– Véget ért Magyarország első uniós elnökségi periódusa. Az eredményeket illetően hallani jót és rosszat is. Mit tart a legnagyobb eredménynek, és mi az, amit másképpen lehetett vagy kellett volna csinálni?
– Az elnökség ideje igencsak rövid ahhoz, hogy bármelyik elnöklő ország egy teljes közpolitikai ciklust legyen képes átfuttatni a javaslattól a tényleges elfogadásig. Így az ügyek jelentős része mindig elnökségeken átívelő, ahogy az elmúlt fél évben is volt. A magyar elnökség idejére 8-10 jelentősebb ügy kezelése adódott feladatként, amelynek szakmai vitelét Brüsszelben is elismerték. Más kérdés viszont az ezekben elért sikereké. Talán az elmaradt események közül a keleti partnerségi csúcstalálkozó az, ami nagyobb jelentőséget adhatott volna Magyarországnak, ám erről lecsúsztunk. Siker egyértelműen az európai roma keretstratégia életre hívása és ennek elfogadása, még akkor is, ha végrehajtási biztosítékai nincsenek, s ugyanígy fontosnak tartom a Duna-régió stratégia létrehozásáról és az integrált energiapolitika alapjainak lerakásáról szóló politikai döntések összehozatalát, amelyek mögött viszont pénzügyi és jogi keret nincs még. A horvát tárgyalások lezárása ugyancsak jelentős teljesítmény. Szóval szakmai értelemben jól teljesített a kormányzat, ettől többet várni badarság lett volna. A hazai és a brüsszeli kommunikáció között viszont gyakran volt jelentős ellentét, ezt másként kellett volna csinálni.
– Mit gondol arról, hogy belpolitikai ügyekben lehetett volna óvatosabb is a kormányzat? Az európai szemeszter ideje alatt óhatatlanul is górcső alá kerülnek a hazai események is.
– Nagyon sok választása nem volt Orbán Viktornak és a kormánynak. A hazai strukturális átalakításokat muszáj volt folytatni, nem állhatott le e téren a kormány fél évre, túl sok ez az idő egy négyéves ciklusból. Azonban előre hozta erre az időszakra az alkotmányozás eredetileg 2012-re tervezett időszakát, s így a törvénygyári munkát le tudta lassítani és a minisztereket az aktuális adminisztráción túl az EU felé tudta fordítani. A politikai attitűdök kaptak inkább bírálatot – lásd március 15-i Brüsszel–kommunista Moszkva párhuzam –, valamint a médiatörvény és médiatanács nyílt kormánypártisága. Ha ezek nincsenek, akkor lett volna valami más kritika. De ez nem menti fel az illetékeseket a kommunikációs konzekvenciák levonása alól.
– Említette a horvát tárgyalások lezárását, roma- és Duna-stratégia; lehetne sorolni a vállalások teljesülését. A schengeni bővítés és a keleti partnerségi csúcsértekezlet ugyanakkor nem jött össze. Ez valóban akkora kudarc, mint amekkorának igyekeznek beállítani?
– Nem dimenzionálnám túl a jelentőségüket, ugyanakkor van mögöttük üzenet is, amivel számolni kell. Magyarország és Orbán formabontó politikát folytat most Európában, minden lépését figyelik. Nem kellett egy formabontó EU-elnök országában most keleti partnerségi csúcs.
– Ne hallgassuk el: olykor akár még a diplomácia keretei közül is kilépve támadták Magyarországot. Ennek mi lehetett az oka?
– Az, amire utaltam: a politikai formabontás a második Orbán-kormány részéről. És az, hogy a szocialisták megint demokrácia után kiáltanak az európai pártcsaládjukon belül, amire a kórus újra és újra nótára kezd. Persze ez nem jelenti azt, hogy nem voltak tényleges hibák, a visszamenőleges hatályú törvényhozatal, az Alkotmánybíróság intései és a kétharmad erőpolitikai döntései kapcsán. Csak ezekben Európa nem illetékes. A hibákat is nekünk kell kijavítanunk majd, nem Európának.
– A kritikákra megfelelő választ adott a kormányzat?
