Holtában is beszél hozzánk

Negyedszázaddal ezelőtt, 1975. május 6-án,a kora délutáni órákban megkondultak Bécsharangjai, hogy hírül adják a világnak:az irgalmas rend kórházában meghalta század egyháztörténetének egyik legnagyobb személyisége, Mindszenty József bíboros,Magyarország hercegprímása.Az osztrák rádió és televízió is közzétette a magyar egyházfejedelem halálhírét, amelyet mély fájdalommal vett tudomásul a vasfüggöny mögé kényszerített Magyarország és a világ közvéleménye. „Ajka elnémult – mondta König bíboros a bécsi Szent István-székesegyházban tartott prédikációjában -, a ragyogó szónok szavai azonban tovább hangzanak.” Szentbeszéde során a bécsi érsek kétszer is megismételte Szent Pál apostol Ábelről mondott szavait: „Defunctus, adhuc loquitur.” (Holtában is beszél hozzánk.) Halála másnapján VI. Pál pápa az általános audiencia keretében a megboldogultra emlékezve ezeket mondotta: „Gyászolunk, mert a halál kioltott a földön egy fáklyát, amely az utóbbi évtizedben fényével világított az egyházban.” Mindszenty bíboros életében a szabadság és az emberi jogok szimbóluma lett, aki csak a lelkekkel törődött, amelyekért mint Magyarország prímása felelős volt. Ezért vállalta 83 évesen, hogy betegen is járja a világot, felkeresse a világban szétszóródott magyarokat, és erőt öntsön a száműzetés küzdelmeiben elfáradt hontalanok szívébe. Ennek az áldozatvállalásnak a céljait így összegezte két héttel halála előtt, 1975. április 21-én a venezuelai Caracasból a világ különböző pontjain élő magyar testvéreihez küldött üzenetében: „De mit tehetünk mi – kérdezitek – ebben a nagy idegenségben? Az első – hangzik a felelet -, amit meg kell tennetek, az, hogy öntudatosodjatok. Hogy ráeszméljetek, rádöbbenjetek arra, hogy Szent István, Szent László, Szent Erzsébet, Hunyadi János, Rákóczi, Zrínyi és Széchenyi népe vagytok. Ezért ne haljon el nyelveteken a magyar szó! Ne felejtsétek el szüleitek nyelvét! Ha egyedül vagy, imádkozz legalább este magyarul. Ha olyan szerencsés vagy, hogy magaddal vitted az otthoni imakönyvet, vedd elő, és forgasd legalább ünnepnapokon. Írj magyar levelet haza vagy a barátaidhoz. Olvass magyar lapot, újságot és könyvet. Magyar házastársak beszéljenek egymással magyarul! És ti, magyar szülők, ne vonjátok el gyermekeitektől az édes anyanyelvet! Kincs az, amit át kell adnotok gyermekeiteknek. Meg kell tanulni az új haza nyelvét is, tudom, de nagyon szépen megfér együtt őseitek nyelvével. Magyar édesanyák, imádkozzatok gyermekeitekkel magyarul! Bármilyen fáradtak is vagytok este, csevegjetek velük magyarul. Édesapák, gondoskodjatok arról, hogy a gyermek megtanulja a magyar betűt is, tanítsátok meg magyarul olvasni. Találjunk egymásra, és fogjunk össze! Ne csak anyagilag segítsük egymást, de lelkileg, szellemileg is, megmaradni magyarnak. Az, aki magyarságban erős és képzett, segítse azt, aki már ingadozik.” A halála előtti utolsó külföldi útjára az orvosok félve engedték el. Az aggodalom nem volt hiábavaló, mert Dél-Amerikában, bogotai tartózkodásának utolsó napján erősen berekedt. Az egyetemi klinika orvosa mindenkit megnyugtatott, hogy nem fenyeget közeli veszély, de figyelmeztette a bíboros kíséretét, hogy vigyáznia kell, nehogy tüdőgyulladást kapjon. Útban visszafelé még megálltak Caracasban, ahol az ottani magyarok lelkére kötötte, hogy gondoljanak a szórványban élő magyarokra. Az Atlanti-óceán fölött repültek Európa felé, amikor a bíboros állapota tovább romlott. A stewardessek gyengéd gondoskodása sem segített a helyzeten. Párnát tettek