Friss Róbert: Lipót

Friss Róbert: Akad pszichiáter, aki azt mondja: mindenkivel hajlandóak voltak, s hajlandóak lennének ma is tárgyalni, de senki sem kérdezte őket. Javaslatuk pedig lett volna, még költözni is költöztek volna (a budakeszi MÁV-ba), ám végül "egy közgazdász és egy volt miniszter" eldöntötte, mi legyen. Én nem tudom, hogy a Lipóton alkalmazott módszerek mennyiben voltak korszerűek, és el tudom fogadni, hogy az épület felújítása horribilis pénzbe került volna, sőt azt is, hogy fölösleges Buda egyik legdrágább óriástelkén pszichiátriai betegeket kezelni. Ám már csak az ombudsmannak hiszek: gyakorlatilag felszámolták a magyar pszichiátria szellemi-gyakorlati központját. Egy olyan országban marginalizálták az elmegyógyászatot, amely ország lakóinak mentális állapota enyhén szólva zaklatott. Élhető országokban azt mondják erre: nemcsak az szolgál tanulsággal, ki miben hal meg, hanem is, hogy ki, hogyan él. Élhető országnak persze azt nevezem, ahol a polgár, ha kóbor állattal találkozik, nem belerúg, hanem enni ad neki. Ha a gyerek betöri az ablakot, nem elveri, hanem focipályát épít neki. És, ahol mentálisan beteg társát értő, gondos szakkezekbe adja. Az elme: adomány. A beteg elme: iszonyú csapás.

(Népszabadság, 2008. június 25.)