– Az elnökség elején Orbán Viktor helyretette ezt Brüsszelben, azt követően nem volt érdemes állandóan futni a kritikai témák után. E téren jól működött a kormánykommunikáció, ugyanakkor hiba volt, hogy újra és újra ellentmondás alakult ki abban, hogy „most azt az EU-t akarjuk erősíteni, amelyiktől egyébként nem fogadjuk el, hogy dirigáljon”. Ennek nem volt értelme.
– Más. A szakszervezetek akciók egész sorozatát ígérik őszre. Ön szerint nem nyitott egyszerre túl sok frontvonalat a kormány? Rendvédelmisek, tűzoltók az utcán, és nagyon úgy tűnik, hogy a fiatal orvosok helyzetét sem sikerül – eddig – rendezni. Kockázatos lehet egyszerre ennyi alrendszernek nekimenni és ennyi társadalmi csoporttal ütközni.
– Ez minden struktúraátalakítással együtt jár. Kétségkívül a rendvédelmiseket a sor végére hagytam volna – különösen azért, mert nem jelentős a költségvetés szempontjából az ügyük. Inkább az egész tb- és nyugdíj-finanszírozás kereteit kellett volna újraszabályozni, egységesíteni és ennek alapján – már az új alkotmányos kereteken belül – egyszerre lemetszeni az olyan hajtásokat, amelyek most egyesével nagy ellenállásba ütköznek. Az orvosok frontján nincs mit tenni: radikálisan fizetést kell emelni a szektorban – még néhány százalék Mol-részvény kárára is. Az elvándorlás a legkvalifikáltabb munkaerő területén négy éven belül a 300 ezret is elérheti. Ide beavatkozás kell, mert gyakran visszafordíthatatlan a folyamat. Csak hogy érthető legyen: nővérem 2006-ban és 2010-ben is a Brightoni Egyetemről jött haza a Fideszre szavazni, és a szavazás másnapján „haza”, azaz visszament Angliába. Ez nem lehet társadalompolitikai cél. Itt zsebbe kell nyúlni és itthon kell tartani a fiatalokat. Nem állhat be az a helyzet, amit Pokol Béla írt le, hogy 2050-re csak nyugdíjas és roma lesz Magyarországon.
– Ön az utóbbi időszakban gyakran hallatja a hangját a cigánysággal kapcsolatos ügyekben. Egyedülálló módon a magyarok tető alá hoztak egy uniós romastratégiát. Rendkívül bonyolult problémáról van szó. Mi lehetne a siker fokmérője, és főleg: mikor?
– Magyarország szempontjából a legégetőbb kérdésnek tartom a roma társadalom felzárkóztatását. A demográfiai átalakulás következtében az elkövetkező évtizedekben, ha nem kerül be a munka világába a roma aktív életkorú társadalom legalább fele, akkor a már említett 2050-re a magyar állam biztos, hogy összeomlik. Ezért nem lehet demagóg módon állni a kérdéshez semmilyen politikai oldalon. Emellett emelem fel a szavamat, ahol csak lehet, mert az integráció nemzeti közös érdek. A fokmérő pedig nem lehet más, mint a foglalkoztatottság és az iskolázottság számai. De statisztikagyártásba sem érdemes kezdeni politikai haszonért, amit Farkas Flóriánnak is elmondtam. A négyórás foglalkoztatás erre ad lehetőséget, ami becsapós lehet. Munkát adni közmunkával kötelesség, de ezzel maszatolni statisztikajavításért, miközben a társadalmi baj megmarad, nem szabad a jövőben. Örvendetes, hogy mindezt tisztán látja az új Országos Roma Önkormányzat vezetője. Farkas Flórián is szerényebb vállalásokat tett volna a kormány és az ORÖ keretmegállapodásában a munka és az oktatás keretszámaira vonatkozóan, ám a miniszterelnök inkább a nagyobb lépést szorgalmazta. A program keretei már adottak, lassan a megvalósítás lépései kell következzenek.
origo.hu
Magyar Péter mutyis szerződései: az MFB a KEHI vizsgálat után kirúgta a baloldali politikust
