Az irodalomra többszörös hatást gyakorolnak az elmúlt több mint hat évtized változásai. A levert 1956-os forradalom és szabadságharc legérzékelhetőbb vívmánya volt a viszonylagos, erősen korlátozott szólásszabadság. „Szó elszáll, írás megmarad” alapon az irodalmi konferenciákon, többek között az 1972 óta napjainkig működő tokaji írótáborban is, az írók olykor még messzibbre mehettek el az igazság kimondásában. Az írótáborok elődjeként a két világháború között a Tokaj környéki nyári írótáborozások célja az volt, hogy összetartsa a plebejus, a népi nemzeti elkötelezettségű irodalom képviselőit. Kimondva-kimondatlanul ellensúlyt kívánt képezni a nyugatosok európaizálódó törekvéseinek. A népi-urbánus ellentét akkor éleződött ki először – de korántsem vált olyan végzetessé és végletessé, mint a Kádár korszakban –, amikor a hivatalos irodalom kifejezetten tagadta az effajta polarizálódást.
Az 1956-os forradalom és szabadságharc egyik hozadéka volt, kiváltképpen az 1963-as amnesztia után, hogy írásokban a sorok között, írói konferenciákon pedig viszonylag nyíltan is bírálni lehetett a fennálló állapotokat. A Kritika című folyóiratban, amely 1972-ban nyíltan vállalta már a szovjet kollaboráns Magyar Szocialista Munkáspárt szócsövének szerepét, megjelent minden valószínűség szerint Király István irodalomtörténész és Berkes Erzsébet „vonalas” kritikus megfogalmazásában a kritikai párthatározat, amely az írók és a gondolkodók megrendszabályozásáról szólt. Nem véletlen, hogy éppen 1972 nyarán, az augusztus 20-i, Szent István-ünnepkört (akkor alkotmányünnepnek hívták) megelőző héten rendezték meg először a szocializmusbeli tokaji írótábort. Ez a nyári, elbűvölő kisvárosban, a trianoni Magyarország északi határának közelében tartott „magyar Hyde Park”, a viszonylagos szólásszabadság első számú terepe volt.
A szókimondás határait azért jelzi, hogy 1986-ban a Kádár-kabinet betiltotta az írótábort rettegve attól, hogy a „glásznoszty” folyamataitól megerősödött ellenzékiség túllép a megengedett kereteken, s kitör valamiféle verbális vagy tettleges forradalom. 1990 után egyszer, 2005-ben történt hasonló eset. A Bozóki-kabinet igen fortélyos módon próbálta megakadályozni a táborozást. Az utolsó pillanatig azzal hitegette a tokaji írótábort szervező kuratórium elnökét, Vasy Géza irodalomtörténész professzort, az újkori irodalom egyik legtekintélyesebb tudósát, hogy megkapják az ígért 1,6 millió forintos támogatást. Ám a kezdőnap előtt azt üzenték valakik, hogy a tábor csak utófinanszírozásban részesülhet, 2006-ban. Pedig abban az esztendőben a tábor témája kifejezetten irodalom-központú volt: az akkor száz éve született kiemelkedő költő, József Attila életművét elemezték írók, irodalomtörténészek. Bozóki megígérte végül, hogy eljön a táborba, és meghallgatja az írók interpretációjában a nép panaszát, aztán az írótábor helyett a Hit gyülekezetének egyik rendezvényét látogatta meg.
Az idei témakör és a hangulat emlékeztet az 1990-es, első szabad tokaji írótáborra. Most a globalizáció, az európai integráció, a felgyorsult technikai fejlődés, a digitalizáció hatásainak elemzésére vállalkoznak a Kárpát-medencei magyar írók. Tavaly először fordult elő a tábor történetében, hogy a határon túli magyarok nem vendégek, hanem vendéglátók voltak. Ők maguk szervezték meg az előadások és a viták témáját, ők láttak vendégül bennünket, anyaországiakat, s a konferencia második felében jelen volt Szőcs Géza kultúráért felelős államtitkár és L. Simon László országgyűlési képviselő is. Idén immár otthonukba térnek vissza a trianoni határon túli magyar előadók.
Sok izgalmas témakörrel, problémakörrel néznek szembe az írók augusztusban. Több előadó ismerteti majd a külföldi irodalomtámogatás kedvező és kedvezőtlen modelljeit. Szó esik a magyar írószervezetek feladatáról a demokráciában. A digitalizációról már tavaly is árnyaltan beszélgettek a Kárpát-medencei magyar írók, hangsúlyozván többek között, hogy ha okosan használjuk annak vívmányait, akár áldássá is válhat az átok. Meg kellene változnia újra a magyar irodalom és a médiumok kölcsönhatásának, nem ártana, ha visszatérne minden médiumban a szép magyar irodalmi nyelv divatja. És talán a legfontosabb téma: mentőövet kell dobni minél előbb a folyóirat- és a könyvkiadásnak is. Előbbi az irodalmi élet, utóbbi az irodalom leghitelesebb hordozója. Ezért élnie kell mind a lapoknak, mind a könyveknek, amíg ember él e földgolyón.
origo.hu
Társadalomkutató: A magyarok többsége szerint Magyar Péter öntelt és agresszív
