Sokgyermekes budapesti szociáldemokrata munkáscsaládból származott, munka mellett szerzett gyors- és gépírói, majd könyvelői képesítést, kezdett németül és angolul tanulni. 1917-től a Magyarországi Magántisztviselők Országos Szövetsége női tagozatának titkára volt, és belépett a szociáldemokrata pártba. Az 1918-as őszirózsás forradalmat üdvözölte, de a Tanácsköztársaságot elutasította. 1919 októberében bekerült az MSZDP központi nőszervező bizottságába, 1922-től 1948-ig a pártvezetőség tagja és országgyűlési képviselő volt.
Meggyőző fellépésével tekintélyt és befolyást vívott ki magának, róla terjedt el a mondás, hogy „egyetlen férfi van a parlamentben, az is nő”. A Tisztelt Házban 1944-ig csaknem ezer alkalommal szólalt fel, kivívva még a szociáldemokratákkal szemben álló képviselők tiszteletét is. Az 1930-as évek második felétől fellépett a német orientáció, a szélsőjobboldali törekvések, a zsidótörvények ellen. A második világháború idején elutasította a kommunisták népfrontpolitikáját, az MSZDP és a polgári ellenzék összefogásának szükségességét vallotta. Az ország német megszállása után illegalitásba vonult, a nyilas-hatalomátvétel után egy Nógrád megyei faluban bujkált.
1945 februárjától a közvetlen pártvezetés tagja, a Világosság című lap felelős szerkesztője lett, 1945 novembere és 1947 júliusa között a nemzetgyűlés, 1947 szeptembere és 1948 februárja között az Országgyűlés alelnöke volt. Az SZDP egyik legnagyobb tekintélyű vezetőjeként a pártegység megőrzése érdekében centrumpolitikát folytatott, célja a politikai szabadság, a többpárti parlamenti demokrácia és pártja önálló arculatának megőrzése volt. Mivel ellenezte a két munkáspárt egyesülését, 1948. február 18-án puccsszerűen kizárták a pártvezetőségből, március 7-én a pártból is.
Ettől kezdve visszavonultan élt, majd 1950. június 9-én koholt vádak alapján letartóztatták. Hosszú, ítélet nélküli fogva tartás után zárt tárgyaláson a népköztársaság megdöntésére irányuló szervezkedés és kémkedés vádjával 1954. január 20-án életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélték. Az év november 19-én – a nemzetközi tiltakozás, főleg a brit Munkáspárt nyomására – egyéni kegyelemmel szabadult, de rendőri felügyelet alatt maradt.
Az 1956-os forradalom idején az újjászervezett szociáldemokrata párt elnökévé választották. November 1-jén a Szocialista Internacionálé bécsi ülésére utazott, másnap – távollétében – a Nagy Imre-kormány államminiszterévé nevezték ki. A november 4-i szovjet intervenció miatt csak Sopronig jutott, és miután visszatérése kétszer is meghiúsult, emigrációba kényszerült.
Belgiumban telepedett le, ahol a Szabad Szakszervezetek Nemzetközi Szövetségének szolidaritási alapjától kapott segélyekből szerényen élt. 1958-tól az MSZDP emigránsszervezetének elnöke volt. Sokat tett 1956 szellemének ébren tartásáért, az emigránsok befogadásáért. Részt vett az ENSZ magyar bizottsága jelentésének elkészítésében, amely kiállt a forradalom ügye mellett. Utazásai során mindenhol fellépett Magyarország szabadságának visszaszerzéséért, a kommunista elnyomás ellen.
1957-1963 között szerkesztette a Londonban kiadott Népszavát, 1970-től 1973-ig a Szociáldemokrata Szemle alapító szerkesztője volt. 1973-ban vezetésével dolgozták ki a Szociáldemokrata Alternatívát, az emigráns szociáldemokrata párt új programját. 1976. szeptember 7-én hunyt el a belgiumi Blankenbergében.
Hamvait 1990 októberében hazahozták, és november 3-án Budapesten, a 301-es parcellában helyezték örök nyugalomra. 1994. július 7-én jogilag rehabilitálták, egykori Pozsonyi úti lakóháza falán emléktáblát helyeztek el. Életéről nemrég mutatták be a Mészáros Márta által rendezett Utolsó jelentés Annáról című filmet.
(MTI)
kényszersorozás
Kényszersorozás és erőszak: civilek állják útját Zelenszkij emberrablóinak + videó
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!