Oroszország
Nagy-Britannia csatlakozik az Oroszország elleni szankciókhoz

Ismeretlen tettes ellen tett feljelentést a Fővárosi Közgyűlés a Parking Kft. és Egerfai József ügyében. Mint ahogy arról a Magyar Nemzet szerdai számában beszámolt: Egerfai József, Vadai Ágnes MSZP-s képviselő férje – aki 1994-től 2010-ig a Fővárosi Közgyűlés tagja volt – 2009 első hét hónapjában képviselőként adott tanácsokat a fővárosi parkolási koncepció előkészítéséhez az önkormányzat tulajdonában álló cégnek.
Egerfai József több mint négymilliós tanácsadói szerződéséről a napokban készült el az ellenőrzési jelentés. A politikus havi bruttó 600 ezer forintot kapott a munkájáért. A kifizetések jogszerűségét a belső vizsgálat megkérdőjelezi, az iratokból ugyanis nem derül ki, hogy Egerfai József a felvett összegért pontosan milyen munkát végzett. György István elmondta azt is, hogy elképzelhető, hogy peres úton a városvezetés visszaigényli a felvett összeget.
Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos az eset kapcsán a hírTV-nek elmondta: a Parking Kft. és az Egerfai József közötti megbízási szerződéseket vizsgálták, illetve vizsgálták volna a teljesítési igazolásokon szereplő elvégzett munkát, de ennek sajnos egyetlen példányát sem lelték fel, amiből az következik, hogy azok a tanulmányok, amik a teljesítési igazolásokon szerepeltek, nem készültek el. Budai elmondta azt is: bekérték a Parking Kft. megbízási szerződéseit 2006–2010 között, tehát valamennyit megvizsgálják, de ez már egy teljesen új vizsgálat.
Bevezetik az elektronikus jegyrendszert
Elkezdődhet Budapesten az elektronikus jegyrendszer bevezetése a közösségi közlekedésben, a képviselők György István főpolgármester-helyettes javaslatát szerdán egyhangúlag fogadták el. A tarifarendszer-projekt első lépéseként a főváros megbízza a Budapesti Közlekedési Központot (BKK), hogy kezdje el a projekt előkészítését. György István főpolgármester-helyettes a vitában elmondta, hogy december 31-ig kell a megvalósítást előkészítő feladatokat befejezni. Vitézy Dávid, a BKK vezérigazgatója azt mondta, a lemaradás a jegyrendszerben évtizedekben mérhető, de ez lehetőséget is rejt magában: egy lépéssel be lehet hozni a lemaradást.
Szaniszló Sándor szocialista képviselő azt kérdezte a vitában, hogy mennyibe kerül a rendszer kiépítésre, mi a fedezet, és vannak-e megtérülési számítások. Vitézy Dávid úgy válaszolt: a BKV-nak 10 milliárd forintos kárt okoznak a bliccelők, így pénzügyileg is megtérülő beruházásról lehet szó. A pontos számításokat az előkészítés során végzik el. György István hozzátette: a világ minden városában megtérült a rendszer. A városüzemeltetésért felelős főpolgármester-helyettes előterjesztésében hangsúlyozta, hogy a jelenlegi, papíralapú jegy drága, rugalmatlan és kényelmetlen az utasok szempontjából, veszteséges, nehezen ellenőrizhető, valamint kevés információt ad a szolgáltatónak.
A BKK több konzultációt is folytatott, ezek alapján az elvárások között szerepel, hogy a rendszer automatikusan alkalmazza az utazási paraméterek alapján a kedvezményeket, és alkalmas legyen a parkolási bírságok, behajtási díjak kezelésére is. Szükség van továbbá arra, hogy a rendszer felszálláskor jelezze, érvényes-e a jegy, a díjfizetésre használt összeget pedig ATM-en vagy internetes felületen keresztül is fel lehessen tölteni. A BKK ezen túlmenően forgalmi információkat is szeretne kapni az új elektronikus rendszerben, ezért azt is elvárják, hogy az utazási szokásokról, a járatok kihasználtságáról és a járatokon jelentkező menetdíjbevételekről is minél pontosabb adatokat rögzítsen.
Bár György István a rendszer kivitelezésére nem írt pontos összeget, jelezte, hogy a beruházás megtérülését a jegyek és bérletek forgalmazási költségeinek csökkentésétől, a bliccelés visszaszorulásától és a közösségi közlekedés optimalizálásától várja.
(hírTV, MTI)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.