Az orrom még sohasem csapott be, azonnal megérzi, ha valami bűzlik Dániában. Aztán megpillantom a varkocson lógó címkén eme szót: Makó. Ha önök jártak valaha Makón, láthatták a házak pitvarában girlandokban feltűzött fokhagyma- és pirospaprika-költeményeket. Páratlan íz, ősi hagymakultúra. Maga a fonat is bizonyítani látszik ezt: táncos makói asszonyujjak fonták oly gondosan, ahogy nyoszolyólányok esküvő előtt a menyasszony haját. Makó! Akkor ezt a füzért én bizony megveszem, bár az illata még nem ért el az orromig. A fokhagyma igazából csak összetörve árasztja ránk belső lényegét. Az fix, hogy nem kínai. Ezek szép, kemény kis gerezdek. Hazaiak.
(Magyar Nemzet, 2011. június 18.)
origo.hu
Pottyondy Edinától VV Zsoltiig: mennyit keresnek a balos influenszerek?
