Századvég: a költségvetés krízisével állunk szemben

Nem a krízis költségvetésével, hanem a költségvetés krízisével állunk szemben, hiszen a költségvetés egyetlen tétje valójában az volt, hogy a kormány távozik-e, vagy tovább marad, és folytatja-e azt a politikát, amellyel a reformkormányzás ideológiája a hatalom puszta laboratóriumává csupaszodott – áll a Századvég Alapítvány által készített, a 2009-es költségvetésről szóló elemzésben.

A reformradikalizmus elpárolgott

Míg az elmúlt évi költségvetésben legalább tetten érhető volt valamiféle vízió (az a feltevés, hogy a kormány által életbe léptetett változtatások nem csupán gazdaság-, hanem társadalompolitikai fordulatot is hoznak majd), mára azonban mindennek – persze részben a márciusi népszavazás eredményének köszönhetően – már nyoma sincs. A társadalmi struktúrák és az emberi természet megváltoztatását célzó reformradikalizmus elpárolgott, hogy a maga eredendő mivoltában tegye láthatóvá a hatalom nyers működését. Az ideológia a felépítmény, és a hatalom az alap. Az építmény összedőlt, de az alap talán erősebb, mint valaha. A modernizálás jelszavával fellépő reformkormányzás ideológiája a hatalom puszta laboratóriumává csupaszodott. A 2008-as év világossá tette, hogy megbukott az a feltételezés, hogy lehet kormányozni a társadalom akaratával szemben is (erről szólt valójában a márciusi népszavazás). Egyértelművé tette 2008, hogy kudarcot vallott a feltevéseken alapuló fundamentalizmus gyakorlata, az a hit, hogy a kormány által végrehajtani kívánt változtatások kétségkívül el fogják érni a végcélt; valamint a hatalomgyakorlás alapjául szolgáló elvek kudarca azonban nem járt együtt a hatalmat gyakorlók bukásával – állapítják meg az elemzők.

Súlyos akadályok tornyosulnak

A törvénytervezetben leírt logika persze most is világosnak tűnik: a kormány célja a „tartós egyensúlyon alapuló növekedés feltételeinek megteremtése”, ez utóbbi pedig a gazdasági teljesítmény és az életkörülmények tartós és gyorsuló ütemű javulását eredményezi majd. S valóban, ki vitatná azt a tételt, hogy a „fenntartható egyensúly a gazdasági növekedés számára kedvező feltételeket teremt, mert a gazdasági szereplők számára kiszámítható gazdaságpolitikai kereteket nyújtva megkönnyíti a fejlesztési döntéseket”? A fenntartható egyensúly megteremtésének útjában azonban súlyos akadályok tornyosulnak. Nemcsak a kedvezőtlen körülmények (például „a kedvezőtlen időjárás miatt a térség egészében tapasztalt gyenge mezőgazdasági teljesítmény”, „az amerikai jelzálogpiacról kiindult pénzügyi turbulenciák”, a „subprime válság”, a „kiigazítás orrnehéz volta” és természetesen a „nemzetközi pénzügyi rendszer válsága”) magyarázzák a „növekedés lassulását”, a „gazdasági folyamatok tartós gyengeségét”, a „szűküléseket”, hanem megítélésünk szerint a kormányzat politikája is.

Fokozódó krízis

Az előbbieken kívül ugyanis a politikai túlélésnek alárendelt kormányzás praxisa, a válságra adott európai válaszoktól eltérő magyar kormányzati gyakorlat és egy sajátos gondolkodásmód áll többek között a 2009-es költségvetés fűnyíróelven működő fiskális logikája és a jelenlegi fokozódó krízis hátterében.
Mindennél árulkodóbbak a pénzügyminiszternek a költségvetés módosított változatához benyújtott indoklásában szereplő sorai: „A kormány a világgazdasági, pénzpiaci válság közepette (…) folyamatosan biztosítja Magyarország finanszírozását”. A Századvég szerint sejthető, hogy mire gondolhatott Veres János: a pénzügyi kormányzat a helyén van, s akár hitelek felvétele révén is igyekszik biztosítani az ország pénzügyi stabilitását. A megfogalmazás azonban ennek ellenére is árulkodó, mert mintha úgy tűnne, hogy a kormány finanszírozza Magyarországot (mi történik, ha egyszer csak már nem éri meg nekik), s nem pedig az állampolgárok – a közteherviselés jegyében – befizetett adójuk révén járulnak hozzá a közösség fenntartásának „költségeihez”, megbízva a kormányt, hogy a közjó aspektusaira tekintettel döntsön abban a kérdésben, „kinek mi jár”.

Az intézet megállapítása szerint amíg nem tisztázott, hogy ki is finanszíroz kit, hogy az állampolgárok az adójukért mit várhatnak el az államtól (milyen legyen tehát az állam?), s melyek a kormányzók valóságos feladatai és kötelességei (mire terjed ki és meddig érvényes, meddig tart a kormányzók felhatalmazása?), alá lehet-e mindent rendelni (így egy ország, egy politikai közösség költségvetését is) a politikai túlélés elemi ösztönének, addig a krízist enyhítő, feloldó költségvetés helyett a költségvetés krízisét kell elemezniük.