Der Tagesspiegel (Tagesspiegel.de)
A berlini napilapban Antje Sirleschtov Gauck bátornak tartja Sarrazint címmel készített interjút az egykori NDK-s polgárjogi aktivistával és az SPD szövetségi elnökjelöltjével. Ő egy társadalmi problémáról nyíltabban beszélt, mint a politika – nyilatkozta Gauck a lapnak. A politikai osztály tanulhat Sarrazin könyvének sikeréből, a „politikai korrektség nyelve az embereknél azt az érzetet kelti, hogy a valódi problémákat el kívánják kendőzni”. Sarrazinnak az SPD-ből történő kizárási eljárásról úgy nyilatkozott, a szociáldemokratáknak joguk van azt mondani, az egyik párttag politikai felfogása nem felel meg az ő felfogásuknak. „De nem muszáj azonnal azt szankciókkal fenyegetni, aki egy létező problémát nyíltan kimond.” „Nekünk feltétlenül szükségünk van a politikában aktivizáló tényezőre” – fogalmazott Gauck.
„Leginkább az aggaszt, hogy a középosztály egyre több képviselője lemond a politikában való részvételéről.” Ezért feltétlenül szeretné, ha a szövetségi szinten történő népszavazásról intenzív vitát kezdenének. Az elmúlt hatvan évben a polgárok bebizonyították demokratikus érettségüket, az alkotmányozó atyáknak a kiszámíthatatlan népszavazásokkal kapcsolatos aggodalmáról kiderült, hogy alaptalan.
Egyúttal szeretné, ha vita kezdődne a köztársasági elnök közvetlen megválasztásáról is. A polgárok széles körű érdeklődése a nyári elnökválasztás iránt megmutatta, igénylik a közvetlen beleszólás lehetőségét.
Véleménye szerint a polgárok kötelessége a 2011-es szuperválasztási esztendőben, hogy a megszokottnál is alaposabban tájékozódjanak a politikai folyamatokról és döntésekről. A demokráciában nemcsak a politikának vannak adósságai, de a polgároknak is kötelezettségei.
Frankfurter Allgemeine Zeitung (Faz.net)
A konzervatív német napilapban Karl-Peter Schwarz Az értékközösség identitása című cikkében elemzi az unió válságának egyik szeletét. 2008 óta egy megállapodás előírja az EU-tagállamoknak, hogy büntessék a tömeggyilkosságok, emberiség elleni bűncselekmények és háborús bűnök nyilvános helyeslését, tagadását vagy durva mentegetését, amennyiben az faj, bőrszín, vallás vagy nemzeti hovatartozás alapján történt. Röviddel karácsony előtt elutasította az Európai Bizottság Litvánia, Lettország, Bulgária, Csehország, Magyarország és Románia kezdeményezését, ami ezt a listát kibővítette volna az osztály és a politikai meggyőződés kategóriákkal.
Ezzel az EU-ban tilos a nemzetiszocializmus bűneit helyeselni, tagadni vagy mentegetni, de továbbra is szabad így viszonyulni a kommunizmus bűntetteihez. A kommunista oligarchák az összes posztkommunista államban továbbra is mozgathatják a szálakat, néhány országban kormányon vannak és nem kell félniük, hogy megvonják a legitimációjukat. Az EU-ban továbbra is kettős mércével mérnek, mintha lenne egy elfogadható és egy különösen gonosz totalitarizmus.
Jó okok szólnak az ellen, hogy politikai álláspontokat a büntetőjog eszközeivel üldözzenek. Az európai népek szenvedéseire hivatkozva nem lehet jól megindokolni, miért ne terjesztenék ki a kommunizmus bűneire is. Jogosan hivatkozott Remigijus Simasius litván igazságügyminiszter arra, hogy minden áldozat egyforma tiszteletet érdemel és minden tettest egyformán meg kell büntetni. Nem jó hír egy érdekközösség számára, ha arra képtelen, hogy minden elemének eszmei igényének megfeleljen.
Történelmi alapon szemlélve az európai integráció azon károk enyhítésére tett kísérlet, amelyet az első világháború győztes hatalmai okoztak, amikor Európát nacionalista alapon kívánták újjászervezni. Ezt az európai elitek az államoknak nemzetek feletti struktúrába történő integrálásával kívánták lépésről lépésre elérni. A Karoling-magból kellett volna egy új európai identitásnak, végül egy európai nemzetnek létrejönnie, saját útlevéllel, 12 csillagos lobogóval és Beethoven örömódájával. De minél inkább önjáróvá vált az integrációs folyamat, annál mélyebbé vált a polgárok és az európai elitek közötti szakadék.
Ezt a folyamatot az EU 2004-es és 2007-es bővítése tette teljessé. A Baltikumban, Közép- és Délkelet-Európában a kommunista rezsimek vége a nemzeti ébredéssel párhuzamosan történt. Az EU-tagságot Európa eme felében nem a nemzetállam meghaladásaként, hanem betetőzéseként élték meg. A nemzetek feletti európai identitásról a lengyelek, csehek, szlovákok, románok és bulgárok hallani sem akarnak. Mindig is európaiak voltak, még a kommunista diktatúra alatt is. S nincs szükségük arra, hogy „Európa érettségét” Brüsszeltől megerősíttesse.
Mindeközben az EU csillogása már keleten is megkopott. A születésszámok csökkenése, a tömeges bevándorlás és a rajnai szociális modell válsága aláássa az európai alapokat, amelyek hosszú ideig támadhatatlannak számítottak. Nehéz időkben derül ki, mennyire erős egy közösség identitása.
origo.hu
Nem indulnak Magyar Péterék a januári időközi választáson, pontosan tudják, óriási fölénnyel a Fidesz vezet
