„Ez a stratégia számunkra itt a Duna-medencében, Közép-Európában mindig egy egészen különleges jelentést hordozott” – jelentette ki Martonyi szombaton délután Rajkán, az osztrák-szlovák-magyar külügyminiszteri kerékpártúra befejezése után.
A miniszter felsorolta a Duna-stratégia egyes elemeit, majd leszögezte: „Ezek mind fontos dolgok, de van egy még fontosabb elem: benne van a közép-európai összetartozás üzenete és ezt tartjuk mi a legfontosabbnak.”
Az osztrák Bergből a magyarországi Rajkáig tartó kerékpártúrán Michael Spindelegger osztrák, valamint Mikulás Dzurinda szlovák külügyminiszter vett részt. Martonyi partnereit Rajkán fogadta.
A miniszteri kerékpártúrára abból az alkalomból került sor, hogy az Európai Tanács pénteken elfogadta a Duna Régió Stratégiáját, amely a folyam melletti országokat érinti. A Duna-stratégia kiemelt része volt a magyar európai uniós elnökség programjának. A Duna-térség nyolc uniós tagállamot (Németország, Ausztria, Magyarország, Csehország, Szlovákia, Szlovénia, Bulgária és Románia) és az EU-n kívüli hat országot (Horvátország, Szerbia, Bosznia-Hercegovina, Montenegró, Ukrajna és Moldova) foglal magába, mintegy 800 ezer négyzetkilométernyi területtel. A stratégia hangsúlyos célja az érintett államok együttműködésének, fenntartható gazdaságfejlesztésének segítése.
A miniszterek rövid beszédeikben a Duna-stratégia emberi dimenzióinak fontosságára is rámutattak. „A Duna-stratégia lényege az összetartozás” – válaszolta az MTI tudósítójának kérdésére Martonyi. Spindelegger az MTI-nek nyilatkozva leszögezte: „Jelképes, figyelemre méltó emberi érték, hogy ma az államhatárokat szabadon, kerékpárral is át lehet lépni. Ezt meg kell becsülnünk.”
Dzurinda szintén az MTI-nek azt mondta: „Szlovákia azzal számol, hogy a Duna-stratégia megvalósítása a jövőben erősíteni fogja a térség népeinek gazdasági és kulturális együttműködését is.” A szlovák és az osztrák külügyminiszter a sajtóértekezleten röviden méltatta a most záruló magyar EU-elnökséget is, és egybehangzóan sikeresnek minősítette azt.
(MTI)
Az együvé tartozás a Duna-stratégia legfontosabb üzenete
Martonyi János magyar külügyminiszter szerint a Duna-stratégia legfontosabb üzenete a régió népeinek az együvé tartozása.
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!