Pilhál György: Ebéd után indultam el temetőt járni. Csupa őszirózsa volt minden, a halottak virága beterítette a hantokat, a borostyánok, vadszőlők meg futottak szerteszéjjel. Piros mécseseket vittem magammal, ezek sokáig lobognak, este a legszebbek, életre keltik a temetőt, úgy mondják, ilyenkor feljönnek egy pillantásra odalentről az örökké szépek. Merem mondani egy ilyen napról: szép volt. A megnyugvás csöndje terült el a parcellákon, béke, ölelés és fegyverszünet. A harag kívül maradt a temetőkerítésen, talán éppen ettől volt szép a mindenszentek és a halottak napja. Sötét volt, mire hazajöttem, a kutya tétován rám vakkantott, a kezemhez törleszkedett, aztán egymásra ismertünk, én meg máris otthon éreztem magam. Fütyültem az előttem álló sápadt novemberre. Egyszer úgyis tavasz lesz.
(Magyar Nemzet, 2008. november 3.)
