Milon hússal doppingolt

Az olimpia kezdetének közelsége megkívánja, hogy visszatekintsünk a távoli múltba az ókori bajnokok tetteinek felidézésével. Több mint nyolcszáz olimpiai győztest ismerünk. Némelyekről alig tudunk többet, mint a nevét, másokról ellenben az egyéni jellemvonásaikat illetően is eléggé megbízható adatok maradtak ránk. A leghíresebbekről legendák keletkeztek, melyekben a valóság összeolvad a képzelettel.A futóatléták leghíresebbike a rodoszi Leonidasz volt, aki négy egymást követő versenyen három-három koszorút nyert, mégpedig a stadionfutásban, a kettős stadionfutásban, valamint a fegyveres futásban. Páratlan teljesítményével ő volt az egyetlen négyszeres triasz-tesz. Ezt a kitüntető címet az az atléta érdemelte ki, aki egy olimpián valamennyi futószámban győzött. Hírnév dolgában alig maradt mögötte a spártai Khioniszon, aki távolugróként is ismert volt, és háromszor egymás után nyert a stadionfutásban és a kettős stadionfutásban. Kitűnő futó hírében állt a xanhoszi Hermogenész. Három olimpián, nyolc alkalommal elsőként ért célba, gyorsaságával kiérdemelte kortársai csodálatát, akik tiszteletből a „Hipposz” (ló) becenevet adták neki.A bikaevőAz ókor valamennyi sportolója közül a krotoni Milon tett szert a legnagyobb hírnévre. A legendás erejű bajnok először az ifjak birkózóversenyén diadalmaskodott, majd öt ízben szerzett koszorút a felnőttek között. Minden esetben körgyőztes lett Delphoiban, a Püthián hatszor-hatszor, Iszthmoszban tízszer, Nemeában pedig kilencszer utasította maga mögé vetélytársait. Állítólag úgy kerekedett ellenfelei fölé, hogy hatalmas testsúlyát latba vetve egyszerűen földre nyomta őket.Sztrabón görög történetíró szerint egy alkalommal, amikor a filozófusokkal vacsorázott, egy oszlop megingott, s beszakadt fölöttük a mennyezet. Milon alábújt, s puszta kezével addig tartotta a gerendát, amíg mindenki elhagyta a termet, így mentette meg barátai életét.Milonnak nemcsak óriási erejéről, hanem hatalmas étvágyáról is legendákat meséltek. Olümpiában egyszer megragadott egy négyéves bikát, a hátára vette, végigment vele a stadionon, az oltárnál megölte az állatot, azután megsütötte és az egészet ott helyben megette. Feljegyezték róla, hogy naponta megevett kilenc kilogramm húst és ugyannyi kenyeret, borból pedig megivott közel tíz litert.A híres birkózó tanítványa és lelkes híve volt a tudós Püthagorasznak, állítólag maga is írt könyvet a fizika tárgyköréből. Az evésben, sportolásban egyaránt nagy kapacitású atléta a politikai életben sem vallott szégyent. Krotón seregei élén ő győzte le a szomszédos Szübarisz városát, amelynek lakói azóta az elpuhultság jelképeivé váltak.Amilyen csodálatos volt az élete, olyan különös volt a halála is. Sztrabón ezt így írja le: „Milon egy alkalommal sűrű erdőben járt, amikor rábukkant egy hatalmas fatörzsre, amelybe nagy ékeket vertek a favágók. Kezeit a hasadékba dugva akarta szétrepeszteni a törzset. Erőfeszítésére az ékek kihullottak, ő pedig beszorult, mint egy hurokba. Védekezni nem tudván a vadállatok martalékává vált.”Nagy tisztelet övezte a rodoszi Diagorászt, aki a 79. olimpián megnyerte az ökölvívók versenyét, körgyőztes lett és még számtalan győzelmet aratott a helyi játékokon. Királyi nemzetségből származott, termete két és egynegyed méter magas volt, kortársai fölé azonban mindenekelőtt mint „becsületes harcos és nemes lelkű ember” magasodott.Boldog halálIdős korában elkísérte fiait Olümpiába. Damagétosz pankrationban, Akuszilaosz pedig ökölvívásban győzött. A kettős diadalt követően az ifjak vállukon hordozták körbe atyjukat a stadion közönségének üdvrivalgása közben. Ekkor egy lelkes spártai így kiáltott fel: „Halj meg, Diagorász, itt nyomban! Az Olümposzra már nem jutsz fel!” A boldog aggastyán csakugyan nem élte túl a nagy örömöt, és egykori diadalának színhelyén halt meg. Ez az anekdota arra a hellén szemléletre világít rá, amely szerint az igazán szerencsés ember élete legszebb pillanatát követően azonnal meghal, és így nem ad alkalmat az isteneknek arra, hogy bármi rosszat tegyenek vele többé.Legendába illő történet kerekedett a karüsztoszi Glaukosz körül. A híres ökölvívó parasztfiú volt, s egyszer szántás közben leesett az ekevasa. Az izmos gyermek nem sokat habozott, hanem úgy illesztette vissza a helyére, hogy puszta öklével, mint valami kalapáccsal, ráütött. Atyja, aki szemtanúja volt az esetnek, ennek hatására elvitte Olümpiába az ifjak ökölvívóversenyére. Bár kellő gyakorlat nélkül állt ki, ellenfeleit sorra legyőzte, de az utolsótól annyi ütést kapott, hogy úgy látszott, föl kell adnia a küzdelmet. Elkerülhetetlennek tetsző kudarcát látván apja odakiáltott neki: „Csak úgy, fiam, mint az ekevasat!”. Erre az hatalmasat csapott ellenfelére, s azonnal megszerezte vele a koszorút.Azóta a szállóigévé vált buzdítást a görögök a legkülönbözőbb helyzetekben használták.A bajnok NéróAz egy versenyjátékon aratott legtöbb győzelmet Olümpiában egy olyan „versenyző” szerezte meg, aki mindenben szöges ellentéte volt az olimpiai bajnokoknak: Néró császár. A beteges gátlástalanságáról hírhedt uralkodó nem érte be a sok kegyetlenkedéssel és bujálkodással, hanem elhatározta, hogy felülmúlja valamennyi művészt és atlétát. Rómában játékokat alapított, ezeken fellépett, s a pálmát mindig maga vitte el. Kr. u. 67-ben aztán arra szotytyant kedve, hogy az olimpiai koszorút is megszerezze. Első diadalát a trombitások és kikiáltók versenyében aratta – mert mindig maga hirdette ki a győzelmét -, azután a tragédia-előadásban, a lantjátékban. Ez a két művészeti verseny akkor szerepelt először és utoljára a játékok műsorán, s végül az egyedül a császár számára bevezetett tízes csikófogatok versenyében győzedelmeskedett. Ebben mint kocsihajtó állt rajthoz – a biztonság kedvéért egymaga. Verseny közben kiesett a kocsiból, de miután visszasegítették, a cél előtt feladta a „küzdelmet”. A véreskezű költő hat első helyet bezsebelve távozhatott Olümpiából, mint minden idők legeredményesebb antik bajnoka. A hagyományaikhoz még elnyomottságukban is ragaszkodó görögök mindezért a megaláztatásért elégtételt véve ezt az olimpiát nem vették be ajátékok hivatalos jegyzékébe.