– Immár évtizedek óta fogy a magyarok lélekszáma. Olyan kritikus határához érkezett ez a folyamat, hogy a november 11-én életre hívott Népesedési Kerekasztallal kell erőteljes jelzéseket küldeni a politikai osztály felé?
– Valóban, a népesség több mint két évtizede fogy. A populáció alakulása alapvetően három tényező eredménye: a születések és a halálozások száma, illetve a vándorlási egyenleg együttesen határozza meg a népesség alakulását. A Népesedési Kerekasztal létrehozásában jelentős szerepet játszott, hogy úgy látjuk, a születések száma már több mint egy évtizede stagnál. A 90-es évek elején zuhanásszerű csökkenés volt tapasztalható. Nem volt ez teljesen váratlan, hiszen a rendszerváltás következtében a „korai termékenységgel” jellemezhető modellről a „késői gyerekvállalással” jellemezhető modellre tér át a népesség, melynek következtében szükségszerűen csökkennie kellett a születéseknek. Ha ugyanis mindenki egy évvel később vállalna gyereket, akkor egy adott évben nem is születne senki. Mindezek eredményeként 1998-ra a teljes termékenységi arányszám, amely az átlagos gyerekszámhoz hasonló mutató, 1,8-ról 1,3-ra esett. Akuttá azért kezd válni ez a probléma, mert e mutató több mint 10 éve nem mozdult el erről a szintről, miközben egyes volt szocialista országokban néhány éve elkezdődött a hullámvölgyből való kiemelkedés.
Kopp Mária professzor asszony, aki Pálinkás József MTA-elnökkel az életre hívója volt ennek a kerekasztalnak, úgy gondolta: ez olyan társadalmi probléma, amivel foglalkozni kell. A Népességtudományi Kutatóintézetben végzett vizsgálataink szerint nem arról van szó, hogy az emberek nem akarnak gyermeket, hanem arról, hogy terveiket nem vagy csak akadályoztatva tudják valóra váltani.
– A 80-as évek előtt mi volt az oka annak, hogy nagyobb volt a gyermekvállalási kedv, mint manapság?
– Magyarországon már az ötvenes évek elején megjelent a népesedési probléma, ahogyan aztán más volt szocialista országokban is. Ahogy a háború után a nyugati országok többségében vagy éppen az Egyesült Államokban, hazánkban nem volt igazi bébihullámhegy. Ezért kezdődött el a népességcsökkenés, és ennek volt egyik következménye a kényszerű Ratkó-korszak is, amely szerencsére csak rövid ideig tartott. Viszonylag hamar megérlelődött az a gondolat is, hogy a nők munkába állása nem teszi lehetővé, hogy reproduktív szerepeiket megéljék. Ennek nyomán jött létre a gyes és a családtámogatások rendszere. Nem hiába nevezete Andorka Rudolf a ’65-től ’85-ig tartó időszakot az „aktív népesedéspolitika időszakának”. Nem kevesen vannak, akik szerint az intézkedések nem voltak sikeresek, hiszen a teljes termékenységi arányszám csökkenése soha nem állt le teljesen, ám szerintem nem lehet eredménytelennek nevezni.
Az érintett generációk, kohorszok befejezett termékenysége ugyanis az átlagos 2 gyermek fölött maradt mindvégig, sőt valamelyest emelkedett is a befejezett termékenység. Ezek az intézkedések segítettek az első gyermek korai megszületését, és így nagyobb esély maradt arra is, hogy a második gyermek is megszületik. A reprodukciós szint tehát a születések terén többé-kevésbé biztosította a reprodukciót, a nagyobb probléma a hatvanas évek közepétől kezdve a halandósággal volt. Különösen a középkorú férfiak halandósági mutatója romlott.
– Az az 1980-as adat, amely szerint a lakosság 25 százaléka 14 év alatti, napjainkra 15 százalékra csökkent, mutatja, hatalmasat zuhant a termékenységi szint. Ebből következik, hogy már az egyszerű társadalmi reprodukcióra sem elég a megszületett gyerekek száma.
– Durván 30-35 ezerrel többen halnak meg, mint ahányan születnek, a halálozások száma 130 és 140 ezer között van évente, emellett pedig 10 éve 95-100 ezer között van a születések száma. Kicsivel többen vándorolnak be, mint ahányan ki az országból. Ez bizonyos ellentételezést jelent, s az utóbbi 15 évben mindig is vándorlási többlet volt megfigyelhető. A bevándorlók úgy 70 százaléka a szomszédos magyarlakta területekről érkezik. Ez az oka annak, hogy még nem esett 10 millió alá a népességszám.
