Margittai Gábor úgy véli: természetes, hogy objektíven viszonyult a témához. Riporterként nem is tehetett mást, azt kellett megírnia, amit látott és tapasztalt, vállalva, hogy ez nem fog mindenkinek tetszeni. Talán még azoknak sem, akikről ír. A szerző szerint a könyv sikere jórészt annak köszönhető, hogy olyan területet érint, amely kihullott a magyar közösségi emlékezetből. – A Székelyföldet régóta járják anyaországi magyarok, de például Dél-Erdélybe korábban nemigen volt szokás utazni. Ezeken a tájakon már úgy érzi magát az ember, mint a búvár, aki megtalálja Atlantisz elsüllyedt romjait. Csakhogy ezek között a romok között még élnek magyar emberek – meséli Margittai Gábor a visszatérő élményt, amely nemcsak Erdélyben, hanem a Felvidéken és a Délvidéken is alaptapasztalatnak bizonyult.
Ezeket az élményeket osztja meg velünk könyvében: pusztuló Árpád-kori templomokat, romokban álló ősi kúriákat, elfelejtett temetőket és fogyatkozó magyar közösségeket térképez fel, és az elsők közt próbál felszínre hozni olyan eltemetett kérdéseket, mint az 1944–45-ös szerbiai magyargyilkosságok. Hogy több utánnyomást, most pedig a Scolar Kiadónál második kiadást is megért a könyv, az azt mutatja, igény van a témára nemcsak az anyaországban, hanem a határon túl is. – A szórványban nagyon örülnek, ha hír érkezik róluk, még ha az szomorú is. A székelyföldi ismerőseim például maguk sem ismerték Dél-Erdélyt korábban. Akik olvasták közülük ezt a könyvet, megdöbbentek – idézi fel a riporter, aki szerint minden hátráltatás és közömbösség dacára sem a műemlékvédelem, sem az identitás megőrzése nem reménytelen, sőt az első riport megszületése óta eltelt csaknem tíz évben is volt már előrelépés. A könyv nyomán indultak civil mozgalmak, túrakörök is, a kötet címlapján látható borbereki templom pusztulását például civil kezdeményezéssel állították meg. De ahhoz, hogy segíteni lehessen, a legfontosabbnak a mentalitás megváltoztatását tartja Margittai Gábor. – Mindennek fejben kell eldőlnie. Amíg a magyar közösség nem közösség – és az anyaországban sem lehet egyértelműen közösségről beszélni –, addig se pénz, se posztó, se paripa, semmi sem segít. Ettől függetlenül a gazdasági kérdések nagyon fontosak: magyar–magyar gazdasági, turisztikai kapcsolatok kellenek, amelyekben haszon termelődik mindkét fél számára – véli a szerző.
Mivel sokan úgy gondolják, hogy a szomorú igazságok könyve ez a kötet, Margittai Gábortól azt is megkérdeztük, nem tervez-e vidámabb művet a témáról. A szerző úgy véli, ehhez olyan eseményeknek kellene történniük, amelyek erre okot adnak. – Most például a Partiumban nyílt három magyar iskola, ez hatalmas fegyvertény. És valóban vannak például székely, közép-erdélyi vagy felvidéki városok, ahol pezsgő szellemi élet zajlik. De engem jobban érdekel a veszélyeztetett örökség. Ez fájdalmas függőség, nem is tudom, mihez lehetne hasonlítani. Az ember újra és újra szeretné átélni azt a pillanatot, amikor talál egy félig eltemetett sírkövet magyar felirattal. Bizonyos területekről sajnos le kell mondani, de dokumentálni kell ezt a lemondást is. Lelki békét ez nem ad, de azért némi megnyugvást jelent, hogy a könyv megőriz valamit ebből az örökségből – öszszegez a szerző.
origo.hu
Újabb látványos drónfelvételek készültek a megáradt Dunáról - galéria
