A nem hivatalos végeredmény szerint az Angela Merkel kancellár vezette konzervatívok szövetségi szintű koalíciós partnere, a szabad demokrata FDP az önálló tartománynak számító német fővárosban a szavazatok mindössze 1,9 százalékát szerezte meg. A liberális párt fennállása óta választásokon ilyen rosszul még nem szerepelt. A vasárnapi eredmény az FDP számára egyben azt jelentette, hogy ebben az évben immár az ötödik tartományi parlamentnek kényszerült búcsút mondani.
A Handelsblatt német üzleti napilap a kudarc kapcsán arra mutatott rá, hogy a szabad demokraták hirtelen „euroszkepticizmusa” semmit nem segített. Az újság szerint felmerül a kérdés, vajon a liberálisok minden korábbinál súlyosabb válságát túlélheti-e a német kormánykoalíció. Nem véletlen, hogy a berlini választásokon győztes ellenzéki szociáldemokraták előre hozott választásokat követelnek – mutatott rá a lap.
A konzervatív Frankfurter Allgemeine Zeitung a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) győzelmével kapcsolatban utalt arra, hogy a szavazók – miközben az SPD-t megerősítették – leváltották a német fővárost tíz éve irányító, a szociáldemokratákból és a reformkommunista Baloldal pártjából álló, „vörös-vörös” koalíciót. Klaus Wowereit kormányzó polgármesternek most új koalíciós partner után kell néznie, amely a Zöldek és a konzervatív CDU közül kerülhet ki.
A Zöldek vagy a CDU jöjjön?
Az újságok többsége a Zöldek mellett tette le a garast, ugyanakkor elhangzott olyan vélemény is, amely szerint Berlin nehéz gazdasági helyzetében a CDU hatékonyabb partner lehet. E nézetek szerint „a nehéz idők nagykoalíciót követelnek”. A lapok egyetértettek abban, hogy a szociáldemokraták berlini győzelmüket nem a párt stratégiájának, hanem elsősorban Klaus Wowereit személyének köszönhetik. Az 57 éves Wowereit – aki egy évtizede Berlin városának vezetője – a főváros nehézségei ellenére továbbra is rendkívül népszerű, karizmatikus politikus, aki – mint a Frankfurter Allgemeine Zeitung írta – korábban sem ígért sokat, azt azonban betartotta. Ahhoz azonban ragyogóan értett, hogy a szavazókat – igazi showmanként – vörös szegfűk és autogramok osztogatásával, közös fotókkal és integetésekkel hódítsa meg.
Történelmi kalózsiker
Valamennyi újság részletesen foglalkozott az információs társadalom pártjának elkeresztelt Német Kalózpárt történelmi sikerével. A többnyire huszonévesek vagy még fiatalabbak által támogatott, 2006-ban alakult kis párt egy csapásra a voksok 8,9 százalékát szerezte meg, és első ízben jutott be egy német tartomány parlamentjébe. A lapok a „kalózok” sikerével kapcsolatban úgy vélekedtek, hogy a párt mindenekelőtt az úgynevezett protesztszavazatokat szerezte meg, és azok a berliniek szavaztak rájuk, akik csalódtak a liberálisokban, de a többi pártban is. Ily módon az eddig alig ismert párt diadala a német politika lassan már megszokott jelensége. Hétfőn összeült valamennyi parlamenti párt elnöksége, hogy értékelje a berlini választási eredményeket.
(MTI)
Ázsiai kamuprofilok tömegét vásárolta fel Magyar Péter