Öngyilkos választók, elveszett évek

Újabb kori történelmünk sorozatos apokaliptikus sorscsapásokból és viszonylag ritka ünnepi pillanatokból, kishitűségből, csak azért is reményből, újra és újra visszatérő húsvétvárások sorozatából áll össze. A Kortárs című folyóirat októberi számát erre a gondolati vezérfonalra fűzhetnénk föl.

Kossuth díjas költőnk, Ágh István saját baljós csillagjegyeit, a világra jövetelének történelmi és meteorológiai viharait idézi föl a Születésnap 1938 című költeményben, a történelmi múltba pillant Kalász Márton Ethosz-teremtő című verse. A fiatalabb Szálinger Balázs Törökméz-monológja a különleges, vásári csemege fanyar-édes-keserű ízén emlékezik gyermekkorára, Keszthelyre, mindarra, ami tovatűnt, de versben könnyen megidézhető.

Közeli, elkeserítő múltba pillant L. Simon László költő, országgyűlési képviselő tudományos olvasmányos szaktanulmánya, amely a számok és a közgazdaságtudomány eszközeivel is kimutatja, mit is vesztett a magyar kultúra a dicstelen Medgyessy–Gyurcsány–Bajnai korszakban. Nem hallgat arról, hogy a pangásért és az ország csődjéért első sorban Gyurcsány Ferenc pazarló, nemzetellenes országlása felelős, ahogy a cím is jelzi: Elvesztegetett évek – A Gyurcsány–Bajnai-kormány négy évének kulturális politikájáról. Az írás horizontja a címben ígértnél jóval tágasabb, visszavezeti olvasóját a 2002-es évig. Többek között akkor ígérte meg a választási győzelmével szinte egy időben a szocialista-liberális kormányzat, hogy rekonstruálják a Mátyás templomot, amit évről évre minden parlamenti meghallgatáson megerősített a kultuszminiszter, Hiller István. Utóbbi, aki – Bozóky András ámokfutásos közjátékától megszakítva – hatszor vett részt miniszterként parlamenti meghallgatáson, 2004-ben ünnepélyesen bejelentette, hogy 2008-ban átadják a híveknek és a látogatóknak a budai vár egyik díszét, 2007-re mégis az derült ki, hogy 3,7 milliárd helyett 6,5 milliárdba kerül majd a felújítás, amely 2012-re talán be is fejeződhet.

Ez csak a jéghegy csúcsa, L. Simon kifejti, hogy nyolc év alatt sikerült megnyomorítani a támogatások elvonásával az önkormányzati intézményrendszert, a helyi közösségi házakat, a fővárosi, a megyei művelődési központokat. Ugyanakkor a következő – immár a jelenlegi – kormányzat kontójára tettek ígéreteteket a programköltségek hárommilliárd forintos emelésére. A gazdag, sokágú tanulmány egyik legszomorúbb következtetése az, hogy a magyar kultúra, művészet, tudomány minden területének fejlődéséből kiesett, sőt, elveszett nyolc esztendő, a teljes humán kultúra presztízsének okozott elképesztő hazai és nemzetközi tekintélycsökkenést.

Legalább ennyire megdöbbentő Segesváry Viktor Svájcban élő magyar író, irodalomtörténész, filozófus Nemzetek öngyilkossága és a magyar sors című tanulmánya. Az 1929-ben született gondolkodó élve a megszenvedett bölcsesség előjogaival, leírja azt a gondolatot, amit politikus a népfelség elvét tisztelve nehezen merne kimondani, de mindőnk tudatában jelen van: első sorban a magyar nép felelős saját balsorsáért, hiszen a kommunizmus és a szocializmus huszadik századi bűneinek ismeretében, öngyilkos módon 1990 óta három választáson is a „kommunista-liberális” kormányzásnak szolgáltatta ki az országot. Mindezt Segesváry vérfagyasztó logikával, harag és elfogultság nélkül, de cáfolhatatlanul vezeti le tanulmányában. Érdemes lenne végigolvasnia e keserűen igaz gondolatokat mindenkinek, aki máris türelmetlenkedne azokkal, akik idén, április óta megpróbálnak rendet tenni a romok között. Már csak azért is, mert a tanulmány írója a magyar húsvét, és föltámadás reményét is kifejezi. (Kortárs, a Magyar Írószövetség lapja, 2010. október)