Wardo Mohamud Yusuf két héten át gyalog menekült a szomáliai éhínség és aszály elől. Közben a hátán cipelte egyéves lányát, és négyéves fia is vele tartott. Amikor a fiú nem sokkal az út vége előtt összeomlott, az asszony próbálta a nála lévő kevés vízzel magához téríteni, de a fiú öntudatlan volt és nem tudott inni.
Az asszony segítséget kért más, szintén menekülő családoktól, de senki sem állt meg, mert féltette saját túlélési esélyeit. Ekkor a 29 éves anyának olyan döntést kellett hoznia, amelyet egy szülőnek sem szabadna. „Végül úgy döntöttem, otthagyom őt az úton, rábízom Istenre” – mondta néhány nappal később az anya egy dadaabi menekülttáborban, Kenyában. „Biztos vagyok benne, hogy akkor még élt, és megszakad miatta a szívem.”
Azok a szülők, akik menekülnek a pusztító éhínség elől – néha akár hét gyerekkel is –, sokszor kegyetlen választásra kényszerülnek: melyik gyermeknek van a legnagyobb esélye a túlélésre, ha az élelmiszer és a víz rohamosan fogyni kezd? Kit hagyjanak hátra? „Soha életemben nem kerültem szembe ilyen dilemmával – mondta Wardo Mohamud Yusuf az Associated Pressnek. – Szenvedek amiatt, hogy elhagytam a fiamat. Éjszakánként felébredek és rá gondolok. Megrémülök, ha egy vele egykorú fiút látok.”
Dr. John Kivelenge, egy dadaabi nemzetközi mentőcsoport egészségügyi tisztje hangsúlyozta, hogy egy rendkívül extrém kényszer, amellyel a szomáliai anyák és apák szembekerülnek. „Ez egy rendellenes helyzetre adott normális reakció. Nem ülhetnek egymás mellett, várva arra, hogy meghaljanak. Később azonban poszttraumatikus stressztől szenvednek, mindig visszapereg a fejükben az idő, és rémálmaik lesznek. Elhagyott gyermekeik képe időről időre vissza fog térni, rosszul fognak aludni és más pszichés problémákkal is küszködni fognak” – fejtette ki.
Az Egyesült Államok becslései szerint több mint 29 ezer öt évnél fiatalabb szomáliai gyermek vesztette életét az éhínség miatt az elmúlt három hónapban.
A 29 éves özvegy Faduma Sakow Abdullahi is megpróbálkozott azzal, hogy eljusson Dadaabba kisbabájával, valamint öt-, négy-, három- és kétéves gyermekeivel. A megérkezésük előtti napon négyéves lánya és ötéves fia nem ébredt fel egy rövid pihenés után. Faduma Sakow Abdullahi azt mondta, hogy nem akarta elpazarolni azt a kevés vizet, ami volt nála, amikor a kicsiknek szükségük volt rá. Nem akarta megvárni, hogy többi gyermeke is haldokolni kezdjen, tehát felállt és egy kicsit továbbsétált, majd visszatért, abban a reményben, hogy életben vannak a gyerekek. Néhány megtett kör után végül két eszméletlen gyermekét egy fa alatt hagyta, azzal a bizonytalan érzéssel, hogy talán magukhoz lehetett volna őket téríteni.
Kelet-Afrikában több mint 12 millió ember szorul élelmiszersegélyre a tomboló aszály miatt. Az ENSZ adatai szerint közülük 2,8 millió embernek van szüksége azonnali életmentő segítségre, és ebből több mint 450 ezren Szomália éhező vidékein élnek. Az ötvenéves Ahmed Jafar Nur, akinek hét gyermeke van, 14 éves fiával és 13 éves lányával indult el Kenyába, de két nap gyaloglás után elfogyott a vizük. A harmadik napon az apa már nem tudott csak ülni egy nagy fa tövében, éhesen, szomjasan és kimerülten.
„A két gyerek képtelen volt továbbmenni. Aztán ahelyett, hogy mindannyian meghaljunk, arra kényszerültem, hogy otthagyjam őket. Arra gondoltam, hogy hátrahagytam a feleségemet és az öt gyerekemet. Azt mondtam magamnak, mentsd meg az életedet az öt másikért. Ez a kettő már Istené. Ez volt a legrosszabb dolog, amit át kellett élnem életemben. Szívszaggató, hogy el kellett hagynom a gyerekeimet. Nem volt stabil az elmém körülbelül három hónapon át. Előttem lebegett a képük.”
Csodával határos módon a két gyermeket megmentették, és sikerült őket hazajuttatni az anyjukhoz. A férfi nem engedheti meg magának, hogy családját Kenyába hozassa, mert az túl sokba kerül. „Földműves voltam, nincs olyan végzettségem, amely segíthetne jobb munkához jutni, segélyekből élünk – mondta. – Egyfolytában a családomra gondolok: mindannyian meg fognak halni, vagy túlélik? Ez az, amit folyton kérdezgetek magamtól.”
Amikor Faqid Nur Elmi hároméves fia meghalt az éhezés és szomjúság miatt az úton Szomáliában, az anya kis ágakkal takarta be a gyermek testét. Ennyit tehetett, és nem gyászolhatott tovább, a még életben lévő másik öt gyermekére kellett gondolnia. „Nem volt arra sem erőm, hogy egy sírt ássak a fiamnak – mondta.– Arra kellett gondolnom, hogy hogyan tudom megmenteni a többi öt gyermek életét. Isten adta őt nekem, majd elvette. Nem emészthettem magam tovább, a többi gyermek élete is veszélyben volt.”
(time.com)
origo.hu
KRESZ-teszt: Ön tudja, ki halad át először a kereszteződésben?
