Hónom alá szorítottam a táskámat, a zsebeimet szorosan a fal mellé állva próbáltam védeni. Kifejezetten örültem, amikor megszólalt a bipbip, ugrott a sorszám a kijelzőn, és a gyanús alak eltűnt végre egy üvegajtó mögött. A félelem légköre engedni kezdett, a polgárok arca kisimult, egy emberként lélegeztek föl, felszabadult beszélgetések kezdődtek, az eddig szorosan falhoz lapulók lazább testtartást vettek föl, a modern műbőrszékeken kuporgók kinyújtóztak. Két perc múlva az én sorszámom is föltűnt a mutatós digitális kijelzőn (mondtam: gyors, precíz, figyelmes) és elindulhattam a fotocellás üvegajtón át az ügyintézők felé.
A teljes cikket itt olvashatja
(Népszabadság, 2009. december 9.)
segítség
Csordultig megteltek a Magyar Máltai Szeretetszolgálat fővárosi hajléktalanszállói
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!