A 2011-es választások végeredménye egy szempontból mindenképpen fordulatot hozhat a lengyel belpolitikában. Először mutatkozik ugyanis 1989 óta valós esélye annak, hogy az éppen kormányzó párt kapjon felhatalmazást újabb négy évre. A jobbközép PO (Polgári Platform) vezette kormánykoalíció elsősorban a kedvező gazdasági mutatók miatt bízhat az újrázásban. Tény, hogy a lengyel gazdaság az elmúlt évek válságidőszakában is viszonylag jól teljesített, a jövő évi költségvetés tervezésekor például 4,0 százalékos GDP-növekedéssel számol a pénzügyi kormányzat. Donald Tusk kormányfő többek között erre hivatkozva kampányol – amerikai mintára kampánybuszba pattanva – az infrastrukturális modernizáció kiteljesítésének ígéretével.
Nem is árt nagyobb sebességre kapcsolni ezen a téren, hiszen vészesen közeleg az ukránokkal közösen rendezett 2012-es labdarúgó-EB, és az autópálya-építés terén tapasztalható kínos lassúság sem vált éppen a kabinet dicsőségére. Az egyes régiók közötti különbségek mélyülése, illetve a tartósan 10 százalék feletti, a frissen végzett diplomásokat különösképpen sújtó munkanélküliség miatt a mostani miniszterelnök, győzelme esetén, valószínűleg amúgy is kénytelen lesz újragondolni az általa eddig vallott kis lépések politikáját. A választói bizalom és a legfőbb vetélytárs szereplése mellett a jelenlegi koalíciós partner sorsa is nagyban befolyásolhatja a PO kormányalakítási esélyeit, miután a komoly múltra visszatekintő PSL (Lengyel Néppárt) a felmérések szerint a parlamenti kiesés határán táncol.
A kormány politikáját értelemszerűen erős kritikával illető legnagyobb ellenzéki párt, a számos kérdésben ókonzervatív–keresztény álláspontot elfoglaló és hangsúlyosan antikommunista Jog és Igazságosság (PiS) kommunikációja kevésbé koncentrál a gazdaságra. Ahogy az elmúlt évek során, úgy a mostani kampányidőszakban is inkább az országot megosztó szimbolikus ügyek napirenden tartásával igyekszik alternatívát megfogalmazni a PO–PSL-koalícióval szemben. Jarosław Kaczyński pártelnök az elmúlt bő egy évben mindenekelőtt a szmolenszki tragédia körülményeinek – szerinte nem megnyugtató – tisztázása kapcsán vonta felelősségre a Tusk-kormányt, de az általa képviselt retorikának amúgy is visszatérő eleme a mostani kormányfő hazafias elkötelezettségének és hozzáértésének folyamatos megkérdőjelezése.
A PiS szavazóbázisa, melynek gerincét elsősorban az alacsonyabb végzettségű vidéki hívek alkotják, de a jobb szélén futballhuligánokat is szép számmal találni, kimondottan elszánt, ezért a párt értelemszerűen az alacsonyabb részvételi arányban érdekelt. A legnagyobb ellenzéki erő jelenleg a legelutasítottabb a parlamenti küszöb átlépésére esélyes pártok körében, így partner hiányában egy esetleges győzelem sem jelenti feltétlenül azt, hogy Kaczyński négy év után visszaszerzi a hatalmat.
A „nagyok” küzdelmébe továbbra sem tud érdemben beleszólni a baloldal vezető ereje. Az SLD (Demokratikus Baloldali Szövetség) ráadásul láthatóan nem képes világos irányvonalat kijelölni a modern lengyel baloldal számára. A párt vezetője, Grzegorz Napieralski nem tudta útját állni a szakadásoknak. A különféle érdekek mentén szétforgácsolódó formáció ennek ellenére igyekszik sokszínűségével kitűnni a lengyel pártpalettán: a szakszervezeti aktivistáktól kezdve a zöldeken át a különféle nőszervezetekig számos irányzat képviselteti magát az SLD választási listáján. Útkeresése és belső válságai ellenére a rendszerint 8 és 13 százalék között mért baloldali párt könnyen a mérleg nyelvének szerepében találhatja magát a kormányalakítási játszmák közepette. Ahhoz azonban, hogy ténylegesen királycsinálóvá válhasson, az is szükséges, hogy a szintén a baloldal újraszervezésére vállalkozó lengyel politikai fenegyerek, Janusz Palikot nem olyan régen zászlót bontó mozgalma ne jusson be a szejmbe.
A botrányos szerepléseivel hírnevet szerző különc üzletember (többek között célozgatott a szmolenszki repülőgép-katasztrófában elhunyt köztársasági elnök állítólagos alkoholos befolyásoltságára) a lengyel viszonylatban kimondottan merész antiklerikális, toleranciapárti és szinte minden szempontból liberálisnak tekinthető programjával tűnik ki. A korábban a PO színeiben politizáló, és az onnan történt kizárása óta a kormányfővel érthető módon elég hűvös viszonyt ápoló Palikot vezette RPP támogatottságát az utóbbi időben már rendre 4 százalék körül mérték. Éppen ezért azon ígéretének is egyre nagyobb jelentőséget lehet tulajdonítani, hogy a PiS visszatérését megakadályozandó akár a PO támogatására is hajlandó lenne.
Összességében tehát elmondható, a jobboldali erőfölény egyelőre nehezen kérdőjelezhető meg a lengyel belpolitikában, ám az idei választások hosszabb távra kiható változásokat hozhatnak.
origo.hu
Karácsonyék miatt az elmúlt öt évben nem épült meg a mobilgát a Rómain, a helyieket magukra hagyták - videó
