Seszták Ágnes: Ha leszámítjuk az In-Kal-osokat, a töméntelen mennyiségű rendőrt, Gyurcsány testőreit meg a titokban odarendelt besúgókat, ügynököket és provokátorokat, akkor nem néhány ezren voltak, hanem még annál is kevesebben. Nem kell messzire visszalapozni, hogy emlékezzünk, mindenfajta utcai megmozdulás, tüntetés, tiltakozás egy szög a demokrácia koporsójába, szólt a baloldali verdikt. Aztán Gyurcsány Ferenc rákapott az utcai vonulások ízére. Kormányzás, cselekvés helyett, az ország problémáinak orvoslása helyett duma, duma, propaganda, vonulás és beszédek. Beindultak! Ürügy mindig akad: az erősödő fasisztaveszély, a náciveszély, a cigány- és idegenellenesség. Van itt veszély bőven, és ha nincs, majd lesz. Össze kell rántani az antifasisztákat, a homoszexuálisokat, a cigányokat és vonulni kell, tiltakozni. Mindezt olyan módon, a többségi magyarokkal szemben, hogy előbb-utóbb a legtarkább birkát is kihozzák a sodrából. És ne tagadjuk, minden türelem véget ér egyszer. A mi toleranciabajnokaink úgy pózolnak a tolerancia mellett, hogy vagy nem ismerik a szó jelentését, vagy igen, s akkor annál rosszabb. Türelem és elfogadás, amivel a vonulók nem rendelkeznek. Túlfűtött, agresszív szónokaik pogromoznak, náciznak, becsmérlik és ócsárolják a magyar nemzet többségét. Aztán boldogok, amikor azok felgyújtanak egy kukát, vagy felborogatják az autókat. Mert minden türelem véget ér egyszer, de valljuk be, a hétvégi tüntetés nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Se pofon, se kukaborogatás, se disznóvér, csak egy kókadt vizes vászon, csapnivaló helyesírással. Hja, aki magyar tarkának áll!
(Magyar Nemzet, 2008. október 6.)
origo.hu
Kórházból üzent Reviczky Gábor – életmentő beavatkozás előtt áll
