Mennyit ér egy korallzátony?

Ötödször írnak ki népszavazást egy New Jersey-i kisvárosban arról, mi legyen a városka neve. Tavaly már egy hasonló voksolással nevet változtatott a település, amely most a régi nevét készül újra felvenni – tudósít a The New York Times.  A CNN egy nemrég végzett kutatás eredményeiről számol be, amely megpróbálja felbecsülni a természeti erőforrások értékét.

The New York Times (www.nytimes.com)

Szavazás tehet pontot egy New Jersey-i településen a húsz éve húzódó vitára: mi legyen a város neve? – tudósít a New York Times. Az állam lakói kedden választanak új kormányzót, a tizenegyezer lelket számláló községet azonban – mely (jelenleg) Woodland Park néven szerepel a térképeken – más kérdés tartja izgalomban: milyen döntés születik a város nevét illetően.

1989 óta ez az ötödik hasonló témájú szavazás: az akkor még West Patterson névre hallgató város lakói húsz éve még elutasították lakhelyük nevének Woodland Parkra változtatását. 1995-ben és 2001-ben újra próbálkoztak a változást támogatók: először West Park, majd Garret Mountain volt a választott név, de a kezdeményezés mindkétszer kudarcba fulladt. Végül tavaly ismét a Woodland Park volt soron, mely ezúttal elnyerte a választók többségének tetszését, még ha ez csupán 25 szavazatot jelentett is.

Amint azonban hivatalossá vált az eredmény, az ellenzők rögtön szervezni kezdték a következő választást. A bizonytalanság a város utcáin is érződik: a községháza előtti tábla és a rendőrségi autók felirata „Woodland Park”, az utcatábláktól kezdve a cserkészcsoport nevéig azonban szinte mindenhol máshol „West Patterson” szerepel. Mindkét oldalnak akadnak támogatói: a névváltoztatás legfőbb célja elkülöníteni Woodland Park (vagy West Patterson) békés közösségét a közeli Patterson bűnözéstől sújtott, szegény és piszkos városától (East Pattersont már 1973 óta Elmwood Park néven jegyzik).

„Az újságok állandóan arról írnak, mekkora ott a bűnözés” – mondja John P. Herlihy, az első szavazás szervezője, és véleményét az ötven éve a városban élő Carmen Tedeschi is megerősíti: „Nem lehet házat eladni vagy kiadni, mert az emberek azt hiszik, Pattersonban van” – magyarázza. És egyébként is, egy irány nem megfelelő név egy városnak, teszik hozzá a változás támogatói. A másik oldal azonban úgy véli, a névváltoztatás tiszteletlenség lenne a város alapítóival, történelmével szemben. „Apám itt született és itt is nevelkedett. 89 éves volt, amikor három éve meghalt, és most biztosan forog a sírjában” – vélekedik Eileen Gilabert, „West Patterson-párti” lakos, majd hozzáteszi, szerinte az új név „egyébként is olyan, mintha valami temetőé lenne”.

A változás ellenzői azt is hozzáteszik, attól, hogy más lesz a város neve, még nem fog messzebb kerülni Pattersontól. Keith Kazmark, a város képviselő-testületének tagja csak a fejét fogja, amikor a szavazásról kérdezik. Mint mondja, a testület igyekszik semleges maradni a kérdésben, és legfőbb feladataként már a választás másnapján kérést intéz az Állam törvényhozásához, hogy az rendeletben kösse ki, milyen gyakran tartható szavazás egy község nevéről. „Ez az egész csak zavart kelt az emberekben, nem használ senkinek ez a felfordulás” -– mondta Kazmark, „nem hagyhatjuk, hogy minden évben megváltozzon a város neve”.

A „West Patterson” elnevezés támogatóinak keddi sikere lenne az első alkalom az Egyesült Államok történetében, amikor egy község újra megváltoztatja korábban már lecserélt nevét.

