E tévedés eloszlatásában már 2014-ben meghatározó szerepet játszott Victoria Nuland amerikai külügyi államtitkár is. Aki az amerikai birodalmi Oroszország elleni provokációval kapcsolatban aggályoskodó kijevi amerikai nagykövetnek az Európai Unió esetleges tiltakozását kilátásba helyező közbevetésére csak annyit válaszolt, hogy „fuck the EU” vagyis „ki a f@szt érdekel Európa”. Az egész világot uraló amerikai birodalom számára a Föld bármelyik pontja egyszerűen csak „műveleti terület”, amelynek birodalmi célokra való felhasználásához a „bennszülötteknek” (jelen esetben Európának pláne Ukrajnának) semmi köze.  

Ám az amerikai és orosz birodalom most elkezdődő békekötése egy olyan globális hatalmi átalakulás része, ami Európa uralmi struktúráit egy ennél sokkal komplexebb játszma részévé teszi. Az amerikai birodalom pragmatikus és távlatosan gondolkodó része ugyan Donald Trump személyében megtalálta azt a világhatalmi „brókert”, aki gyakorlatias üzletemberként időben kiszáll az elbukott „ügyletből”, pontosabban képes porondmesterként irányítani a háborúból való kihátrálás akrobatikus mutatványait, de vannak más globális szereplők is, akiknek ugyan konstruktív stratégiájuk nincs, destruktív ellenállásuk azonban igen. Ennek a meglehetősen eklektikus és inkoherens komplexumnak a hatalom-ideológiai talapzatát az a brit birodalmi „csillagmag-maradvány” adja, amely nem tud és nem is akar belenyugodni az Oroszország elleni háborúban elszenvedett vereségbe, és megszállott módon hisz Oroszország megsemmisíthetőségében. Az pedig már napi rutin számára, hogy az Európai Unió hatalmi struktúráit és a tagországok uralmi reprezentánsait „lábon felvásárolva”, ahol csak lehet (márpedig sok helyen lehet) szembe menjen az amerikai birodalom Donald Trump által megjelenített pragmatikus szárnyának stratégiájával. Mi több magát az amerikai elnököt is csapdába ejtik azzal, hogy ha Európával fizettetik meg a háború folytatásának minden költségét, magyarul Európa amerikai fegyvereket és hadifelszerelést vásárolva folytatja az így végtelenített háborút, akkor azzal az amerikai globális hatalomgazdaság is jól jár, sőt Donald Trump is, hisz egy riválissal kevesebb, plusz az ellene potenciálisan lázadni képes Big Bussines-t is „jó tarthatja”. Ez a destruktív stratégia a fő oka annak, hogy a háború lezárása ilyen felfoghatatlanul nehéznek bizonyul.  

És végül, hogy miért pont Budapest? Ennek a nagyon egyszerű oka az, hogy az európai uralmi tényezők közül egyedül Orbán Viktor volt képes már a háború kitörése előtt átlátni e bonyolult globális hatalmi átalakulás komplexitását. Csak neki volt adekvát tudása e folyamatokról, bátorsága a cselekvéshez, ha akár egész Európával is kellett szembe szegülnie, és van mindmáig becsületes kitartása e stratégia képviselete során. Ezeket az erényeit mutatta meg már akkor is, amikor az Európai Unió soros elnökségét egy félévre átvéve azonnal elment Moszkvába, Pekingbe és Washingtonba. Ez utóbbi helyen nem az akkoriban amerikai elnökként „üzemeltetett” demens aggastyánnal tárgyalt, hanem az akkor még nem megválasztott „igazi elnökkel” Donald Trumppal. „Nagyon kedvelem Orbán Viktort” – nyilatkozta az amerikai elnök – „és mivel az orosz elnök is kedveli, így esett a közös választásunk Budapestre, mint találkozónk helyszínére.” És ehhez nyugodtan hozzá tehetjük, hogy a magyar miniszterelnököt ugyanilyen szimpátiával kezeli a kínai elnök is, így aztán az sem volna igazán meglepő, ha az amerikai, orosz, kínai elnök közötti hármas találkozó helyszíne is Budapest lenne. Lévén, hogy a világ stabilitását csak az a leendő „Háromtest Birodalom” alapozhatja meg, amelynek szükségességét az amerikai elnök már beiktatási beszédében is hangsúlyozta. A Budapesti Béke tehát történelmi kategória lehet, és reményeink szerint lesz is hamarosan.  

A szerző közgazdász