Lázár Ervin a magyar meseirodalom kultikus alakja, művészetét Hans Christian Andersen, Alan Alexander Milne vagy Antoine de Saint-Exupéry világához mérik. Lázár meséivel áttörte a meseirodalommal szembeni irodalomtörténészi előítéleteket, hiszen nem csupán szórakoztató, megmosolyogtató műveket alkotott, erkölcsi üzenetük révén ezek mind az óvodai, mind pedig az iskolai nevelés alapvető eszközeivé váltak, és a felnőttek számára éppúgy szólnak, mint a gyerekeknek.
Az író 1936. május 5-én született, édesapja Lázár István uradalmi intéző, édesanyja Pentz Etelka. A Tolnai megyei Alsó-Rácegrespusztán töltötte gyermekkorát, de tízéves korától már a székesfehérvári ciszter gimnázium növendéke volt, ám az iskola 1948-as államosítása után magántanuló lett. Középiskolai tanulmányait Szekszárdon folytatta a Garay János Gimnáziumban, az érettségi után, 1954-ben a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem bölcsészkarára jelentkezett. Magyartanári diplomát szerzett, és dolgozott többek között az Esti Pécsi Naplónál, a Dunántúli Naplónál, majd a Jelenkor munkatársa lett. 1965-ben, mikor Budapestre költözött, az Élet és Irodalom tördelőszerkesztője lett. 1971-től 1989-ig szabadfoglalkozású író volt, közben dolgozott a Magyar Naplónak, a Pesti Hírlapnak és a Magyar Nemzetnek is. 2006 decemberében hunyt el. Lázárnak újságíróként a riport volt a műfaja, és bár mint nagy meseírót tartjuk számon, novellisztikája miatt méltán említhető együtt Mikszáth Kálmánnal vagy épp Kosztolányi Dezsővel. Munkássága sokrétű, pályája során számos díjjal tüntették ki a svédországi Andersen-díjtól a Kossuth-díjig.
Sok történet kering vonzó személyiségéről, anekdotázó stílusáról, ennek köszönhetően alakja más írók munkáiban is feltűnik. Ő maga is számos szereplőjét mintázta magáról, gyermekkora, annak helyszínei kiapadhatatlan ihletforrások voltak számára, ahogy később gyermekeit társszerzőként említette művei megírásában. Gyakori utazásai során rögzítette azt a sokféle embertípust, akik aztán visszaköszönnek műveiben, melyek mondanivalója a morális értékek körül forog. Ugyanakkor írásmódja jellegzetesen játékos és erőteljesen láttató. Néhány vonással, rövid párbeszédek segítségével tud érzékletes képet festeni az általa ábrázolt alakokról, mindezt elragadó, bölcs humorral fűszerezve: „Bab Berci nem szerette a füvek, fák, madarak némaságát. Csak a füvek, fák, madarak csendjét szerette. Megvárta, míg fölzengett a bizakodó csönd, és máris az orránál tartott: persze, e miatt a túlméretezett szörnyeteg miatt van minden, e miatt a tokmányorr miatt, e miatt az uborkaorr miatt… mit orr?! Ormány! Egy bánatos, vöröslő hegycsúcs, egy Kilimandzsáró, egy Popocatépetl, egy Mohendzsodáro, nem, a Mohendzsorádo az nem hegy, az egy romváros, mindegy, akkor is ez az ormány, ez az oka mindennek!”
Lázárnál megtaláljuk az élet számos oldalát, a végleteket, a fájdalmat éppúgy, mint az örömöt. Írásainak fontos eleme a küzdés mint érték, de bukás szerencsére nem következik be, hanem – ahogy a mesében lennie kell – a jó elnyeri méltó jutalmát. Amíg ez megtörténik, csattanós poénok során nevethetünk fel, és részesei lehetünk a beszédes nevekkel ellátott szereplők egyedi játékszabályok szerint működő világának. Itt a reális és irreális jól megfér egymás mellett, így jön létre egy varázslatos közeg, amely a felszín mögött mégis az élet alapvető kérdéseit feszegeti: mi a szeretet, mit jelent segíteni egymásnak, képes-e az ember a jóra, hogyan tudja megőrizni alapértékeit, legyűrni indulatait? A válaszadáshoz Lázár Ervin a fantázia varázsát hívja segítségül.
Az író mondanivalója mögött a számára fontos értékek féltése és annak tudata áll, hogy ezek az elvek egyre inkább háttérbe szorulnak, így műveiben mindig felbukkan a szomorúság is: „Én nem bánnám, ha néha-néha meglátogatna a Szomorúság… De hogy mindennap eljön! Na nem, azt már mégsem! Hogy felidézze minden: egy ferde tekintet, egy régi tárgy, egy poros fénykép, a szélfújta levelek, az eső, az eldübörgő vonatok zaja. Na nem! Alig merek már kinézni az ablakon. Ott szokott előbukkanni a Szomorúság, a faluvégi dombhát mögül. Hű, komor ám, sötétbarna! Lép egyet, s már a Ráday-kastély tetején van, még egyet, s már itt áll a vasúti kocsma udvarán; s mi neki onnan az én ablakom!”
Hová lehet menekülni az ilyen érzések elől, amivel mindannyian találkozunk nap mint nap? Sokféle megoldás létezhet, de ki tudja, egyszer talán nálunk is felbukkan Mikkamakka, akinek vezetésével eljuthatunk a Négyszögletű Kerek Erdő bohém világába, ahol azon törjük a fejünket Ló Szerafinnal, Aromóval, a fékezhetetlen agyvelejű nyúllal, Vacskamatival, Dömdödömmel, hogy mit is lehetne kezdeni Bruckner Szigfrid lyukas fogával.
Forrás: Wikipédia, Pim.hu
origo.hu
Lelkileg teljesen összetört a buszsofőr, többen a sürgősségire kerültek
