Magány és együttlét

A rendszerváltozással szinte egyidős folyóirat a PoLíSz. Mottóját Turcsány Péter költő, főszerkesztő úgy határozta meg az 1988-as tavaszi, első számban is, hogy a lap, bár elsősorban szépirodalmi középpontú, a politika, a líra, a széppróza szellemi-lelki városálmát valósítja meg. A városálom így egyben szellemi városállammá, polisszá is bővül.

A lap 134. nyári számának egyik vezérfonala az emlékezés egy kettős jubileumra. Idén november 27-én ünnepelhetjük majd Pilinszky János születésének kilencvenedik évfordulóját. A katolikus, keresztény szellemiségű magyar költészet és esszéírás kiemelkedő képviselője korán, hatvanévesen, 1981. május 27-én, harminc évvel ezelőtt hunyt el.

A költő emlékét idézi föl a lapban Elmer István író, az Új Ember című katolikus irodalmi és lelkiségi hetilap (Pilinszky egykori munkahelyének) főmunkatársa Versek – két szárny közt című esszéjében. Pilinszky az élet látszólagos és valóságos képtelenségeit hitelesen, közérthetően foglalta öntörvényű, fegyelmezett költői életműbe. Elmer István esszéje szerint a halál és a feltámadás, a kereszt és az üres sír, a földi végesség és a mennyei végtelenség, a magány és az együttlét végletei feszülnek Pilinszky lírájában. Az irodalom a létező művészeti alkotásmódok legmagányosabbika, hiszen az alkotás pillanataiban a költő egyedül küzd az üres papír rémével. Ugyanakkor közösségi műfaj is, hiszen a papírra rótt sorok igazi értelmüket csak az író és az olvasó virtuális együttlétében nyerik el. Ezért is nehéz – Elmer István esszéje szerint – megragadni a költészet leglényegét. A teljességet, a mindenséget kívánja a költő versbe foglalni, de ezt csak úgy teheti, ha megküzd a saját belső démonaival. Önmagán, senkire sem hasonlító lényével jut el a többiekhez, egyszerre valósítván meg az abszolút magányt és az abszolút együttlétet. Ezt a szellemiséget követik a lap illusztrációi, amelyeket a lap szerkesztői Serediuk Péter Pilinszky-rajzaiból válogattak össze.

Serediuk Péter a Vas megyei Bögötében élő magyarországi lengyel képzőművész, akit szoros barátság fűzött Pilinszky Jánoshoz. Ez a tény utal az új lapszám másik különlegességére. A PoLíSz mostantól kezdve egy-egy magyarországi nemzetiség irodalmából ad ízelítőt, körképet. Az új rovat neve: Együtt jobb! Magyarországi nemzetiségek etnokulturális rovata. Vezetője Konrad Sutarsky magyarországi lengyel költő, a főszerkesztővel, Turcsány Péterrel közösen jegyzett beköszöntője ezúttal a hazai német irodalomról ígér körképet, többek között Probszt Eszter, Engelbert Rittinger, Ludwig Fischer, Claus Klotz, Valéria Koch műveit olvashatják az irodalombarátok.

A valódi közösségekhez vezérlő irodalmak ellenpontjaként Madarász Imre irodalomtörténész professzor ironikusan kemény bírálata jelent meg a számban Szolláth Dávid A kommunista aszketizmus bírálata című könyvéről, amely a Balassi Kiadónál a könyvhétre látott napvilágot. A kritikából kiderül, hogy az irodalomtörténész, bár bírálatot ígér könyvének címében, a dogmatizmus, a szektariánus baloldaliság újjáélesztésével kísérletezik. Madarász Imre az államszocializmus iránti nosztalgiákat keményen bíráló Antiretró című könyvével is bizonyította már, hogy ismeri a kommunizmus irodalmát és esztétikáját. Így arra is rávilágít, hogy a szerző a vitatott korszak elhivatott elemzőinek, bírálóinak, esztétáinak munkásságát sem ismeri eléggé, hiszen úttörőnek véli saját könyvét. Mind Madarász Imrét, mind a PoLíSzt dicséret illeti azért, hogy vállalkozik arra, ami az utóbbi években kihalt a folyóiratokból és a lapokból is. Jelesül árnyalt, szakszerű, minden vagdalkozástól mentes, elsősorban esztétikai indíttatású elmarasztaló irodalomkritikára.