Isteni eredetünk zsinórmértéke az erkölcs

Lovas Pál XII. kerületi alpolgármester köszöntötte mindazokat, akik csütörtökön délután megjelentek Makovecz Imre új kötetének bemutatóján. Az Írások (1989-2009) című könyv létfilozófiai, társadalmi eszmék gyűjteménye, bizonyítja, hogy a szerves építészet hazai spiritus rectora nem csak az építészet formanyelvén képes közvetíteni legfőbb üzenetét. Írásaiban elmondja: isteni eredetünk zsinórmértéke, hogy megtaláljuk-e az utat az univerzalitáshoz, vagy megadjuk magunkat az univerzalizmus negatív ellenpontjának, a globalizmusnak. A könyv tradicionalista szellemiségéhez híven illett a gyermekekből álló Magonc zenekar kiskoncertje Lányi György vezetésével.

2009. 03. 20. 12:37
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A hangulatos esten Lovas Pál Makovecz Imre egyetemi tanítványaként is köszöntötte a mestert. Elmondta, hogy a szerves építészet – a high tech kiürült, személytelen, sivár jövőképet sugárzó embertelenségével szemben – arra törekszik, hogy az embert emlékeztesse újra Isten teremtésének nagyszerűségére. Figyelmeztet bennünket arra: ne ismételjük meg Ádám és Éva bűnét, akik a racionalizmus hamis tudásáért föláldozták az univerzalizmus egyetemes bölcsességét. Isten helyett a sátánt jelképező kígyó követője ma is, aki elhiszi, hogy a világegyetem középpontja a gyarló ember. Az ördög sugalmazását követi az, aki elhiszi, hogy mindegy, melyik országban élünk, milyen nyelven beszélünk, milyen tradíciókkal kötődünk a földnek ama szegletéhez, amelyen Isten e világra küldött bennünket.

Belzebub szolgái azok, akik a véletlenszerűség, a káosz, a negatív entrópia mocsarába vonnák az emberiséget, miközben csak az isteni harmónia, a Szentháromság-központú rend mentheti meg életünket, hiszen az úgynevezett homo sapiens a szakadék felé halad. Szól a könyv arról is, hogy Magyarország jelenlegi nagy romlása összefügg a világ erkölcsi hanyatlásával, gazdasági válságával, ám nem írhatjuk a magyarhoni pusztulást csak a világkrízis számlájára. Egyáltalán ha valaki nincs tisztában azzal, hogy a válság nem elsősorban anyagi, hanem morális eredetű, az a saját életében akkor sem lábal ki a lelki mocsárból, ha a világé megmenekül. Egy olyan országban élünk, amely 1947-től 1990-ig idegen elnyomás alatt járta a gúzsba kötöttek csigalassú keringőjét a lassú pusztulás szakadéka körül.

1990-től kezdve a kezében lett volna a megoldás, ám mindig rosszul választott. Még akkor is, amikor 1998-tól 2002-ig végre elindult az ország a fölemelkedés útján, hiszen olyan kevesen szavaztak a fölemelkedésre, a keresztény nemzeti jobboldalra, hogy a Fidesz-kormány mozgásterét a végletekig beszűkítették. Itt és most sajnos egyszerre szakad a nyakunkba az erkölcsi válság minden borzadálya. Nem elég, hogy a nép újra meg újra bizalmat szavaz örök rabszolgaként azoknak, akik újra meg újra megalázzák. A hatalom egyre inkább vérszemet kap, s egyszerre zúdítja ránk a vadkapitalizmus és az államszocializmus minden hátrányát.

Túl sok hallgatnivalónk van – üzeni Makovecz mester egyik esszéjének címével. Hallgatnunk kell arról, hogy a középkor Magyarországa vezető nagyhatalom volt. Hallgatnunk kell arról, hogyan likvidálták a magyar arisztokráciát, a polgárságot. Hallgatnunk kell azokról, akik a szovjet gyarmati rendszert működtették. Hallgatnunk kell a Gulágról, Recskről, Kistarcsáról, a gyűjtőről, az Andrássy út 60.-ról, a Fő utcáról és hallgatnunk kell a meggazdagodott elitről, a jogutódokról. Hallgatnunk kell 1956-ról is, mert ma még úgy illik.

Ezért emeltünk emlékművet engedély nélkül a Tabánban azoknak, akiket nem öltek meg, de az életüket tönkretették. Végigolvasva ezeket a sorokat sajnos azt kell mondanunk, semmi költői stilizálás, sem túlzás nincs bennük. Magunk is azt tapasztaljuk, hogy az egykori kommunista vezetők, hivatásos KISZ-esek és egykori besúgók hatalma olyannyira gáttalanná vált újra, hogy ma már azt is le lehet tartóztatni, aki nemtetszését fejezi ki a népirtó kormány Isten-, nemzet-, magyarellenes tevékenysége, az állami vagyon kiárusítása és lerablása, a tolvaj privatizáció ellen. Abban az országban, ahol a rendőrség képtelen intézkedni – illetékesség hiányára hivatkozva – nyilvánvaló csendháborítási ügyekben, a hétköznapi erőszak mindennapi megnyilvánulásai ellen föllépni nem tud, gyilkosokat kénytelen elengedni „bizonyíték híján” az előzetesből, ahol a szabad véleménynyilvánítás jogával élő fiatalokat lehet rendőri erővel nyíltan megalázni, ugyanúgy, sőt jobban, mint a Kádár-korszak végnapjaiban, nem beszélhetünk már szabadságról sem. Ma már újra karhatalom van, amely nem védi meg az állampolgárokat a bűnözőktől, csak a hatalmat oltalmazza a markáns, a tettekben megnyilatkozó kritikától.

Nem véletlen, hogy Makovecz Imre kimondja: nem elég már írni. Ő maga is a tettek mezejére lépve vonult ki velünk demonstrálni az Erzsébet hídra, a Kossuth térre. S bár mindenkit bátorít arra, hogy nyilvánítson véleményt, ha kell, markánsan, óva inti az embereket az értelmetlenül kétségbeesett gesztusoktól. Óva int attól is, hogy szalámizzuk önmagunkat. Ne a különbségeket, hanem az azonosságot találják meg azok az emberek, akik a nemzet javát akarják. Nem véletlen, hogy hangsúlyozza: legkésőbb 2010-ben, de ha lehet, korábban csak Orbán Viktor kormánya vezetheti ki az országot a válságból. És ami mindennél fontosabb, csak Isten lehet a legfőbb zsinórmértékünk. „Az ember emlékezete és jövőbe látása felmérhetetlen. A Teremtő saját képére és hasonmására teremtett minket, s azt a képet Jézus összekötötte az égi világgal. Ez a dolgunk.”

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.