A középső épületrész felújítása a Közép-dunántúli Operatív Program (KDOP) pályázatán nyert 462 millió forintnyi támogatás felhasználásával, csaknem félmilliárd forintból újult meg, a teljes épületegyüttes felújítására a több mint egy évtized alatt mintegy másfél milliárd forintot költöttek. Az épület első emeletén kapott helyet a könyvtár, a tetőtérben és a pincében kiállító- és előadótermeket, szalonokat, rendezvények, bálok megtartására alkalmas tereket alakítottak ki.
Az ünnepélyes átadáson a kastélyépítő ükunokája, Károlyi György emlékeztetett az 1844 és 1853 között klasszicista stílusban, Heinrich Koch bécsi építész tervei alapján emelt épületegyüttes megmentésének történetére. Mint elmondta, az 1990-es évek elején döntöttek úgy feleségével, hogy Párizsból visszatérnek Fehérvárcsurgóra, s megpróbálják megmenteni az akkor már nagyon rossz állapotban levő, másfél évtizede lakatlan kastélyt. 1994-ben létrehozta a nagyapjáról elnevezett Károlyi József Alapítványt, amely 1996-ban megállapodást kötött a Műemlékek Állami Gondnokságával a kastély felújítására és hasznosítására.
Majd Károlyi György és felesége létrehozta azt a gazdasági társaságot, amely 2001-ben 99 évre szóló vagyonkezelői szerződést kötött a Kincstári Vagyoni Igazgatósággal. 1999-ben a kastély kápolnájának, továbbá az északi szárnyának a rekonstrukciójával kezdődött meg, majd a déli szárny rendbetételével folytatódott az épületegyüttes felújítása. Az egyik oldalszárnyban éttermet nyitottak és vendégszobákat rendeztek be. A Károlyi család kezdeményezésére a kastélyt felvették az Európai Kulturális Találkozó Központ hálózatába, falai között évente többtucatnyi kulturális rendezvényt, konferenciát, nemzetközi programot tartanak.
Mint Báger Gusztáv, a Károlyi József Alapítvány kuratóriumának elnöke a középső szárny avatásán hangsúlyozta, szeretnék, hogy a kastély a jövőben „az európai párbeszéd színhelye, az európai integráció szentélye lehessen”. Az épületegyüttes rekonstrukciójának befejezésével még nincs vége a munkának. A Károlyi József Alapítvány most újabb pályázati lehetőségeket keres azért, hogy felújíthassa az 50 hektáros, műemléki és természetvédelmi védettség alatt álló parkot, valamint az ott lévő kisebb épületeket.
(MTI)
Látványos légi felvételek, így lép ki a medréből az áradó Duna - galéria