Argentína hazai pályán vágna vissza Brazíliának

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Magyar idő szerint szombat hajnal fél háromkor kezdetét veszi a 43. labdarúgó Copa América, vagyis a dél-amerikai kontinensbajnokság. A július 1. és 24. között Argentínában megrendezésre kerülő esemény legnagyobb esélyesei között természetesen a házigazda válogatottat, valamint Brazíliát említhetjük, nem véletlenül, hiszen a legutóbbi két kiírás (2004, 2007) alkalmával ez a két csapat játszotta a finálét. S mivel mindkétszer a brazilok nyertek, az argentinok most hazai pályán vennének revánsot.

Pintér Patrick
2011. 07. 01. 16:00

B csoport

Brazília, Paraguay, Ecuador, Venezuela

Ebből a csoportból Brazília magasan kiemelkedik a többi három csapat közül, a kolumbiai kerethez hasonlóan itt is az itáliai légiósok vannak többségben, ráadásul mindannyian Milánóból érkeztek: Thiago Silva, Robinho és Pato a bajnok Milant, Julio César, Lúcio (100. mérkőzése lesz a Venezuela elleni első csoportmeccs) és Maicon a második helyen végzett Intert erősíti. Így szinte már adott is a védelem és a csatársor, persze azért nagy a tülekedés a kezdőcsapatba kerülésért. A rengeteg európai sztár mellett hét „hazai” labdarúgó is helyet kapott a keretben, ami az elmúlt évek tendenciáit figyelembe véve középarányos: 2004-ben Carlos Alberto Parreira együttesében 11, négy éve a Dunga vezette csapatban viszont csak három otthoni volt a keretben, s a tavalyi vb-n is hasonló volt a helyzet. Mano Menezes tehát Dungánál jobban bízik a brazil ligából érkezőkben, ráadásul két tinit is beválogatott a keretbe, a fél világ által körüludvarolt 19 éves Neymar mellett a 18 esztendős Lucas is bekerült a legjobb 22 játékos közé.

A csoport második helyéért Paraguay és Ecuador nagyjából egyenlő esélyekkel küzdhet, előbbinek a csatársora erősebb Barriosszal, Santa Cruzzal és Haedo Valdezzel, utóbbinak pedig a középpályásai a legjobbak, Noboa, Valencia és Méndez Európában is nevet szerzett már magának, de Caicedo és Montano is sokra viheti még az öreg kontinensen. Venezuelának kevesebb sanszot jósolnak a továbbjutáshoz, bár négy éve Perut, Uruguayt és Bolíviát megelőzve csoportgyőztes lett, s csak a negyeddöntőben búcsúzott. Három németországi (Rincón, Arango és Orozco), illetve két spanyolországi (Rondón és a magyar származású Miku) légiós is erősíti a keretét.

C csoport

Uruguay, Chile, Mexikó, Peru

A tavalyi dél-afrikai világbajnokság negyedik helyezettje, Uruguay egyértelműn csoportfavorit, hiszen a legnagyobb sztárok, úgy mint Cavani, Suárez, Forlán és Abreu most is ott vannak a keretbe, s mellettük még jó pár európai légiós, így az lenne a meglepetés, ha nem a világoskékek végeznének a csoport élén. Mexikó is nagy esélyes lett volna, ám az Arany-kupa-győztes csapatból Giovanin kívül csupán a döntőben debütáló Reynoso, illetve a doppingoláson ért „ötös” helyére behívott Michel (cserekapus), Aguilar és Mier van ott a mostani keretben, a többiek az olimpiai válogatott tagjai. Összesen 10 újonc van a csapatban, Giovani az egyetlen légiós, s mindössze három olyan futballista került be a 22 közé, aki lőtt már gólt válogatott mezben. Így azért nehéz lesz a továbbjutás.

Chile így könnyen meglepetést okozhat, a négy olasz légióssal, Carmonával, Jiménezzel, Islával és a torna után a Barcelonához igazoló A. Sánchezzel simán ott lehet a negyeddöntőben, amihez sokat tehet hozzá a leverkuseni Vidal, aki az elmúlt idény nagy felfedezettje volt a Bundesligában, a dallamos nevű Beausejour és a „tank”, vagyis Humberto Suazo. Utóbbi négy éve olyan pengés találatot jegyzett Brazília ellen, hogy annak a fél világ a csodájára járt. Peru nem tűnik túl acélosnak, legutóbb az utolsó helyen végzett a dél-amerikai világbajnoki selejtezőkben, ami jól jelzi, hol is van a helye a Cubillas-utódoknak manapság.

A csoportmérkőzések programja (az időpontok magyar idő szerint értendők):

Július 2.: Argentína–Bolívia 2.45, Kolumbia–Costa Rica 20.30 (A)
Július 3.: Brazília–Venezuela 21.00, Paraguay–Ecuador 23.30 (B)
Július 5.: Uruguay–Peru 0.15, Chile–Mexikó 2.45 (C)
Július 7.: Argentína–Kolumbia 2.45 (A)
Július 8.: Bolívia–Costa Rica 0.15 (A)
Július 9.: Uruguay–Chile 0.15, Peru–Mexikó 2.45 (C), Brazília–Paraguay 21.00, Venezuela–Ecuador 23.30 (B)
Július 10.: Kolumbia–Bolívia 21.00 (A)
Július 12.: Argentína–Costa Rica 2.45 (A)
Július 13.: Chile–Peru 0.45, Uruguay–Mexikó 2.45 (C)
Július 14.: Paraguay–Venezuela 0.15, Brazília–Ecuador 2.45 (B)

A Magyar Nemzet Online folyamatosan beszámol a torna eseményeiről.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.