– Nem láttam még a szituációt, mert egyből a sajtótájékoztatóra érkeztem. Szerencse, hogy az utolsó percben történt az eset, mert nem maradt már cserénk, nagyon nehéz dolgunk lett volna hosszabb ideig kapus nélkül – mondta el Keane, akinek csapatára csütörtökön, Salzburgban Európa-liga-meccs, vasárnap pedig hazai pályán bajnoki vár. – A folytatás miatt nem aggódom, Dibusz Dénes már a csapattal edzett, egyszerűen csak nem volt még elég fitt, azért nem neveztem a kezdőcsapatba. Csütörtökre viszont már játékra kész lesz.

Damir Krznar büszke a csapatára
A bajokságban rendezett derbiken 2015 decembere óta nyeretlen a Ferencváros ellen az Újpest, és ez a sorozat vasárnap este sem szakadt meg. Ennek ellenére sem volt elégedetlen a házigazda edzője, Damir Krznar.
– Részben elégedettek lehetünk, hiszen ha a hozzáállást, a belefektetett energiát, a küzdőszellemet nézem, a pohár egyértelműen tele van. Akkor is félig tele van, ha azt nézem, hogy azzal sem törődtünk, hogy a Ferencváros három csatárral rohamozott a végén, a csapat az utolsó pillanatig hajtott a győzelemért, senki nem érte be a döntetlennel. Erre büszke lehetek, viszont nem sikerült nyernünk, ezért az a bizonyos pohár félig üres is – magyarázta Krznar, aki sportszerűen kiemelte az FTC gólszerzőjét, Varga Barnabást, aki szerinte ezúttal is megvillantotta klasszisát.





















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!