Százkét esztendő – hézagokkal

A harmadik évezredben a tudományos múltjukra méltán büszke európai nemzetek rangos évfordulós kiállításokon emlékeztek-emlékeznek sikeres egyiptomi ásatásaikra Kairóban.

Az olaszok 2002-ben, a németek 2007-ben rendezték meg centenáriumi tárlatukat, a lengyelek hetven, a csehek ötven év tudományos eredményeiről számolhattak be. Nekünk, magyaroknak is 2007-ben illett volna felidézni az egyiptomi magyar ásatások száz esztendejét. Back Fülöp ugyanis, a nagylelkű üzletember és világpolgár, aki bárhol is volt az otthona, hosszú élete során mindig magyarnak vallotta magát, hazafias indíttatásból 1907-ben látott munkához. „Hajtva a vágytól, hogy drága hazánk, más kultúrországokhoz hasonlóan, az egyiptomi régészeti ásatásokon részt vehessen”.

A „forgatókönyv” is készen volt a magyar tudomány ünneplésére, az Egyiptomi Magyar Ásatások Baráti Körének kétnyelvű kiadványa ugyanis (címe: Sharuna-Gamhud, szerzője: Vörös Győző) igen szemléletesen és részletesen írta le azt a kilenc jelentős, magyarok által kezdeményezett ásatást, amelyet tudományos szempontból sem elfeledni, sem megkerülni nem lehet. Ennek ellenére november 6-án Kairóban hazánk jelenlegi kulturális minisztere, Hiller István olyan emlékkiállítást nyit meg, amely címe szerint is „az egyiptomi terepmunka 102 évét” ünnepli és egyetlenegy magyar ásatást mutat be.

Annak a két kutatónak a munkásságával pedig, akinek a nevét Egyiptomban is, de Nyugat-Európában is oly sokan ismerik, és nem is csak a tudományos élet fórumain, Almásy Lászlóval és Vörös Győzővel voltaképpen nem is foglalkoznak a megkésett és hézagos centenáriumi bemutatón. Így működik hazánkban 2009. őszén a naprakész, a pártatlan, a szigorúan tárgyilagos kultúrpolitika.