Elindult a képzés a nemzetközi légi navigációs akadémián

Megkezdődött az első hallgatók képzése a budapesti székhelyű Entry Point Central nemzetközi légi navigációs akadémián, amely a HungaroControl és a skandináv Entry Point North összefogásával jött létre és amelynek jelentőségét az oktatási központ keddi megnyitóján többek között Völner Pál, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium infrastruktúráért felelő államtitkára méltatta.

MNO
2011. 09. 27. 11:34
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Példaértékűnek nevezte a HungaroControl és az Entry Point North, a nemzetközileg elismert légiforgalmi irányítói akadémia partnerségét, mert mint mondta, nagyon fontos területen, az oktatásban hoz létre az egész régió érdekeit szolgáló, a határokon átívelő szakmai együttműködést.

Szepessy Kornél, a HungaroControl vezérigazgatója pedig azt hangsúlyozta, hogy az Egységes Európai Égbolt program olyan változásokat hoz rövidesen a légiforgalmi szolgálatok életébe, amelyek nyomán a műszaki-technológiai harmonizáción túl a szakemberek egységes és magas színvonalú képzése is kiemelt jelentőségű.

Az akadémia helyszínét és az oktatókat a HungaroControl biztosítja, és ott elsőként magyar diákokat oktatnak, de kapui más országok előtt is nyitva állnak.

Az ünnepélyes tanévnyitó vendége volt az ágazat hazai és külföldi szakértői mellett Siri Ellen Sletner, Norvégia, Mads Sandau-Jensen, Dánia nagykövete, valamint Svédország képviseletében Eddy Fonyódi politikai ügyekért felelős titkár is.

Anne Kathrine Jensen, az Entry Point North ügyvezető igazgatója az összefogás szükségességét emelte ki. Azt mondta: egyre nehezebb egyedül megbirkózni a kihívásokkal, csak együttműködve lehet építeni egymás erősségeire és dolgozhatók ki költséghatékony megoldások.

A hallgatókat nemzetközi tananyag és különleges módszertan alapján készítik fel a légiforgalmi irányítói pályára – ismertette a képzést Menráth Gábor, a HungaroControl központjában működő új akadémia vezetője.

A skandináv oktatási rendszer egyedülálló abból a szempontból is, hogy a diákok az elméleti oktatással párhuzamosan, már a kezdetektől gyakorlati feladatokat kapnak, amelyeket modern radar- és toronyszimulátorokon végeznek el. A tanárok figyelemmel követik minden hallgató tanulmányait, ez a személyre szabott támogatás lehetővé teszi az évközi vizsgák számának csökkentését, ugyanakkor bizonyítottan emeli a képzés hatékonyságát – mondta a Menráth Gábor. A fiatalok két év alatt, angol nyelven sajátítják el a szakma alapjait. Akik sikeresen leteszik a szigorú záróvizsgákat, az Európai Unió valamennyi tagállama által elismert, magas presztízsű végzettséget kapnak majd – tette hozzá.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.