Ne égesd el! – A vietnami háború egy nő szemével

Huszonkét országban aratott sikert a napló, amelyből a forgatókönyv készül, három kitüntetést kapott, köztük a japán Fukuoka filmfesztivál első díját, ráadásul két magyar fiatalember szerezte a zenéjét. Dang Nhat Minh vietnami rendező Ne égesd el! című háborús drámáját ennek ellenére hiába keressük a hazai filmszínházak, boltok kínálatában. A Magyar Nemzet munkatársa zártkörű vetítésen, az alkotókkal közösen tekinthette meg Dang Thuy Tram doktornő életének megható történetét.

Ez a film nem hősi eposz, de méltó ábrázolása kívánt lenni az emberi nagyságnak és önfeláldozásnak – ismertette szándékát Dang Nhat Minh rendező a Ne égesd el! budapesti vetítését követően. A többszörösen kitüntetett vietnami mozi alkotója meg sem próbálta idealizálni a szülőföldjét feldúló harcokat, sem a rendszert, melynek szolgálatában a főhős, Dang Thuy Tram doktornő életét vesztette. A film egyik legbeszédesebb jelenete éppen az, amikor a fiatal, hanoi születésű orvosnő szóváltásba keveredik alakulata politikai tisztjével, amiért a kommunista funkcionárius sebesült bajtársait hátrahagyva inkább megfutamodik a mind hevesebb amerikai támadásoknak kitett frontkórházból. No de ne rohanjunk ennyire előre!

A magyar közönség az utóbbi években nem nagyon találkozhatott a vietnami háború borzalmait bemutató alkotásokkal a mozikban. Talán az egyetlen kivétel ezalól Mel Gibson Katonák voltunk című filmje, amely – a már megszokott módon – amerikai szemszögből tálalja az ázsiai ország polgárháborújának egyik véres csatáját. A Ne égesd el! ezzel szemben más: noha vietnami alkotásról van szó, s a forgatókönyv is a vietkong egyik tábori szolgálatot teljesítő doktornőjének naplóján alapszik, mégsem beszélhetünk oldalakról, az ellenfél démonizálásáról. Dang Nhat Minh ugyanis nem akar választ adni, különösen nem állást foglalni az olyan kérdésekben, mint hogy ki a jó, és ki a rossz, miért törtek ki a harcok, vagy hogy ki a felelőse a háborús bűntetteknek.

A rendező, mint lapunknak elmondta, emberi érzelmeket kívánt a mozivászonra festeni. Így jelenhettek meg a keleti művészetekre jellemző finomsággal kimunkált allegóriák formájában Dang Thuy Tram gondolatai, elfojtott érzelmei, valamint a nő naplóját megtaláló amerikai katonában, Fred Whitehurstben és a környezetében végbemenő lassú szemléletváltás. A cselekmény egyrészt az 1968–1970 közötti időszakba kalauzol, ám a film nem lineárisan mutatja be a doktornő háborús éveit. Ezért az elbeszélést a harcokat követő s 2005-ig tartó történések bontják meg: Whitehurst leszerel, hazaérkezik, testvére közben dél-vietnami nőt vesz feleségül, akinek saját előítéleteit is le kell győznie ahhoz, hogy felfedezhesse ellenségében a magához hasonló törékeny nőt, majd végül az egykori katona 2005-ben rábukkan Dang Thuy Tram családjára s eljuttatja hozzájuk a naplót. Persze semmi sem olyan egyszerű, mint amilyennek tűnik: számtalan konfliktus, felismerés teszi még megrázóbbá az amúgy is szívet szorongató történetet.

Dang Nhat Minh szerint az ázsiai filmek nehezen érthetőek az európai vagy amerikai nézők számára, ezért – ahogy azt a méltán híres hongkongi rendező, Wong Kar-Wai alkotásainál már megszokhattuk – a zenével próbált hidat verni a kultúrák közé. Két magyar fiatalembert, Benedekfi Istvánt és Zoltánt kérte fel arra, hogy a doktornő történetét hangjegyekre fordítsák. A szegedi zeneszerzők – egyikük még be sem fejezte iskoláját – nem kezdő komponisták, de filmzenével még nem foglalkoztak. A külföldi kritikusok ennek ellenére kiforrott tehetségekként vették számba őket, akik nélkül a Ne égesd el! a világ egyetlen országában sem lenne olyan átütő, mint amilyen a magyar zenével lett. Bízunk benne, hogy erről hamarosan a hazai közönség is megbizonyosodhat.