A repülőtérhez vezető rózsaszínű (nyolcas) vonalon található Nuevos Ministerios állomáson várakoznak a rohamrendőrök, és a kormány megbízottja is elfogadta Aguirre kérését: a forgalom újraindításához toborzott „szakmán kívüli” biztonsági emberekkel biztosítják egyelőre az állomás helyszínét. Reggel a sztrájkőrök egyszer már megakadályozták a szerelvények beindítását, és Aguirre egyelőre csak kosarakat kap a cég metróvezetőitől. A főváros vezetése ezért kényszermegoldásként a „buhometro”, vagyis a metróvonalak mentén járó éjszakai buszok beindítását tervezi a sztrájk fennmaradó idejére.
A szakszervezetek sztrájkja idején megoldást jelentett az utasoknak a madridi buszhálózat, csakhogy összeomlott a részben már magánkézbe adott busztársaságnak (EMT) erre a célra fenntartott weboldala. A cég elismerte közleményében, hogy a sztrájk miatt hétszer akkora az oldal látogatottsága, mint a megszokott napi forgalom idején. A fővárosban utoljára 1991-ben, a szintén szocialista kormányfő, Felipe González (1982-1996) ellen sztrájkoltak a metróvezetők.
Mint emlékezetes, a szakszervezetek június 8-án meghirdették ugyan az általános sztrájkot, de jócskán elmaradt a remélt támogatás, ezért szeptember 29-ére hirdették meg a következőt. Ez a felhívás sem akadályozta meg José Luis Rodríguez Zapatero szocialista kormányát, hogy a múlt héten a parlamenten is átverje a megszorítások következő részletét, a külföldről is követelt olcsóbb elbocsátást is tartalmazó foglalkoztatási törvényt. Igaz, hogy ezúttal napnál világosabban kiderült, hogy többen tartózkodtak (179), mint ahányan megszavazták a most már új törvényt (168).
(elpais.es, elmundo.es, abc.es – Spanyolország)
Nincsen sztrájktörés Madridban
Madridban Esperanza Aguirre, a madridi autonóm közösség néppárti vezetője nem talált egyetlen olyan metróvezetőt sem, aki vállalta volna, hogy akár rendőri felügyelettel a háta mögött újraindítja a főváros és a Madrid-Barajas repülőtér közötti metróvonal közlekedését. • Közlekedési káosz Madridban
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!