– Az ezredforduló után feltehetőleg nemcsak azért rossz a népesedési helyzet, mert nagy a kiszámíthatatlanság a családpolitika terén, vagy a munkahelyekkel van probléma, hanem különféle ideológiai áramlatok s az értékrendszerben bekövetkező változások is hatással lehetne ezekre a folyamatokra. Miképpen lehetne elérni, hogy ez megforduljon, s miképpen lehetne elérni, hogy a család és a gyerek újra megbecsült kategória legyen?
– Legalább öt-hat tényező van jelen a termékenység csökkenésében. Ilyen például az oktatási expanzió: a korábbiaknál sokkal többen tanulnak, így a fiatalok később költöznek el otthonról, továbbá később kezdenek el dolgozni is. Mindez nyilván késlelteti a családalapítást. Másodszor meg kell említeni a párkapcsolatok instabilitását: terjednek az élettársi kapcsolatok, visszaszorul a házasság, márpedig a gyermekvállaláshoz tartós kapcsolatra van szükség.
Tényező az is, hogy manapság jóval nehezebb biztos munkahelyhez jutni, mint mondjuk 25 évvel korábban. Akkoriban minden egyetemistára több munkahely jutott, s ez valószínűleg a szakmunkásoknál is megfigyelhető. Mindez bizonytalanságot idéz elő az életkezdésben. Ehhez járul hozzá, hogy a családpolitika sem tudja a munkapiaci bizonytalanságot ellentételezni. Pedig a társadalompolitikának az is az egyik célja, hogy a piaci bizonytalanságokat ellensúlyozva egyfajta védőhálóként működjön, így biztosítva stabilitást. Sajnos az elmúlt 18 évben a családpolitika területén is meglehetősen sok volt a változás. Itt nem elsősorban arról van szó, hogy keveset költenénk családpolitikára, gondot leginkább a gyakori változások jelentenek, illetve hogy a családpolitikai programokat folyamatosan vitatják, aminek következtében az emberek nem bíznak abban, hogy a rendszer stabil és kiszámítható. Az ötödik tényező az értékrendben bekövetkező változás. Az individualizálódás és a verseny felerősödött. Jelen van a hedonizmus is, hiszen tágra nyíltak a vásárlási, fogyasztási lehetőségek. A magyarok korábban is szerettek volna jól élni, fogyasztani, utazni, és úgy tűnik, mindez szemben áll a „beruházásigényes” családalapítással és gyermekvállalással. Továbbra is központi életcél a gyerek, ám emellett megjelentek más egyéb célok is. Egyre hátrább és későbbre szorul a gyermekvállalás.
A kerekasztal több konfliktusra is megpróbálja felhívni a figyelmet. Egyrészt arra, hogy a gyerek, noha a boldogság forrása, mindenképpen anyagi terhet jelent a szülőknek, mivel azonban a gyermek jövőt jelent, egyfajta jövőbeli beruházás is, hiszen a nemzet továbbélését, a jövőbeli adófizetők felnevelését jelenti, ennek költségeihez a társadalomnak is hozzá kell járulnia. A másik centrális kérdés: hogyan lehet ma a családi feladatokat és a munkavállalást összeegyeztetni, ugyanis ez ma Magyarországon nem könnyű feladat. A családi élet és a munkahelyen való helytállás is teljes embert kívánna, gyakran 10-12 órát is dolgoznak az emberek. A kerekasztal arra is lehetőséget adna, hogy a munkavállalók, a munkáltatók és a civil szervezetek tudását a korábbiaknál jobban lehessen ütköztetni. El kell indulni abba az irányba, hogy a munkáltató biztosítani tudja a részmunkaidős foglalkoztatást. Úgy tűnik, az egykeresős családmodell végleg „kiment a divatból”: az alacsony keresetek miatt nem működőképes, és az érintettek igényeinek sem felel már meg. Ha nem is kétkeresős, de minimum másfél keresős családban kell gondolkodni.
– Azt lehet tudni, hogy a gyermekvállalási kedv hogyan oszlik el a férfiak és a nők között? A két nem közül melyik szeretne jobban gyereket, vagy esetleg kiegyensúlyozottan állnak a kérdéshez?
