Családjaitok nem lehetnek igazán boldogok

Nem tudni, vajon a válság – nem annyira a világgazdaságé, mint az ország mély, belső, morális és gazdasági válsága – vagy a hetedik esztendeje tartó folyamatos értékrombolás okozta fásultság-e az oka, de tény, hogy vészjósló, üres csönd kíséri csupán, amint kihúzzák az egyik fundamentumot, mely biztosította, hogy hazánk a keresztény, európai civilizáció értékrendje szerint szerveződjék. Se társadalmi vita nem előzte meg, se tiltakozás nem követi, hogy a parlament megszavazta: az új polgári törvénykönyv egyszerűen kihagyja a családjogi törvényből azt a passzust, miszerint „a házastársak hűséggel tartoznak egymásnak”.

Egyesek úgy vélik, hogy a hűséget csak az érzelmi kielégülés idejére, átmenetileg kell megtartani: »ha a másik iránt érzett lelkesedés elmúlik, váljunk el«. (…) Aki feltétlen hűséget fogad, az lemond a többi lehetséges partnerről. Önként korlátozza tehát azt a »szabadságát«, hogy mindig újabb partnert választ. (…) A családnak maga a Szentháromság a mintaképe. A Szentháromság már az emberi személy titkában tükröződik: az ember is úgy szeretne egy lenni azzal, akit szeret, hogy közben nem akarja elveszíteni önmagát.”

Eláruljam-e? A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia körleveléből idéztem, melyet „A boldogabb családokért” intéztek a hívekhez. Bizonyára már csak idő kérdése, s amint a hűség most még csak nem kívánatos, e logika mentén haladva üldözendő is lehet, egy napon pedig talán újra felelősségre vonással végződhet az egyházak erről szóló üzenetének hirdetése. Hiszen sérti a világnézeti semlegességet. Mint a Kádár-rendszerben.