a feje alá, húslevest akartak főzni neki, hogy megerősödjön, de elutasította, nem kért semmit, csak a breviáriumát tartotta a kezében, és imádkozott. Egy idő után azt vették észre, hogy nyitva az imakönyv, a bíboros elszenderedett, csak lábának rángatózásából következtettek arra, hogy az állapota tovább romlott. A Mindszenty bíborost és kíséretét szállító repülőgép Casablancában ért földet, ahol a magyar prímás gyenge pulzusa miatt orvost akartak hívni. Mindszenty József azzal utasította vissza, hogy hét óra múlva Bécsben lesznek.Frankfurtban át kellett szállniuk, és a másfél órás várakozás alatt a bíboros a következő útját tervezte. Elővette Fontos teendők feliratú jegyzetfüzetét. Utasításokat diktált a küszöbönálló skandináv úttal kapcsolatban, a Nürnbergben megtartandó szudétanémet napokra is szeretett volna elmenni. De a legjobban a franciaországi körútra készült, az istentiszteletre a párizsi Notre-Dame-ban, a látogatásra a Trianon-palotában, ahol Magyarországot szétdarabolták.Bécsbe érve a Pazmaneumban tovább romlott az állapota, de nem akart lepihenni, az arca hol hamuszürke, hol sárgásbarnára változik. Április 28-án este, miután olasz származású háziorvosa, dr. Bianchi kiadta a nővéreknek a beteg kezelésére az utasításokat, az egész ház nyugovóra tért, csak a bíboros nem hunyta le a szemét. Súlyos fájdalmak gyötörték. Hogy enyhítse a kínokat, felkelt, és járkált a hálószobájában. Nem szólt senkinek, így telt el az éjszaka.Másnap reggel elmaradt a korai mise, az orvos azonnal kórházba szállíttatta. Mindszenty József április 29-én reggel 10 óra után néhány perccel hagyta el a Pazmaneum épületét, és ahogy mindig szokta, áldást osztott a nővérekre. Először az alserstrassei kórházába viszik, majd, miután a katéterezéssel 1100 gramm urin távozott el a szervezetéből, a fájdalmai némileg alábbhagytak, és a prosztataműtét végrehajtása végett átvitték a II. kerületben található irgalmasok kórházába. A bíboros környezete először bízott abban, hogy nem kell megoperálni, de a remény napról napra csökken. Három nap múlva a betegszobában felállítottak egy házioltárt, mivel a bíboros nem hagyhatta el a helyiséget.Amikor az orvosi konzílium meghozta a végső döntést az operáció szükségességéről, a prímás sürgette őket, hogy hajtsák végre. Az orvosok attól tették függővé a műtét időpontját, hogy milyen gyorsan tudják a bíboros szívét felerősíteni és a véréből az urint eltávolítani. Ezalatt Mindszenty József egyháztörténeti tárgyú jegyzeteket vetett papírra. Az operáció előtti szombaton még egy nagy konzíliumot tartottak, amelyen Bécs leghíresebb kardiológusa, Fritz Kaindl professzor is részt vett. A konzíliumon, a prímás nyomásának engedve, az operációt március 6-ra, keddre tűzték ki. Hétfőn meghozták az új végrendelet szövegét, amelyet három tanúval együtt aláírt: ez módosította a korábban Budapesten, az amerikai követségen megfogalmazott és 1972 júniusában Bécsben készített iratot, miszerint hazai földben kíván majd pihenni, átmenetileg pedig Mariazellben, a kegytemplomban helyezzék el földi maradványait.Május 5-én még meglátogatta kórházi ágyánál Opilio Rossi érsek, aki VI. Pál jókívánságait hozta. A nuncius távozása után a bíboros hívatta gyóntatóját, Cser-Palkovits atyát, majd Soltész atya, a kórház lelkésze feladta neki a szent kenetet. Az operáció reggelén az orvosok bizakodtak. Megérkezett az altatóorvos a bíboros betegszobájába. Az altatás előtt az ágyánál áll háziorvosa, Bianchi doktor is. Amikor elkövetkezett az indulás pillanata, ugyanazt mondta, mint