– Érdekes kérdés. A népesedési kutatások többnyire a nők véleménye után érdeklődnek, ám a Generation and Gender (Nemzedékek és nemek) elnevezésű nemzetközi vizsgálatunkban szerepel olyan kérdés is, amely nemcsak a nők, de a férfiak életében is vizsgálja a gyermek „helyét”. Vagyis azt: ahhoz, hogy teljes élete legyen egy nőnek, illetve egy férfinak, mennyire elengedhetetlen számára a gyermek. Igen magas arányok jöttek ki a vizsgálatban, és nemcsak a nők, de a férfiak esetében is: a férfiak csak kicsivel maradnak el a nőktől, tehát a férfiak életében is centrális kérdés a gyermek, és ez némi meglepetést is jelentett. Persze országonként eltérő a gyermek fontossága, de minden országban csupán 5-10 százalékkal maradnak el a férfiak abból a szempontból, hogy az ő életükben mennyire központi kérdés a gyermekvállalás.
– Mintha a nőkre jobban próbálnának hatni az olyan, az individualizmus felé toló szlogenekkel, hogy „Mert én megérdemlem”, „Élj a mának!”. Őket bombázzák főleg olyan gondolatmenetekkel, amelyek kizárják a gyereket, mert akkor oda a „szabadság”, a szépnek tartott test, az önkiteljesedés, az önmegvalósítás.
– Továbbra is alapvetően a nő feladata a gyerekvállalás, az ő életében tölt be centrálisabb szerepet, így az említett konfliktusok is inkább a nőknél jelentkeznek. Nem lehet erre pontos választ adni. Míg egy évtizede az úgynevezett médiasztárok a szingli életmódot hangsúlyozták, ma már a gyereküket nevelik, vagy éppen állapotosan fotózzák őket. Tehát van itt is egyfajta változás, hiszen közülük is sokan lettek anyák. Az mindenképpen igaz, hogy a nők életében a család és a munka összeegyeztetése erőteljesebb konfliktust jelent. S nem csak a karrierről van szó, mivel nemcsak a család és a munka, hanem a megélhetés versus gyermek konfliktusa is előkerül. Nemcsak azért kell dolgozni, hogy megvalósuljon az önkiteljesítés, hanem a megélhetéshez a nők keresetére is szükség van. Ebben a problémakörben nemcsak érték-, hanem megélhetési konfliktus is szerepet játszik. Egyes esetekben azért sem születik meg a második gyerek, mert az elsőnek, az egyetlennek szeretnének mindent megadni. Az alacsonyabb gyerekszámban ilyen motívumok is szerepet játszhatnak.
– Magyarázzuk meg a kényszerszingli fogalmát! Hiszen a szingli önkéntesen vállalja azt az életformát, míg az egyedülálló státusz nem önkéntes pozíció, ám szintén akadályozó tényező a gyerekvállalás szempontjából, de más okokból is. Akkor mit is jelent a kényszerszingli?
– A 30-as éveikben lévő nők és férfiak közül sokan élnek egyedül. A szingli létmódhoz hozzátartozik: egyedül élek és nem másokkal, és valóban választott életformaként ismerjük. Utasi Ágnes szociológus végzett e tárgykörben kutatásokat, melyekből nagyon szépen kiderült: az egyedüllétet Magyarországon kevesen választják, ebbe inkább belesodródnak az emberek, főleg a nők. Ez a státusz egymás utáni döntések sorozatából alakul ki. Nem arról dönt az egyén, hogy egyáltalán nem akar társat vagy gyermeket. A döntés abban áll: előbb karriert, lakást akar, majd utána jöhet a férj és a gyerek. Így mind a párkapcsolat, mind a gyermekvállalás ideje kitolódik. Lehetséges, hogy vannak alkalmi partnerek, vagy volt állandó párkapcsolat is, de például a munkahelyi események – sok a munka, későn jár haza az illető – egyszerűen a párkapcsolat felbomlását eredményezik. Ezek az emberek amikor a 30-as éveik későbbi időszakában odaérkeznek, hogy megállapodnának, akkor szembesülnek azzal, hogy a „házassági piac” beszűkült. A korosztály egy része már „elkelt”, másik része elvált, és persze az is szerepet játszik, hogy akárkivel nem kötnek kapcsolatot.
Mindeközben, ezen szűk házassági piacon, magasak az elvárásaik jövendőbelijükkel szemben is. Tehát a kényszerszingliségnek ilyen értelme van: nem tudatosan választja, hanem belesodródik az egyén, lehet mögötte egy sikertelen kapcsolat, megfejelve egy munkahelyi konfliktussal is. Így maradnak egyedül. Szeretnének párkapcsolatot, de az igényeiket „nem adják alább”.
– Azért is lehet nehéz a helyzet, mert a „házasságpiac” beszűkülése mellett úgy látszik, szűkülnek azok a fórumok és terek is, ahol egyáltalán ismerkedni lehet. Az online társkeresés sem tűnik túlságosan sikeresnek, persze van, amikor összejön a kapcsolat. És hát nem akar mindenki szórakozóhelyen „ismerkedni”.
