Seszták Ágnes: Az első narancsom

Seszták Ágnes: A vonat három és fél órát késett. Éjfél körül döcögött a határszéli végállomásra fázós, gémberedett utasokkal, akik velünk együtt késték le a vacsorát. A nagybátyám két hatalmas bőrönddel érkezett, elvarázsolva bámultuk némán, micsoda kincseket hozhatott onnan, Budapestről. Az első, ami kikerült a bőröndből, egy doboz tejpor volt és egy csomag valódi csokoládépor. Anyám repesett, a karácsony meg volt mentve, reggel már ott fagyott az ebédlő tálalóján egy tábla csokis-tejes szaloncukor, amit előbb vékony acéldróttal kockára vágtunk, majd selyempapírba csomagoltuk, és a papír végét cakksorra vagdosva kirojtoztuk a kisolló nyelével. A két bőröndből kincsek kerültek elő: doboz gyertyák, só, cukor, lámpabél, borotvapenge, bors, köménymag, babérlevél, orosz tea, szemes kávé, amennyire emlékszem. Aztán a nagybátyám hozzám fordult, és a vállamra akasztott egy táskát. Egy idegen műanyag válltáskát, amilyet még sohasem láttam, az volt ráírva, hogy Australian Airlines. A táskában fura dolgok voltak, tolltartó teli színes ceruzákkal, töltőtoll, mesekönyvek, akkoriban divatos pici rózsaszínű babák felöltöztetve, pöttyös labda, kaleidoszkóp, hegyező, hajszalagok. Később a nagybátyám megfogta a kezemet, és egy pici selyempapír csomagot is a markomba tett. Óvatosan bontogattam a papírt, és csomagolás közben egészen különös illat ütötte meg az orromat: egy igazi narancsot tartottam a tenyeremen.

(Magyar Nemzet, 2010. december 13.)