száműzetése kezdetén az amerikai követség szobájában a várakozóknak: Sum paratus. Készen vagyok. Mielőtt az altatás megkezdődött, Mészáros Tibor, egyik leghűségesebb munkatársa arra kérte, hogy áldja meg. Az áldás után Mészáros látta, hogy a bíboros megtörli a szemét, majd fáradtan sóhajt: „Legyen meg az Isten akarata!” Az operáció kilenc órától háromnegyed tizenegyig tartott. A bíboros munkatársai a kórház folyosóján várakoztak, imádkoztak.A Pazmaneum háznépe a Boltzmanngasse kápolnájában imádkozott az operáció ideje alatt. Háromnegyed tizenegy után megérkezett az örömteli hír König bíboros titkárságára, majd értesítették Rossi nunciust, rajta keresztül a pápát, hogy Mindszenty bíboros operációja sikerült, a főpap túl van a veszélyen.Miután visszahozták a betegszobába, nem szólt, csak bólintott a hozzá intézett szavakra, jelezve, hogy érti őket. Fél egy tájban néhány magyar szó hagyta el ajkát, de a mellette tartózkodó Romanus testvér, aki ápolta, nem értette, mit mond. Egy órakor hirtelen romlás állt be az állapotában, a vérnyomása vészesen leesett, az orvosok lélegeztetőgépre kapcsolták. Egy órán keresztül küzdöttek az életéért, de minden fáradozás hiába. Tizennégy óra tizenöt perckor beállt a halál.A kórházi szobában meggyújtották a gyertyát. Franz König bíboros, Bécs érseke adta ki a hivatalos jelentést, hogy Mindszenty József bíboros, Magyarország prímása elhalálozott. A hír hét perc alatt futott végig a világon. Több ország rádiója megszakította műsorát. Bécs után öt kontinensen, ahol a bíboros járt, szintén megkondultak a harangok. Csak Magyarországon hallgattak a tömegtájékoztatási eszközök. Az ország lakossága a Szabad Európa Rádión keresztül értesült a nagy magyar főpap haláláról.Tetemét a késő esti órákban átszállították a Wilhelminen Spital patológiai osztályára, konzerválás céljából. A konzerválás alatt a szívét is megvizsgálták, és meglepetésükre nagyfokú, előrehaladott szívkoszorúér-elmeszesedést állapítottak meg, amely elsősorban a bal koszorúér ágazatát támadta meg.A bécsi Szent István-dómban tartott gyászszertartáson Mindszenty bíboros koporsóját a gótikus székesegyház kereszthajójának közepére helyezték. Ez a hely csak a bécsi érseket, a halott osztrák főpásztort illeti meg. König bíboros a magyar prímás iránt érzett végtelen tisztelete jeléül helyezte ide a ravatalt. König így írt A hit szabadság című könyvében: „Mindszenty úgy él emlékezetemben, mint egyedülálló férfiú, aki senki máshoz nem hasonlítható. Ilyenné tette az ellenállás ereje, mert ellenállt mindennek, ami az egyházat és Magyarországot támadhatta. Harcolt mindenféle totalitarizmus ellen, lett légyen az a nemzetiszocialista vagy a szovjet totalitarizmus. Mindszenty nem politikus volt, hanem olyan férfiú, aki kizárólag – a szó legtágabb értelmében – csak a lelkekkel törődött, a lelkekkel, amelyekért mint Magyarország prímása felelős volt. De a megváltás ökonómiája szerint személyisége messze túlnőtt országa határain. A kardinálisok méltóságának csak egyetlen előnyét látta: azt, hogy tanúságot tegyen, ha kell, a vérével. Szemében a hatalom semmit sem jelentett, csupán a lehetőséget arra, hogy életen át védelmezze az egyház jogait, amelyek egy demokratikus államban megilletik. A harcot annak tudatában vállalta, hogy e küzdelem áldozata lesz. Alakja a hosszú harc szimbóluma lett. Egyetlen nyelv állt a rendelkezésére: a szenvedés nyelve. Ezen a nyelven szólt, hogy az ember jogait és szabadságát győzelemre segíthesse, és ezt a nyelvet sok keresztény meghallotta és megértette.”