A fotográfusok városa

Pontosan százhatvan év magyar fotótörténetét foglalja magába Balla András Fotográfusok városa című kötete. A reprezentatív könyv, amely az Esztergomi Városi Fotóklub megalakulásának negyvenedik évfordulója alkalmából jelent meg, nemcsak a tagok és meghívott barátaik műveiből válogat, de felvillantja a fotótörténeti előzményeket is, amelyek a XIX. század közepéig nyúlnak vissza.

Éppen százhatvan esztendeje annak, hogy Beszédes Sándor elkészítette azt az esztergomi látképet a Duna túlsó oldaláról, amelyen büszkén magasodik már az ég felé a bazilika messziről látható kupolája, de a parton nem épült fel még a reprezentatív prímási palota, a helyén, a ma is álló templom mellett hosszú földszintes épület húzódik, s mintha vízimalom lapátkerekét is felfedezné a képen a szemlélő. A másik Beszédes-kép 1882-ből való, azon már a palota is látható, álldogáló, nézelődő emberek is vannak rajta szép számmal, jelezve, milyen élet volt a helyszínen akkoriban. A harmadik fotográfia ugyanezt a motívumot ábrázolja, csak éppen kissé kitágítva a látószöget: belefér az optikába az egész várhegy, a palotával, a vízparti házsorral és a Duna széles vizével. Az előtérben pedig, a folyó Párkány felőli oldalán azokat látjuk, akik éppen a történelmi háttérrel együtt válnak a kép főszereplőivé: az esztergomi fotóklub tagjait „aprókkal és kutyákkal”, ahogyan 2009. szeptember 9-én beálltak a fényképezőgép lencséje elé.

A jobb szélről a második Balla András („a Balla”) Balogh Rudolf-díjas fotóművész, aki civilben kertépítész, hivatása révén pedig tavaly az év fotográfusa címet is elnyerte, ami azért nagy kitüntetés, mert a szakma, a fotóstársadalom szavazatai alapján ítélik oda. A díjjal kiállítási lehetőség is jár, amelyet néhány hónap múlva remélhetőleg meg is rendeznek műveiből a Mai Manó Házban, Budapesten. Egyelőre azonban ezzel a kötettel hálálja meg az elismerést, vagy éppen igazolja annak jogosságát. Igaz, azt szerette volna, ha hamarabb megjelenik a könyv, hiszen a fotóklub megalakulásának a negyvenedik évfordulója 2008-ra esett, de hát, mint oly sok helyen Magyarországon, a támogatás lassan csordogált a vállalkozáshoz, de az is lehet, hogy Esztergomban más helyeknél is jobban tartja magát annak a sok száz éves mondásnak az igazsága, amely szerint „Nemo propheta in patria sua”.

Senki nem lehet próféta a saját hazájában. Vagy mégis? A könyvben latin nyelven idézett szállóige alatt olyan, esztergomi kötődésű fotóművészek nevei sorakoznak, mint André Kertész vagy Martsa Alajos. Az utóbbi kiválóság születésének századik évfordulója 2010-re is kerek évfordulót kínál a könyv megjelentetéséhez, idézett mondása pedig a kötet szellemiségét illetően is találó: „A fényképezés annak a képnek a formába öntése, amely a világra rácsodálkozó ember képzeletében visszaverődik…” Kis és nagy csodákkal találkozunk a képösszeállításban, névtelen mesterek munkái, talált felvételek éppen úgy szerepelnek benne, mint fotótörténeti jelentőségű művészek, a jelen elismert alkotói vagy ígéretes tehetségei. Sok-sok motívumon a város különböző részletei tűnnek fel, más képek nívója azt mutatja, hogy amennyit kaptak a várostól, legalább annyit adtak is neki a fotográfusok. Vagy talán többet is, hiszen olyasféle örömre és önzetlenségre – a művészet példamutatóan alázatos szeretetére – utal a könyv minden lapja, a képösszeállítás egésze, mint amilyen Martsa Lajos egyik esztergomi felvétele, amelyen Tersánszky Józsi Jenőt látjuk, amint a furulyát bűvöli – vagy az őt.

P. Szabó Ernő