyben Bem apó vitt véghez nagyszerű dolgokat… Bécsben akkora volt a pánik, hogy a kétségbeesett Ferenc József április legvégén befogatott a császári hintóba, hogy személyesen keresse fel az orosz cárt. Különleges a pillanat. A tizenkilenc éves császár letérdelt, s kezet csókolt I. Miklósnak. Május elsejét írtuk, a helyszín Varsó. És 1849. május kilencedikén elhangzott a cár bejelentése… Néhány héttel később pedig megindult a muszka – kétszázezer ember, élükön Paskievics herceg. (Akkoriban ez hatalmas seregnek számított, a cár már pszichésen is győzelmet akart. Erőt fitogtatni, rongyot rázni.) A végeredmény ismert, a Nagy Testvér segített, a haza elesett. Aztán volt még egy hasonló napunk, csak októberben, jó évszázaddal később. Akkor is felkérték a Nagy Testvért, és azok akkor is „segítettek”. Utóbbi eset annyiban volt gyalázatosabb, hogy magyarok hívták be magyarok ellen az akkori „cárt”. Mindkétszer alázat járt jegyben a gyalázattal… Hogy most mi van? Szép tavasz, május, az emberek általában örülnek. Mi árkot ásunk magunk alatt…
(Magyar Nemzet, 2008. május 9.)
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!