Polgárháborús szelek fújnak

A múlt héten a polgárháború szele meglegyintette Szerbiát. Az ellenzék szinte az utolsó órában mondta le a napokkal korábban bejelentett pozsarevaci nagygyűlést, amely – s erre mindenki mérget merne venni – véres összecsapásokba torkollott volna. Az a keddi nap a félelmek napja volt. A Milosevics-rezsim meglepően nagy rendőrségi erőket vetett be nemcsak Pozsarevacon és környékén, hanem szerte az országban. Tisztán látszott, hogy a hatalom minden eszközzel megakadályozza az ellenzéki felvonulást az elnök szülővárosában.A polgárháború főpróbája – így emlegetik azt a napot. (A „bemutató” szerencsére elmaradt.) Andreja Mitrovics belgrádi egyetemi tanár azonban nem így gondolja. Szerinte Milosevicsék már hosszabb ideje háborút folytatnak, ám ennek a háborúnak az intenzitását mindig az ellenzék és követői eltökéltségéhez igazítják. S csakis azért nem eszkalál, mert Szerbia meggyötört polgárait teljesen lefoglalják az egzisztenciális gondok, illetve nincs az az erő, amely ugyanúgy olyan elszántan vállalná a polgárháború valamennyi kockázatát, mint a hatalom. Zoran Djindjicsnek, a Demokrata Párt vezetőjének az a meggyőződése, hogy Szerbiában nem lesz polgárháború. A tömeges megtorlásra ennek a hatalomnak már nincsen ereje. Nem lenne képes például büntetőtáborokat létrehozni vagy erőszakkal átvenni a hatalmat az ellenzék által irányított városokban. Ehhez félmillió rendőrre lenne szüksége – véli a demokraták vezetője, aki úgy hiszi, hogy Milosevics nem is akar polgárháborút, mert tudja, nem nyerheti meg. Andreja Mitrovics pedig éppen azt állítja, hogy Milosevics nem retten vissza semmitől, ha hatalmát védi.A szerb sajtó Gelbard amerikai kiküldöttnek tulajdonítja a kijelentést „a korlátozott polgárháborúról”, amellyel a leggyorsabban meg lehetne szabadulni Milosevicstől. A Nyugaton sokan vélik úgy, hogy a beteg szerb társadalom gyógyulásához szükség van a teljes politikai elit elsöprésére. A polgárháború a legnagyobb tragédia, de új társadalmi elit születését hozhatja. A szerb közélet jó néhány képviselője szállt vitába ezzel az elképzeléssel. „Jobban ismerve a szerb mentalitást semmiképpen nem merném kipróbálni az ellenőrzött, kicsi polgárháborút” – hangoztatta Ivo Viszkovics politológus, aki attól is tart, hogy az nem megújulást és megtisztulást, hanem ochlokráciát (csőcselékuralmat) eredményez.Más célokat takarnak viszont a figyelmeztetések, hogy a polgárháború kirobbanásakor az albánok rögtön benyomulnának Presevo térségébe, Crna Gora elszakadna Jugoszláviától, Szandzsák kikiáltaná függetlenségét... Szerbiát pedig kívülről lezárnák. Néhány hónapos véres belháború után a NATO ENSZ-jóváhagyással benyomulna az országba, új garnitúrát segítene hatalomra, amelyben már nem lenne Milosevics, de Draskovics és Djindjics sem – ecseteli a lehetséges következményt az NIN belgrádi hetilap, amely szerint a Vajdaságot vagy annak egy részét kooperativitásáért Magyarország, Szerémséget vagy annak egy részét Horvátország, Dimitrovgradot pedig Bulgária kapná.