Mint arról a párizsi Le Monde beszámolt, Jota Castro, a nagyszabású happening francia–perui gyökerű biztosa, aki bermudában és viharkabátban fogadta a megnyitóra sötét öltönyben és nyakkendővel érkező ezer meghívottat, elmondta: azt szeretné, hogy az esemény ugyanolyan hírt vívjon ki magának, mint a németországi Casselben ötévente megrendezett Documenta kortárs művészeti kiállítás.
Susan Keiby, a projekt felelőse fontosnak nevezte, hogy az írek látni fogják, hogyan teszik fel a művészek a legfontosabb kérdéseket: „Kik vagyunk? Mit akarunk? Minek érdekében? Milyen jövőért? Fontos, hogy pozitívan gondolkodjunk, különösen most, amikor négymilliós országunkban 500 ezer a munkanélküliek száma!”
A modern művészet Dublinban egy egykori katolikus orvosi egyetem három évtizede üresen álló, lerobbant épületében rendezkedett be a parádé idejére. Jota Castro rávette a kiállítás másik biztosát, Christian Viveros-Faunét, hogy festessék vörösre az egyetem központi lépcsőjét: „Ez a lázadás és a remény színe, elegem van a fehérből: az épület többi részét kitakarítottuk, hogy működhessen!”
A recsegő régi padló, a régi fűtőtestek, a divatjamúlt csempék és az ócska szekrények csak fokozzák a zavarba ejtő művek hatását. David Zink Yi óriási kerámia tintahala mintha egy petróleumtóba süllyedt volna, a fejek fölött Wilfried Prieto fenyegető szögesdrótfelhője lebeg, a temesvári Ciprian Homorodeanu virágkompozíciói ürülékhalmokból hajtanak ki, Ciara Scanlan ír karaoké pedig olyan szíjakba bújtatja a látogatókat, amelyekhez hasonlót az ejtőernyős ugráshoz szokás felszerelni – így harsoghatják felháborodásukat egy mikrofonba.
A szabadság fontosságára különböző országokban betiltott könyvek halmaza emlékeztet egy nagy bronzharang alatt Claudio Parmiggiani installációjában. Wang Du túlméretezett óriási ágyán hatvan híréhes személy ringatózik a világ hetven tévéadójának adásait követve. A bezárkózás más formájára utal a francia Jeanne Susplugas, akinek Beteg házában a falakat gyógyszerek használati utasításaival tapétázták ki, a padlót pedig üres orvosságosdobozok borítják.
A Dublin Contemporaryn való részvételre ötszázan pályáztak a világ minden részéből, a biztosok 134 projektet fogadtak be, a legkülönbözőbb, nem egyszer igen fiatal alkotóktól. A legtöbb résztvevő szinte teljesen ismeretlen még. Jota Castro megfordította a hierarchiát: „A fiatalok kapták a nagy tereket, az ismert kiállítók művei a nehezebb szögleteket.”
A 886 ezer eurós költségvetés több, mint amennyit a lyoni biennále csak a kommunikációra fordított, és ebből a kiállított művek jó részének költségein túl egy virtuális online katalógus létrehozására is jutott. A megnyitó napján 40 ezren keresték fel a portált.
A megnyitón Bob Geldof, a világhírű énekes volt a díszvendég, aki felidézte az előző korszakot, a könnyű hitel, az ingatlanbuborék éveit, amelyek végül a 2008-as válsághoz vezettek. „Csaknem elvesztettük a lelkünket – ezért kell üdvözölnünk ezt a nagy szemlét, amely arra buzdít, hogy találjuk ki újra az országunkat” – mondta az egybegyűlteknek a popsztár.
(MTI)
origo.hu
Ázsiai kamuprofilok tömegét vásárolta fel Magyar Péter
