Aláhúzta, hogy az itt előállított termékek 99 százaléka exportra fog kerülni, ami jól mutatja a több mint húsz országban különböző érdekeltségekkel rendelkező cég nemzetközi versenyképességét. Továbbá arra is emlékeztetett, hogy Baranya vármegyében tíz év alatt három és félszeresére, körülbelül 350 milliárd forintról 1120 milliárd forintra nőtt az ipari termelés értéke, miközben a munkanélküliség 11 százalékról hat százalék alá esett, részben annak köszönhetően, hogy ezen idő alatt 85 nagyberuházás valósult meg itt állami támogatással.
Szijjártó Péter: A magyar emberek pénzének Magyarországon van a helye
Az ipari informatikai megoldások terén piacvezető Kontron Electronics kétmilliárd forintos beruházással Magyarországra hozza a gyártást Kínából, így létrehozva harminc új munkahelyet és biztossá téve másik háromszázat – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Pécsen.

További Külföld híreink
Szijjártó Péter ezt követően érintette az elmúlt másfél évtized válságait is, és üdvözölte, hogy mindezen nehézségek ellenére „Magyarország bravúrt bravúrra halmozott a gazdaság terén”. „Most egymillióval többen dolgoznak, mint tizenegy-tizenkét évvel ezelőtt. Európában a legalacsonyabb adókat itt Magyarországon kell fizetni, és bár teljesen esztelenül változnak az energiaárak a nemzetközi piacon, a rezsicsökkentést mégiscsak sikerült fenntartani” – sorolta. „Azt is látni kell azonban, hogy mivel a helyzet törékeny, nyilván minden eddig elért eredmény könnyen veszélybe kerülhet” – figyelmeztetett.
További Külföld híreink
Ennek kapcsán pedig megjegyezte, hogy a súlyos krízisek idején mindig megnő a biztonság, a nyugalom, a kiszámíthatóság, a tapasztalat jelentősége. A miniszter kifejtette, hogy bár a szomszédos Ukrajnában háború zajlik, a kormány kitart amellett, hogy a magyar emberek pénzének Magyarországon van a helye, abból hazánkat és a magyar gazdaságot kell fejleszteni, nem egy másik országot működtetni.
„Ezek a gazdasági bravúrok, amik megtörténtek itt az elmúlt években, nem történtek volna meg akkor, ha az elmúlt években a nemzetközi vállalatok nem hozták volna a beruházásaikat sorra Magyarországra. És amikor ezek a nagy nemzetközi vállalatok döntenek, akkor nekik a biztonság és a kiszámíthatóság az nagyon fontos” – hangsúlyozta.
Továbbá rámutatott, hogy az elmúlt négy év a negatív környezet ellenére is a magyar gazdaságtörténet legsikeresebb időszaka volt a beruházások szempontjából.
Soha annyi beruházás nem jött Magyarországra, soha annyi gyár nem épült, soha annyi új gépsort nem telepítettek és soha annyi új munkahely nem jött létre Magyarországon, mint az elmúlt négy év során
– szögezte le.
Borítókép: Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter (Forrás: Facebook)
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezNe maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!