CNN (www.cnn.com)

Több, mint százmilliárd dollárt érnek a világ korallzátonyai – számol be a CNN egy nemrég végzett kutatás eredményeiről, melyet a Cambridge University Ökoszisztémák és a Biodiverzitás Gazdasága (TEEB) csoportjának vezetője, Pavan Sukhdev ismertetett egy dél-afrikai konferencián.

Korábbi kutatások nagyjából 30 milliárd dollárra becsülték a szirtek összesített értékét turista-vonzó, áradásgátló hatásuk miatt, és azért, mert élőhelyet biztosítanak a tenger élőlényeinek. Az új jelentés szerint azonban ez a becslés igencsak szerény volt: Sukhdev szerint a korallszirtek mintegy 172 milliárd dollárt jelentenek a világgazdaságnak évente. Ez azonban korántsem az egyetlen természeti erőforrás, amit pénzügyileg is megéri megőrizni: a jelentés szerint ha felére csökkentenénk a fakivágás éves mértékét, az összesen 3,7 billiárd dollárt hozna a gazdaságnak – emellett pedig lehetővé tenné újabb 4,8 gigatonna szén-dioxid éves kibocsátását.

A természeti tőke azonban nagyobb veszélyben van, mint valaha: a klímaváltozás, a tengerek szennyezése, a városiasodás előretörése, a környezetszennyezés és a fák pusztítása végveszélybe sodorja a környezetet. „Igazán elkeserítő lenne, ha nem sikerülne jelentős változásokat elérni a koppenhágai klíma-csúcson” – mondja Sukhdev, „Fel kell ismernünk ezen kincsek valódi értékét, (…) hiszen a korallszirteket, az erdőket nem kaphatjuk vissza”.

A Deutsche Bank bankára szerint a morális okokon kívül az egyszerű pénzügyi logika is a környezet védelmét diktálja: mint mondja, csupán 45 milliárd dollár befektetésével 4,5-5,2 billiárd dollárnyi „természeti szolgáltatást” menthetnénk meg. Sukhdev szerint a természeti befektetések fantasztikus hozammal járnak: a korallzátonyok hét százalékot, a folyók 27 százalékot, a trópusi esőerdők már 50 százalékot, míg a füves területek 79 százalékot hoznak.

A férfi példát is hoz elméletére: Vietnamban egy folyópart mangrove-fákkal való betelepítésével, mely összesen 1,1 millió dollárba került, évi 7,3 millió dollárt spórol meg az áram a gátak karbantartásán. Nem mindenki ért azonban egyet Sukhdev elméletével: „Igen veszélyes, árcímkét „ragasztani” a természetre, hiszen így azok is egyszerű árucikké válnak, melyekkel bárki szabadon gazdálkodhat. Képzeljük el például a következő helyzetet: egy bányacég kipusztít egy erdőt, de a Föld másik oldalán megvesz egy nagyobbat: így még akár azt is állíthatják, hogy ők környezettudatosan cselekedtek” – vélekedik Owen Espley, a Friends of the Earth nevű szervezet munkatársa. „Ráadásul ez a „helyettesítés” felveri az erdők árát, melyet a szegény, de sok erdővel rendelkező országok gazdag elitje remekül kihasználhat – az erdőkben élő őslakók kárára. Vissza kell fognunk a szén-dioxid kibocsátást ÉS megállítani a fák pusztítását – az egyik nem adható fel a másik kárára”.

Sukhdev szerint azonban megfelelő ellenőrzéssel az ilyen problémák kiküszöbölhetők. A férfi, aki „nappal bankár, éjjel környezetvédő”, maga is működtet egy kisebb „helyettesítő” vállalkozást Ausztrália északi részén, és, mint mondja, az eredmények „fantasztikusak”. A természeti kincsek „beárazása” 2006-ban új lendületet kapott, amikor a Stern-jelentés bebizonyította, ugyan hatalmas összegeket emésztene fel átállni kevés szén-dioxidot termelő gazdaságra, a klímaváltozás költségei még ennél is jóval nagyobbak.