időjárás 2°C Ferenc , Olívia 2022. december 3.
logo

Döntő többség

2000.05.01. 22:00

Húszmilliárd forint tőkével alapította 1998-ban a PanTel Rt.-t, az egyik alternatív magyarországi távközlési szolgáltatót a KPN holland telefontársaság (a Matáv hollandiai megfelelője), a MÁV Rt. és egy befektetési kft., a PTInvest. A PTInvest ötvenegy százalékban a KFKI holding és negyvenkilenc százalékban a KPN tulajdonában volt.A Pantel a MÁV országos üvegszálhálózata egy részét bérbe véve fogott bele az IP-alapú távközlési szolgáltatásba, és ma már a telefóniában is ott van: ők kaptak először engedélyt IP-s nemzetközi távhívásra. Miközben egymás után kötötte a szerződéseket a vállalatokkal, megpróbálkozott az állami tenderekkel is, de azokon rendre elbukott, legutóbb – a Posta Rt. pályázatán – úgy, hogy bár nyert, a Közbeszerzési Döntőbizottság megsemmisítette az eredményt. Télen emiatt többször is szó volt arról, hogy a KPN esetleg megáll a magyarországi beruházásokkal, de nem így történt. Most a KPN megvásárolta – az árat nem hozták nyilvánosságra, de annyit tudni lehet, hogy magasan névérték fölött – a MÁV Rt. tulajdonrészének jelentős hányadát, s így 75,2 százalékos tulajdonrészt szerzett a PanTel Rt.-ben. Az új helyzetben a MÁV tulajdonrésze 10,1, a PTInvesté 14,7 százalék. Egyúttal a KFKI százszázalékos tulajdonosa is lett a befektetési Kft.-nek. Döntő többség birtokában a KPN tőkeemelésre is rávette a társtulajdonosokat, névértékben tízmilliárd forinttal, vagyis ötven százalékkal megemelték a PanTel Rt. alaptőkéjét. A PanTel a jelek szerint újabb beruházásokra készül, mert folyamatosan tárgyal pénzügyi befektetőkkel az immár harmincmilliárd forintos alaptőkével összemérhető értékű tőkebevonásról hitel vagy kötvény formájában.

Hírlevél feliratkozás
Nem akar lemaradni a Magyar Nemzet cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi naponta elküldjük Önnek legjobb írásainkat.