– Valóban szűk a lehetőségek köre, mert általában iskolában és munkahelyen ismerkednek az emberek, és az életkor előrehaladtával ezek a „terek” beszűkülnek. Az internetes társkeresésnek nem látjuk pontosan a mikéntjét, ám azért a helyzet nem olyan rossz. A vizsgálatok szerint az ottani párkeresés eredményei hasonlóak azokhoz, mint korábban a lapokban megjelent hirdetések idején. Vagyis átvette azt a funkciót, amit évtizedekkel korábban a társkereső rovatok képviseltek. Ez pedig egy ilyen individualizált világban mégiscsak megnyit bizonyos lehetőségeket. Persze a virtualitásnak lehet olyan következménye is, hogy a pártalálás nem válik valósággá. A személyes találkozás a fontos, s vannak pozitív példák is, ám még nem áll rendelkezésre elegendő vizsgálat ebben a témakörben.
– Harcban áll-e egymással az erős köteléket feltételező házasság intézménye, illetve a mostanában egyre jobban preferált élettársi kapcsolat?
– Mivel az élettársi kapcsolatot kialakítók között biztosan többen is vannak, akik magát a kapcsolatot nem gondolják olyan hosszú távúnak, mint a házasságot, itt kevesebb gyermek születik. Ebben az értelemben nem helyettesíthető egymással a házasság és az élettársi kapcsolat. Ám többféle élettársi kapcsolat is létezik, hiszen előfordul, hogy egyfajta próbaházasságként fogják fel a felek. Az első élettársi kapcsolatok 50 százaléka házassággal végződik, így ilyen értelemben ez a házasodási folyamat elnyújtásának is tekinthető. Vannak persze tartós élettársi kapcsolatok is, ám egyre több kapcsolat bomlik fel. Aki élettársi kapcsolatban indítja az életét, könnyebben is vet véget a kapcsolatnak. Nem biztos, hogy ez mindig rossz, hiszen ha rossz maga a kapcsolat, akkor abban miért szülessen gyerek? A gyermek ugyanis általában nem képes megjavítani a tönkrement párkapcsolatokat.
Ugyanakkor a házasságnak van egy védőfaktora is, amit az intézményesítettség jelent. Nem könnyű felbontani, maga a felbontás is körülményesebb folyamat, ez pedig a kisebb krízisekben segítséget jelent. Ám van egy szimbolikus értéke is: élettársi kapcsolatoknál sokszor nem tudatosul a kapcsolat természete, míg ezt a házasság esetében önmaguk és mások előtt nyilvánítják ki az érintettek, hogy egymást tartósan választották, és megpróbálnak „holtomiglan” együtt élni. Tehát az élettársi kapcsolatokban ezért is születik kevesebb gyerek, mint a házasságokban. Persze utóbbiban is lehet valaki rossz anya és apa, és ez fordítva is így van.
– A Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom kikre akar majd hatni? Hiszen az individualista értékek sulykolása már tizenéves korban elkezdődik, a szocializáció szempontjából nagyon fogékony korszakban, az értékek már akkor mélyen beépülnek, a későbbiekben így „akadályozva” a család- és gyermekvállalást. Személyes tapasztalat: 20-22 éves fiataloknál szinte szitokszó a gyerek.
– Nagyon jó, hogy van egy ilyen mozgalom, amelyik ráirányítja arra a figyelmet, hogy a gyermek érték. Ugyanakkor nagyon nehéz az értékeket és a magatartást befolyásolni. Sokszor túlidealizálják a családot – ez a „szent család” effektus –, vagyis azt mutatják, hogy mindenki boldog, és minden harmonikus. A másik véglet pedig a macsó férfi és a 48 kilós nő, akik nagyon boldogok, vitálisak, szexisek, ahol persze nincsen gyerek. Ám az élet és a valóság nem ilyen. Azt kellene megmutatni, hogy a gyerek és a család, az nem egy szent dolog, és nem is egy kellemetlen tényező, hanem a boldogságnak és a gondoknak egy sajátos elegye. A valóság valahol a két modell között helyezkedik el. Sokat segítene, ha az emberek meglátnák, hogy a két modell közötti életnek milyen szépségei, örömei vannak a gondok mellett. Így az emberek nem a két szélsőség felé orientálódnak: ha szembesülnek a boldogsággal, akkor örülnek annak, és ha gondok jelentkeznek, elfogadják azt is mint az élet szerves részét.
darts
Hiába üzengetett a világbajnok, Littler csattanós választ adott a tábla előtt
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!