Ügyvezető elnök úr! Mikorra várható, hogy a vadászati szervezetek és a természetvédők, civil szervezetek képviselői leüljenek tárgyalni?
– Úgy tűnik, május vége felé végre sikerül kulturáltan, asztal mellett megbeszélni a vadgazdálkodást érintő problémákat.
– Mi indokolta, hogy ez a sokak által vitatott levél megszülessen?
– A megyei szervezeteink véleménye és a jelenlegi vadgazdálkodás kritikus állapota. Halaszthatatlanná vált a nemzeti vadgazdálkodási program elkészítése, amely alapja az egész ország vadgazdálkodásának.
– Mi szükséges a programhoz?
– Elsősorban biztosítani kell hozzá a szakmai és a gazdasági hátteret. Meg kell vizsgálni, hogy mindezt az állam milyen módon tudja támogatni, hiszen nem szabad elfelejteni, a vad állami tulajdon, és ezt a nemzeti értéket szakmai alapokon nyugvó programmal kell kezelni. Ezt a munkát, jelenleg tízéves terv alapján, szakhatósági felügyelet mellett közel 1400 vadgazdálkodási egység végzi.
– Ezek az egységek milyen anyagi forrásokra támaszkodhatnak?
– A Vadgazdálkodási Alap megszüntetése miatt – amit szeretnénk visszaállíttatni – sajnos azt kell mondjam, mindent önerőből kell finanszírozniuk. Háromezer hektáronként kell alkalmaznunk egy fő hivatásos vadászt, aminek költségein túl a vad takarmányozására fordított kiadások és a vad által okozott károk megfizetése jelenti a legnagyobb terhet a vadászatra jogosultaknak. Ha az átlagot nézzük, akkor az országban közel negyvenezer hektár vadföldet kezelnek, amelynek nagy része télire „lábon marad”, emellett művelnek negyvenezer hektár olyan vadföldet, amelynek termését learatják, és azt etetik fel a vadállománnyal, van közel ugyanannyi vadlegelő, kihelyeznek 18 ezer tonna szálas takarmányt, százezer tonna szemes takarmányt, hetvenezer tonna lédús takarmányt, és mintegy ötezer tonna tápot szolgáltatnak évente a szabad természetben élő vadállománynak, amelyből a védett fajok is nagymértékben részesülnek.
– A levél egyik legvitatottabb eleme néhány védett faj vadászhatóságának vizsgálata. Milyen szakmai szempontokra alapozzák ezt?
– Az apróvad – fácán, mezei nyúl, fogoly – az utóbbi húsz, huszonöt évben folyamatosan csökken. Szükségét éreztük, hogy egy monitoringrendszer keretében mérjük fel a ragadozó madarak – elsősorban az egerészölyv, a barna rétihéja, a galambászhéja és a holló – állományát, mennyiségét a szinten tartó szabályozásuk miatt, hiszen ezek a ragadozó madarak húst esznek, és az utóbbi években jelentősen elszaporodtak. Senki nem tudja ma Magyarországon megmondani, mennyinek kéne lennie barna rétihéjából, galambászhéjából, egerészölyvből. Erre vonatkozó tudományos kísérletek, kutatások nincsenek. Természetesen ez egy hosszú és igen alapos szakmai munka, senki ne gondolja, hogy holnaptól ezekre a madarakra bárki is vadászni fog. Kiváló példa erre a szalonka-monitoringprogram, amely létezik és jól is működik, és miután egy tárcához tartozik a vadgazdálkodás és a természetvédelem, házon belül, egyszerűbben meg lehet vizsgálni ezeket a kérdéseket.
– Ki végezné a monitoringozást?
– Két tudományos intézet: a gödöllői Szent István Agrártudományi Egyetem vadbiológiai intézete és a soproni székhelyű Nyugat-magyarországi Egyetem szakmai gárdája. És ha a hivatalos monitoringeredmények kapcsán kiderül, hogy ezeknek a fajoknak a létszáma annyira alacsony, hogy nem indokolt az állomány apasztása, akkor azt elfogadjuk. Hiszen pár évvel ezelőtt a vadásztársadalom szó nélkül tudomásul vette, hogy a vadászható fajok listájáról lekerült a vetési varjú és két récefaj. Tudomásul vette, mert belátta, hogy természetvédelmi okokból erre szükség van. Nehéz viszont elfogadni, hogy az őshonos szürke fogoly harmincezres létszámával szemben kilencvenezer darab egerészölyvet tart nyilván a statisztika.
– Hogy került a képbe a nyári és a kanadai lúd, illetve a fenyőrigó?
– A nyári lúd kártétele ellen már nagyon sok gazdálkodó panaszkodott. Ahogy felreppent a hír, hogy esetlegesen vadászható lesz, azonnal a vadászok mögé álltak, mert ez idáig a nyári lúd által okozott mezőgazdasági kárukat senki nem térítette meg. Hiába fordultak a vadászatra jogosultakhoz, ők nem tudtak segíteni, mivel nem vadászható, de hiába fordultak a természetvédőkhöz is, mert ott azt a választ kapták, hogy erre nincs pénzük. E fajok vadászhatóvá tétele természetesen nem egy ember kitalációja, hanem a megyei szervezeteink és sok gazdálkodó által kialakított vélemény eredménye. Így került a látómezőbe például a kanadai lúd is. Ez egy invazív faj, éppen ezért nem engedi egyik szomszédos ország sem, hogy terjeszkedjen. A fenyőrigót és a fürjet több szomszédos országban vadásszák, ami felveti a kérdést, hogy nálunk ezt miért nem szabad. Ezen fajoknál is szükséges a monitoring, és ha szakmailag az látszik indokoltnak, hogy szóba sem jöhet a vadászatuk, azt tudomásul vesszük.
– Mit vár az interjú elején említett tárgyalásoktól?
– Úgy gondoljuk, hogy észrevételeink, javaslataink szakmai alapokon nyugszanak, és azokért a legmesszebbmenőkig kiállunk. Hiszem, hogy nincs még egy olyan ágazat az országban, ahol elhivatott és szenvedélytől vezérelt emberek hajlandók közösségi munkában őrködni a természet rendje felett és megteremteni az élővilág egyensúlyát. A vadászok meggyőződéssel vallják, hogy a vadászat aktív természetvédelem is.
origo.hu
Lelkileg teljesen összetört a buszsofőr, többen a sürgősségire kerültek
