„A legszebb katonai művelet” – Irán és a Közel-Kelet békéje
Trump az interjú elején részletesen beszélt az iráni nukleáris fegyverek megsemmisítéséről, amit „a legszebb katonai hadműveletnek” nevezett. Mint mondta, az amerikai B–2-es bombázók „harminchét órát repültek, beléptek Irán légterébe, lebombázták a célpontokat, és sértetlenül tértek vissza”.
Ez volt az, ami megtörte Iránt. Többé nem ők diktálnak. Nélkülünk nem jöhetett volna létre a mostani közel-keleti béke
– fogalmazott.
Az elnök szerint az Egyesült Államok és Izrael közös fellépése tette lehetővé, hogy olyan országok, mint Szaúd-Arábia, Katar és az Egyesült Arab Emírségek békében együttműködjenek. „Ezek az országok most végre fellélegezhetnek, és teszik, amit tenniük kell – fantasztikus partnereink lettek” – mondta.
„A Hamász nagyon erőszakos, de ha kell, lefegyverezzük őket”
Trump a Hamásszal kötött megállapodásról is beszélt, és elismerte, hogy a terrorszervezet „rendkívül erőszakos”, de szerinte van esély a békére.
„Megígérték, hogy leteszik a fegyvert.
Ha nem teszik meg, majd mi tesszük meg helyettük – akár közvetve, Izraellel együtt. De amerikai csapatokat nem küldünk a területre, nincs rá szükség
– jelentette ki.
Arra a kérdésre, hogy Gázát újraépítené-e, Trump úgy felelt:
„Én nem magánemberként, hanem békeépítőként képzelem el. Gáza romokban hever, de újra lehet építeni. Házakat építenénk, és a leggazdagabb országok fizetnék. Gáza lehetne a szabadság helye.”
„Putyin erős, de békét akarok Oroszország és Ukrajna között”
Az interjúban az ukrajnai háború is szóba került. Trump megerősítette, hogy Volodimir Zelenszkij ukrán elnök Tomahawk-rakétákat kért tőle, de ő egyelőre elutasította:
Ukrajna kérte, de nekünk is szükségünk van ezekre a fegyverekre. Nem adhatjuk oda mindet. Nagyon jó voltam Zelenszkijhez, de nem kockáztathatom az Egyesült Államok biztonságát.
Trump a budapesti békecsúcs előtt realistán beszélt a várható béketárgyalásokról. Arra a kérdésre, hogy Vlagyimir Putyin hajlandó lenne-e békét kötni anélkül, hogy jelentős ukrán területeket kapna, egyértelmű választ adott: