Új filmforgalmazási modellt tesztelnek

Egy új filmforgalmazási módszer tesztjeként szokatlan helyen, egy internetes videomegosztó oldalon rendezték a Cinetrip rendezvénysorozatról szóló Fékezett habzás című dokumentumfilm premierjét. Az alkotás július közepéig tekinthető meg a portálon, a tervek szerint azonban később a televízióban is megjelenhet.

Bittner Levente
2011. 06. 30. 19:39
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Kultúra és üzlet Budapesten alcímet kapott film nemcsak az 1998-ban, a Rudas Gyógyfürdőben indult partysorozat történetét eleveníti fel, hanem mélyebb társadalmi és gazdasági kérdéseket is tárgyal. A 41 perces dokumentumfilmben megszólal az alapító-főszervező L. Laki László mellett többek között Erdélyi Zsolt, Gerendai Károly és Palotai Zsolt is. A videovetítést, a gyógyvizet, a zenét és a táncot összekapcsoló rendezvénysorozat születése után nem sokkal külföldiek kiemelt célpontjává tette Budapestet. Ebből a hangulatból is ízelítőt kapunk, hiszen az interjúrészletek mellett archív felvételek színesítik a filmet.

A három plusz egy blokkból álló dokumentumfilm első részében a rendezvénysorozat születésével ismerkedhetünk meg, valamint azzal az úttal, amelyen haladva a Cinetrip nemzetközileg is ismert magyar márkává vált. Aztán hamar elérkezünk a gondokhoz, először a fürdő vezetésével folytatott vitákhoz, majd ezek következtében a Cinetrip megszűnéséhez. Az utolsó rész központi témája a Lakiék által szervezett 2004-es GluGlu fesztivál kudarca, valamint a vita a Szigettel. A forgatás 2006-ban lezárult, így az azóta eltelt idő eseményeiről, így a Cinetrip 2007 végi újraindulásáról, valamint a Szigettel folytatott pereskedés eredményéről már csak a filmvégi feliratokból értesülhetünk.

A Fékezett habzás rendezője és producere Flór Péter, a gyártó Publikum Kft. ügyvezető igazgatója, az operatőr Kabán Benedek, a zenét Moldován Mo Miklós szerezte, a dramaturg Laboda Kornél. Az internetes platformon való forgalmazás merőben új hazánkban. Bár az utóbbi időben készültek magyar websorozatok – mint például a Mab névre hallgató thriller vagy a Csalfa karma című romantikus sorozat –, a dokumentumfilm ilyenfajta megosztásának célja a modell kipróbálása.

Mint Papp Kinga Lívia sajtóreferens az MNO-nak elmondta: bár a forgatással már 2006-ban végeztek, többször is elkeveredett a felvétel, valamint egyéb gondok is hátráltatták a munkát. Az utómunkálatokat a Magyar Filmlabor segítségével, 2010-ben tudták befejezni. Állami támogatást ugyan nem kaptak, de nagyon alacsony költségvetéssel dolgoztak, ezért aztán a cél az volt, hogy minél több emberhez eljuthasson az elkészült film – tette hozzá a sajtóreferens. A mára már igencsak elterjedt internet pedig adta magát, mint a vetítés platformja.

Így született az ötlet, hogy miközben bemutatják az alkotást, egyúttal kipróbáljanak egy új forgalmazási modellt is, amivel reményeik szerint irányt mutathatnak a nehézségekkel küzdő ismeretterjesztő dokumentumfilmes ágazatnak is – mondta Papp Kinga Lívia. A sajtóreferens hozzátette: a Publikumnak több hasonló terve is van.

A film július 16-ig lesz látható a videa.hu portálon, ezt követően szűrik le a tanulságokat. A csütörtök esti részeredmény mindenesetre biztató, csaknem 35 ezer kattintás áll a film neve mellett. A gyártó cég reményei szerint az egy hónap letelte után valamelyik televízióval is sikerül megállapodni a vetítésről.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.