Hagyomány és újrakezdés Észak-Afrikában

A csomagoknál nagy a tolongás, több repülőgépkésett, óriási a tömeg. Feltűnően kevés nő utazik,ők is leginkább csadorban. Lassan megszűnika tumultus, mindenki batyuval megrakodvatávozik, legalábbis a vámig, ahol szinte darabokraszedik a poggyászt. Pálmafák között,jól megvilágított autópályán érkezünk be Algírba.A feliratok francia nyelvűek, a közlekedés európai szervezettség benyomását kelti bennem. Szállodánk a katalógus szerint ötcsillagos, ehhez képest kissé leharcoltnak tűnik. A kosztra nincs panasz, európai vendégek számára még kolbászt is sütnek.Algír a Földközi-tenger egyik öble mentén épült ki, távolról barátságos látványt nyújt a vízbe futó dombocskákra tapadt fehér házaival. Közelebbről nézve kissé más a helyzet. Az utcák az egyenetlen terep miatt kanyargósak, zegzugosak s általában egyirányúak. Az épületek falai fehérek, de a többségük elhanyagolt. A közterületek tisztaságára nem nagyon vigyáznak, mintha senki sem érezné a sajátjának őket. Eldobott narancshéj, műanyag szemeteszsákok tarkítják a gyakran csak autónyi széles sikátorokat. A gyarmati időkből származó, koloniál stílusú villanegyedeket több helyütt a szocialista lakótelepek hangulatát idéző panelházak törik meg. Feltűnően sok a félbemaradt építkezés.Algériában az elmúlt évtizedben zajlott le a harmadik világ országait jellemző népességrobbanás. Az ország 29 milliós lakosságának mintegy 70 százaléka harminc éven aluli, a lakáshiány aggasztó méreteket ölt. Rengeteg fiatal cselleng az utcán, ami valószínűleg a harmincszázalékos munkanélküliség számlájára írható. A tavaly áprilisban megválasztott 62 éves elnöknek, Abdelaziz Bouteflikának nincs könnyű dolga. Egyszerre kell megteremteni a polgárháború sújtotta országban a politikai stabilitást és a nemzeti megbékélést, valamint megoldani a súlyos gazdasági problémákat. Algériában az egy főre jutó hazai össztermék 1999-re 1500 dollárra csökkent a 15 évvel korábbi 2500 dollárról. A dinár árfolyama csökkent, az ország külföldi adósságállománya 31 milliárd dollárra nőtt. A gazdaság gyakorlatilag kőolaj- és földgázfüggő, ám ezek kitermelése a polgárháború alatt is zavartalanul folytatódott.A hidegháború időszakában a függetlenségét 1962-ben elnyert Algéria külpolitikája inkább a szocialista országok felé orientálódott, bár jelentős szerepet játszott a harmadik világ országai által fémjelzett „el nem kötelezettek” mozgalmában. A szocialista országokkal ápolt jó viszony tükröződött a gazdaságban is, magyar nagyvállalatok tucatjai voltak jelen hosszú éveken át Algériában. A kereskedelmi forgalom egyes becslések szerint meghaladta az évi 200 millió dollárt. A „baráti együttműködés” megszűntével a gazdasági kapcsolatok visszaestek, jó, ha a kereskedelmi forgalom a korábbinak az egytizedét eléri. Sajnos több olyan területen leépítésre került sor, ahol pedig expanzív külgazdaság-politikával versenyben maradhattak volna a magyar vállalatok.Algériában több ezer magyar él, 99 százalékukban asszonyok, akik itt mentek férjhez némi kalandvágyból vagy otthoni szeretethiánytól szenvedve. Jó részük kis falvakban igen zord körülmények között éldegél. Por, homok, sehol egy fűszál, éjjel-nappal üvölt a zene. Visszaút nincs, de ha akarnának változtatni sorsukon, ez akkor sem sikerülne. A szájhagyomány szerint egyébként Algériában a legismertebb magyar Z., a kasszafúró, aki az ötvenes évek elején távozott Magyarországról, s beállt a francia idegenlégióba. Az algériai háború idején átpártolt az algériaiak mellé, s állítólag ő nyitotta ki a franciák által hátrahagyott széfeket, amiért közmegbecsülést szerzett magának. Tevékenységéért még kitüntetést is kapott.Vidéki kirándulásra az Algírtól nyugatra fekvő Tripazába visz az utunk. Indulás előtti hír: reggelre virradóra 19 embert öltek meg a terroristák, s ez a tény meghatározta a kirándulás alaphangulatát. Harminc kilométeren át hatsávos autópályán, utána rendes főúton haladunk, néhány száz méterre mellettünk jobbra a tenger csodaszép kék szalagja szegélyezi utunkat. A tengerpart alig kiépített, szinte érintetlen természetességével vonzó látnivaló lenne, ha nem rontaná a képet egy-egy nyomortanya. Ahol a főútról lekanyarodó bekötőút „strandhoz” vezet, azt messziről jól látható színes zászlók jelzik.Ötszáz méterenként szigorú tekintetű rendőrök lassítják a forgalmat, s akit kiszemelnek maguknak, azt kiintik a sorból, s igazoltatják. A baloldalt lévő hegyeken található erdősávot néhol több száz méter mélységben felégették. Ennek az az oka, hogy a fák fedezékéből a terroristák gyakran indítottak támadásokat a tengerparti települések ellen, s az erdő egyúttal biztosította számukra a menekülési útvonalat is. Csökkentendő a támadás kockázatát, az erdősávokat egyszerűen kiirtották a hatóságok. Egy útkereszteződésnél ezt nem tették meg – a fák szinte a tengerbe érnek -, s ezért a kép szinte akciófilmbe illő: az ott található benzinkút előtt és után harckocsik, ötvenméterenként homokzsákból készített lőállások, mögöttük sisakos katonák géppisztollyal. Az ellenőrző pontoknál az autó lámpáit le kell oltani, ugyanakkor az utastér belső világítását be kell kapcsolni, hogy a rendőr jobban lássa, ki ül bent az autóban.Tripazában, az egykori római városban a romok kétharmada még mindig feltáratlan, helyi idegenvezetőnk szerint. Talán jobb is, mivel kecskék és juhok legelésznek az ásatási területen, szakszerű feltárásnak nyoma sincs, öreg pásztoruk felkészültnek tűnik ókortörténetben, szimpatikus ember benyomását kelti. Még emlékezett Camus-ra, a világhírű francia íróra gyermekkorából, aki itt a közelben lévő villájában élt évekig.Szállodánk halljában beszédbe elegyedek az ékszerárussal, Mohameddel. Túl van a negyvenen, bár fiatalabbnak tűnik koránál. Eredetileg építészmérnöknek tanult, 12 évet dolgozott a szakmájában. Aztán megunta a szocialista tervgazdálkodás szakmailag kevésbé igényes alkotásait, s úgy döntött, visszatér a hegyekbe, és folytatja ősei mesterségét. Most a családi tradíció letéteményeseként népművészeti tárgyakat állít elő ezüstből. Bízik abban, hogy gyerekei már békés, boldog országban nőhetnek fel, ahol nem lesz háború. Drukkolok neki.