A hangulatos esten Lovas Pál Makovecz Imre egyetemi tanítványaként is köszöntötte a mestert. Elmondta, hogy a szerves építészet – a high tech kiürült, személytelen, sivár jövőképet sugárzó embertelenségével szemben – arra törekszik, hogy az embert emlékeztesse újra Isten teremtésének nagyszerűségére. Figyelmeztet bennünket arra: ne ismételjük meg Ádám és Éva bűnét, akik a racionalizmus hamis tudásáért föláldozták az univerzalizmus egyetemes bölcsességét. Isten helyett a sátánt jelképező kígyó követője ma is, aki elhiszi, hogy a világegyetem középpontja a gyarló ember. Az ördög sugalmazását követi az, aki elhiszi, hogy mindegy, melyik országban élünk, milyen nyelven beszélünk, milyen tradíciókkal kötődünk a földnek ama szegletéhez, amelyen Isten e világra küldött bennünket.
Belzebub szolgái azok, akik a véletlenszerűség, a káosz, a negatív entrópia mocsarába vonnák az emberiséget, miközben csak az isteni harmónia, a Szentháromság-központú rend mentheti meg életünket, hiszen az úgynevezett homo sapiens a szakadék felé halad. Szól a könyv arról is, hogy Magyarország jelenlegi nagy romlása összefügg a világ erkölcsi hanyatlásával, gazdasági válságával, ám nem írhatjuk a magyarhoni pusztulást csak a világkrízis számlájára. Egyáltalán ha valaki nincs tisztában azzal, hogy a válság nem elsősorban anyagi, hanem morális eredetű, az a saját életében akkor sem lábal ki a lelki mocsárból, ha a világé megmenekül. Egy olyan országban élünk, amely 1947-től 1990-ig idegen elnyomás alatt járta a gúzsba kötöttek csigalassú keringőjét a lassú pusztulás szakadéka körül.
1990-től kezdve a kezében lett volna a megoldás, ám mindig rosszul választott. Még akkor is, amikor 1998-tól 2002-ig végre elindult az ország a fölemelkedés útján, hiszen olyan kevesen szavaztak a fölemelkedésre, a keresztény nemzeti jobboldalra, hogy a Fidesz-kormány mozgásterét a végletekig beszűkítették. Itt és most sajnos egyszerre szakad a nyakunkba az erkölcsi válság minden borzadálya. Nem elég, hogy a nép újra meg újra bizalmat szavaz örök rabszolgaként azoknak, akik újra meg újra megalázzák. A hatalom egyre inkább vérszemet kap, s egyszerre zúdítja ránk a vadkapitalizmus és az államszocializmus minden hátrányát.
Túl sok hallgatnivalónk van – üzeni Makovecz mester egyik esszéjének címével. Hallgatnunk kell arról, hogy a középkor Magyarországa vezető nagyhatalom volt. Hallgatnunk kell arról, hogyan likvidálták a magyar arisztokráciát, a polgárságot. Hallgatnunk kell azokról, akik a szovjet gyarmati rendszert működtették. Hallgatnunk kell a Gulágról, Recskről, Kistarcsáról, a gyűjtőről, az Andrássy út 60.-ról, a Fő utcáról és hallgatnunk kell a meggazdagodott elitről, a jogutódokról. Hallgatnunk kell 1956-ról is, mert ma még úgy illik.
Ezért emeltünk emlékművet engedély nélkül a Tabánban azoknak, akiket nem öltek meg, de az életüket tönkretették. Végigolvasva ezeket a sorokat sajnos azt kell mondanunk, semmi költői stilizálás, sem túlzás nincs bennük. Magunk is azt tapasztaljuk, hogy az egykori kommunista vezetők, hivatásos KISZ-esek és egykori besúgók hatalma olyannyira gáttalanná vált újra, hogy ma már azt is le lehet tartóztatni, aki nemtetszését fejezi ki a népirtó kormány Isten-, nemzet-, magyarellenes tevékenysége, az állami vagyon kiárusítása és lerablása, a tolvaj privatizáció ellen. Abban az országban, ahol a rendőrség képtelen intézkedni – illetékesség hiányára hivatkozva – nyilvánvaló csendháborítási ügyekben, a hétköznapi erőszak mindennapi megnyilvánulásai ellen föllépni nem tud, gyilkosokat kénytelen elengedni „bizonyíték híján” az előzetesből, ahol a szabad véleménynyilvánítás jogával élő fiatalokat lehet rendőri erővel nyíltan megalázni, ugyanúgy, sőt jobban, mint a Kádár-korszak végnapjaiban, nem beszélhetünk már szabadságról sem. Ma már újra karhatalom van, amely nem védi meg az állampolgárokat a bűnözőktől, csak a hatalmat oltalmazza a markáns, a tettekben megnyilatkozó kritikától.
Nem véletlen, hogy Makovecz Imre kimondja: nem elég már írni. Ő maga is a tettek mezejére lépve vonult ki velünk demonstrálni az Erzsébet hídra, a Kossuth térre. S bár mindenkit bátorít arra, hogy nyilvánítson véleményt, ha kell, markánsan, óva inti az embereket az értelmetlenül kétségbeesett gesztusoktól. Óva int attól is, hogy szalámizzuk önmagunkat. Ne a különbségeket, hanem az azonosságot találják meg azok az emberek, akik a nemzet javát akarják. Nem véletlen, hogy hangsúlyozza: legkésőbb 2010-ben, de ha lehet, korábban csak Orbán Viktor kormánya vezetheti ki az országot a válságból. És ami mindennél fontosabb, csak Isten lehet a legfőbb zsinórmértékünk. „Az ember emlékezete és jövőbe látása felmérhetetlen. A Teremtő saját képére és hasonmására teremtett minket, s azt a képet Jézus összekötötte az égi világgal. Ez a dolgunk.”
Kihúzták az ötös lottót